A kapualjakban és a kirakatok előtt tablettás bortól vagy biofűtől bódult emberek fekszenek. A buszok és villamosok megállóiban Koccintóst iszogató, mosdatlan, gyakran a saját vizeletükben és ürülékükben pácolódó „akárkicsodák” foglalják a helyet. Olykor, ha elpillednek, egymásba kapaszkodva szunnyadnak el a földön. Ez a budapesti belváros utcaképe, ezek az „akárkicsodák” pedig a hajléktalanok csoportjának egy része. Ők azok, akik az utcai életvitelhez és a szabályok megkerüléséhez szoktak. Nyilván nem minden fedél nélküli ilyen, de a liberális narratíva szerint ők en bloc lakhatási szegények, és nem illik olyasmit mondani róluk, ami nem illik bele a polkorrekt világképbe.
Hasonló szubkultúrába tartozó „akárkicsodák” bandái randalíroznak a forgalmas metróaluljárókban és terrorizálják a járókelőket. Kéregetnek, jobb esetben, mert a szervezettségük alapján akkor is megszerzik, amit akarnak, ha önként nem adják oda nekik. Általában ételre gyűjtenek, de nem úgy néznek ki, mint akiket az éhség felemésztett. A viselkedésük alapján inkább tűnnek szervezett bűnözői csoportoknak, mintsem rászorulóknak. De, ugye, a liberális narratívában ők a nincstelenek, tehát nem mondhatunk rájuk semmi terhelőt. Ők is „akárkicsodák”, akik hozzátartoznak a fővárosi utcaképhez.
Lassan két éve már, hogy Budapest elindult a teljes rothadás útján. Az új városvezetés nagy ígéretekkel, a totális szabadság és a kötelezően mindenkit a keblünkre ölelünk magasztos gondolataival házalt a 2019-es önkormányzati választásokon. Majd miután elnyerték a választók bizalmát, nem kellett hozzá két teljes év, hogy a főváros a gaztenger, a forgalmi dugók és a város szinte minden szegletén közszemlére tett nyomor látványáról legyen hírhedt. Ami azonban a liberálisok szemében a szegénység látványát jelenti, az valójában évek és évtizedek óta az utca és a hajléktalanszállók között ingázó olyan emberréteget takar, akik ebben a formában sosem lesznek képesek a társadalmi integrációra. Ha valaki őket a lakhatási szegények közé sorolja, arról az emberről sejthető, hogy sosem dolgozott terepen. Az „akárkicsodák” egyrészt az utcai hajléktalanok, akiket még a jobb életre törekvő fedél nélküliek is csövesnek neveznek, mert az életvitelük, a habitusuk és a hozzáállásuk miatt nem szeretnék, hogy velük azonosítsák őket. Másrészt az „akárkicsodák” kisstílű bűnözők csoportjai, akik az utcán tevékenykednek bandákba verődve.