Ezzel szemben azt is látta a mi Ferink, hogy a Momentum más lapra tartozik: ők egy időben népszerűségben meg is előzték a DK-t, komolyan kellett őket venni, mert a romkocsmák pártjának nagyon erős és kiterjedt globalista-liberális hálózati kapcsolatai vannak Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban (utóbbival kapcsolatban lásd a nagyon érdekes életútú Berg Dániel – Cseh Katalin férje – eddigi ténykedését). Nyilvánvaló volt, hogy a Fegyőr által vezetett párt nem adja be olyan könnyen a derekát a DK-nak, mint a Jobbik, hiszen erősebb és nemzetközileg támogatott párt, ezért velük szemben inkább a távolságtartást, adott esetben a konfrontációt vállalta Gyurcsány pártja, amelyből, rutinos, ravasz politikus révén mindig ő jött ki győztesen. 
Így nyomta le a két igazából rivális pártot, a többi kispártot pedig igazából megehette reggelire, hiszen az MSZP már régóta nem más, mint néhány, a civil életbe visszatérni nem akaró megélhetési politikus kényszeredett szövetkezése. Az LMP-ről és a Párbeszédről pedig jelentéktelenségük miatt még szót ejteni sem érdemes. 

Másrészt azt az egyszerű tényt se felejtsük el, amikor Gyurcsány titkát akarjuk megfejteni, hogy a többi ellenzéki párt elitje – egy kicsit furcsa itt ez a szó – egytől egyig másod- és harmadosztályú, karizma nélküli politikusokból áll, nem is beszélve a helyi politikusaikról (tisztelet a kivételnek, ha lenne ilyen). Sem Jakab Péter, sem Fekete-Győr, sem Márki-Zay Péter, sem Tóth Bertalan, sem Kunhalmi Ágnes, sem a többi nem alkalmas arra, hogy Gyurcsány nyomdokaiba lépve felépítsen egy szerveződést, egy hálózatot, amelynek ő lenne a központja, a kiinduló- és végpontja egyaránt.

A legutóbbi időben egyébként egyetlen személy akadt volna, aki talán képessé válhatott volna arra, hogy a baloldal vezető figurájává váljon Gyurcsány ellenében, mégpedig Botka László, Szeged polgármestere. (Most tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy jó szoci szokás szerint ő sem mentes bizonyos korrupciógyanús ügyektől.) Botka azonban végül elbukott, mégpedig azért, mert Gyurcsánynak ekkor már messzire, egészen az MSZP centrumába nyúltak a csápjai, magyarul mondva, befolyása már olyan erős volt a szocialista párton belül is, hogy el tudta érni Botka megbuktatását, pontosabban visszalépését a miniszterelnökjelöltségtől.

És ezzel máris itt vagyunk Gyurcsány harmadik, legfontosabb titkánál. Ez pedig nem más, mint hogy hősünk már jóval a miniszterelnöksége előtti időtől kezdve tudatosan és módszeresen épített ki maga körül egy hálózatot a szocialista pártban, s ezt fejlesztette tovább az eltelt évek során, s ennek gyümölcseit aratja most le a jelenlegi időszakban is. E hálózatépítése már a kilencvenes évek elején, az Antall-kormány, majd a Boross-kormány időszakában elkezdődött, amikor a rendszerváltó kormány stábjában érdekes módon államtitkár-helyettesi rangban bent maradt Szilvásy György segítségével megszerezte az őszödi kormányüdülőt. A kilencvenes években szoci családi kapcsolatai révén sikeres vállalkozóként jelentős vagyont halmozott fel, s ez azért volt fontos neki, mert innentől kilóra tudott megvenni magának embereket az MSZP-n belül. Célja kezdettől az volt, hogy olyan pártembereket hozzon helyzetbe, akikről mindent tudott, a viselt dolgaikat is, s ez által, innentől kezdve markában voltak, vagyis fogott emberekké váltak. Állásuk, ­pozícióik, pénzük, privilégiumaik ezek után mind-mind Gyurcsánytól függtek.

Gyurcsány a kilencvenes és kétezres években tudatosan épített ki egy, részben fogott és függő emberekből álló hálózatot maga körül, köszönhetően egyre növekvő vagyonának és ezzel párhuzamosan növekvő politikai befolyásának. Mindennek köszönhetően a Medgyessy-kormányban sportminiszter lett, s amikor Medgyessy helyzete megrendült – főként az SZDSZ miatt –, akkor a legteljesebb gátlástalansággal indította be kapcsolati hálóját annak érdekében, hogy Kiss Péterrel szemben őt válasszák meg a szocialisták új miniszterelnöküknek. És ez annak ellenére sikerült neki, hogy Kiss Péter nagy tiszteletnek örvendett az MSZP-n belül, tisztességes és tehetséges politikusnak tartotta a tagság és a párt vezérkarának jelentős része is (többek között Lendvai Ildikó), a győztes mégis Gyurcsány lett. Miért? Azért, mert mozgósította a hálózatát, amelynek tagjai már régen az ő tenyeréből ettek, s bíztak benne, hogy ha miniszterelnök lesz belőle, pozícióik még tovább erősödnek.

Gyurcsány hatalma tehát a mai napig ezekre az évek-évtizedek alatt megszerzett személyközi, sokszor nem látható kapcsolati hálókra épül, amelyek a bukása utáni időszakban is megmaradtak és tovább éltek a kétezertízes években is. Mindehhez társul a Gyurcsány–Dobrev család nemzetközi, internacio­nalista kapcsolatrendszere, amely az egyébként is hozzá kötődő hálózatának fogott tagjait még inkább meggyőzi arról, hogy főnökük háza táján van pénz, paripa, fegyver, mi szem szájnak ingere, s ez legyűri az ellenérzéseiket is Gyurcsány elfogadhatatlan és vállalhatatlan politikai és vállalkozói tevékenységével kapcsolatban. Egyszerűen szólva: nekik nincs más pálya, mint vezetőjük, mentoruk, szponzoruk stb. követése vakon és tűzön-vízen át. Ők nem azt mondják: ha munka van, minden van, hanem azt: ha Gyurcsány van, minden van.

Nos, ez lenne az igazi titok, Gyurcsány hatalmának a titka. A hálózat, amelyhez hasonló senkinek sincs a baloldalon. Hálózatra persze a jobboldalnak is szüksége van, azonban nem a Gyurcsány-féle züllöttség hálózatára.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: MTI/Földi Imre