Talán furcsának találják, hogy egy kormánypárti szavazó fordul Önökhöz, de kénytelen vagyok így tenni, mert figyelmeztetnem kell Önöket. Figyelmeztetnem kell, hogy ha így folytatják, annak rossz vége lesz.
Önök sokat foglalkoznak az alkotmányosság, jogállamiság és jogbiztonság kérdésével. Nyilatkoznak, pamfletet írnak, konferenciát szerveznek. Magyarország alaptörvényét az 1849. évi birodalmi oktrojált alkotmánnyal állítják párhuzamba, sőt az alaptörvényt és annak bevezetőjét, a Nemzeti hitvallást nyilvánosan és látványosan a kukába is hajítják. Értjük, hogy ez a választási bemelegítés részét képező politikai hecckampányukhoz tartozik, megértjük, hogy ennek célja van, mégpedig az – ahogyan egyik ideológusuk fogalmazott –, hogy az alaptörvényt „delegitimálják”, mindent értünk, és mindennek tudatában kénytelen vagyok figyelmeztetni Önöket: nem lesz ennek jó vége. Mi, jobboldali, konzervatív magyarok – vagyunk ilyenek az országban néhány millióan – ugyanis alapvetően békés, törvénytisztelő emberek vagyunk. De nem vagyunk birkák. És ha azt hiszik, hogy velünk bármit meg lehet tenni, akkor tévednek, és ezért a tévedésért súlyos árat fognak fizetni. Ettől szeretném megóvni Önöket.
Ha jól értem mindazt, amit Önök mondanak és leírnak, egy ellenzéki választási győzelem esetén akkor is hatályon kívül kívánják helyezni Magyarország alaptörvényét és egyes sarkalatos törvényeket, ha nem lesz meg az ehhez szükséges kétharmados parlamenti többségük. Érvelésük szerint „az alaptörvénnyel tovább nemigen lehet élni”, „az alaptörvény kukába való” és hasonlók. Ezeket a – legkevésbé sem jogi természetű – érveket Önök olyan erősnek találják, hogy felülírják a jogi és a politikai felhatalmazás hiányát is. Vagyis egy szűk ellenzéki választási győzelem esetén alkotmányos keretek között, a jogszabályok betartásával történő kormányzás helyett rendszerváltást és forradalmat ígérnek nekünk.
Tudják, mi nem szeretjük a forradalmakat. És ha Önök olyan forradalomról álmodoznak, amely széles körű társadalmi támogatottsággal bír (vö. 99 százalék az 1 százalék ellen), azt sosem fogják megkapni. Van itt egy masszív tömb, jobboldali értékeket valló, kormánypárti szavazók, és bármilyen forradalom csak ezen masszív tömb ellenében képzelhető el.
Ez a masszív tömb, a magyar jobboldal, a rendszerváltozást követő harminc évben egyszer sem vette magának a bátorságot, hogy a jogszabályi keretek között történő politizálás helyett forradalmi útra lépjen. Nem tettük ezt 1990-ben és azt követően sem. Ha sokunkban lett is volna rá igény, politikai vezetőink mindig elutasították az ilyen megoldásokat. Ha elégedetlenkedtünk, megkaptuk tőlük, hogy tetszettünk volna forradalmat csinálni. Ők kínosan – sokszor túl kínosan – ügyeltek a jogszerűségre. Ennek következményeként a kommunisták megúszták a felelősségre vonást, büntetés helyett szabadon gazdagodhattak, mint Gyurcsány Ferenc és családja. Ennek következményeként egy kommunista hóhér unokája miniszterelnöknek jelöltetheti magát, miközben a mai napig abban a villában él, amelyet nagyapja az 1956 utáni kivégzésekben játszott szerepéért kapott. És ennek következményeként Önök arról értekezhetnek, hogyan rombolják le az elmúlt tizenegy évben széles körű demokratikus felhatalmazással kiépült politikai-gazdasági rendszert.
Nemcsak a rendszerváltás idején, de 1998 és 2002 között – kormányon – és a 2002-es választási vereséget követően sem kezdtünk forradalmárkodni. 2002-ben az Orbán-kormány rendben átadta a kormányrudat, és hozzáfogtunk politikai közösségünk megszervezéséhez. Ennek a munkának az eredményeként egy egységes jobboldali pártkoalíció és egy egységes jobboldali szavazóbázis született, a jobboldal médiapozíciókat szerzett és alkalmassá vált arra, hogy 2010-ben megnyerje a választásokat. Közben, 2002 és 2010 között sokszor szorult ökölbe a kezünk, és készek lettünk volna utcai akciókkal is megbuktatni a kormányt – különösen Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülését, valamint a 2006. október 23-i megemlékezésünk szétlövetését követően. Politikai vezetőink azonban mindig nyugalomra intettek bennünket és figyelmeztettek: csak békés, demokratikus úton, választások útján lehet kormányra kerülni.
2010-ben végre ennek is eljött az ideje. Kiböjtöltük és megdolgoztunk érte. Akkor ismét szembesültünk a kommunista-liberális deep state-tel, amely ott tett keresztbe a nemzeti kormányzásnak, ahol lehetett. És amikor azt követeltük politikai vezetőinktől, hogy távolítsák el végre a Nemzeti Színház éléről a minket zsigerből gyűlölő Alföldi Róbertet, arra az volt a válasz, hogy meg kell várni, amíg lejár a mandátuma. A betű szerinti jogot a végletekig betartva. Ugyanez volt a helyzet az MNB elnökének az esetében és számtalan hasonló esetben is. Ha olykor fogyó türelemmel is, de mindig kivártuk a sorunkat, és mindig mindent a jogszabályi keretek betartásával hajtottunk végre.
A jogszabályi keretek betartásával kezdtünk hozzá a kommunista-liberális deep-state lebontásához. Ami a mai napig nem sikerült tökéletesen – erre példa többek között az Önök közéleti jelenléte –, de amiben jelentős előrehaladást értünk el. Ami Önöknek nyilván fáj. A kormány nem forradalmi úton, hanem széles körű jogi és politikai felhatalmazással új alaptörvényt alkotott, és – felhatalmazásával élve – hozzányúlt a kétharmados jogszabályokhoz is. Nem ötvenszázalékos, hanem háromszor elnyert, kétharmados választási felhatalmazással. Ami – ezt Önök is nagyon jól tudják – a brit vagy az amerikai választási rendszerben kilencven százalék fölötti felhatalmazást ért volna.
Ez az alaptörvény a miénk. A társadalom nagy részének széles körű konszenzusán nyugvó, a társadalom egy másik nagy részének az érdektelenségétől övezett és a társadalom egy kis részének a hangos nemtetszését bíró alaptörvény. A többség mi vagyunk. Önök pedig a hangos kisebbséghez tartoznak, és ebből a pozícióból támadják az „egypárti alaptörvényt”. A „delegitimálás” és a forradalom előkészítésének szándékával.
Nyilván Önök is tudják, hogy az alaptörvény nem „egypárti alkotmány”. Az 1949. évi XX. törvény, amelyet Önök állandóan visszasírnak – na, az egypárti alkotmány volt. Amely még annyi toldozgatás és átírás után sem lehetett a magyar nemzet alkotmánya, egyszerűen azért, mert bűnben fogant. Ugyanúgy, ahogyan a termelőszövetkezeteket is szét kellett verni 1990 után, mert azok is bűnben fogantak. A szétverés nem nagy öröm nekünk, konzervatívoknak, de Önök nem hagytak nekünk más lehetőséget.
De nem erről akarok Önöknek írni, hiszen úgysem értjük meg egymást. Inkább arra kívánom Önöket felkészíteni, hogy mire számítsanak esetleges – reményeink szerint be nem következő – választási győzelmük esetén. Ha megszerzik a parlamenti mandátumok több mint ötven százalékát, de kevesebb mint kétharmadát, és a hatályos alaptörvényt és a kétharmados törvényeket betartva, az azok által meghatározott keretek között kormányoznak, akkor fogcsikorgatva, de kibírjuk, ahogyan Önök sok mindent tönkretesznek, amit mi az előző tizenkét évben építettünk; újraépítjük a politikai közösségünket, és meggyőzzük a választókat, hogy legközelebb ismét a jobboldalt bízzák meg kormányalakítással. Ha azonban az alaptörvény és a kétharmados törvények által megszabott kereteken akár egy centiméterrel is túllépnek, ha ötvenszázalékos többséggel megkísérlik azokat lerombolni, akkor sok jóra ne számítsanak! Ismerik a magyar közmondást: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. De megfogalmazhatom ezt másként is: amit Önök ígérnek, az a jogállamiság megsértése – amint ezt őszintébb pillanataikban Önök is beismerik. És ha Önök szembemennek a jogállamisággal és a jogszabályokkal, ugyanígy fogunk tenni mi is. Vagy idézhetném liberális filozófusok munkáit, akik társadalmi szerződésről értekeznek, amely társadalmi szerződés az alul lévőket addig kötelezi, amíg azt a hatalmon lévők nem szegik meg.
A mai tömegdemokráciában a társadalmi szerződés úgy értendő, hogy a politikai hatalmat általános választásokon kell elnyerni, és a politikai cselekvés joga összefüggésben áll a választásokon elnyert mandátumok számával. Vagyis ötvenszázalékos felhatalmazással nem lehet olyan változtatásokat eszközölni, amelyekhez kétharmados felhatalmazás szükséges.
De mi van akkor, ha Önök ezt valóban megkockáztatják? Megmondom: akkor olyan lesz a fogadjisten, amilyen az adjonisten. Akkor mi sem ragaszkodunk tovább a jogállamisághoz és a jogszerűséghez. Akkor – ha úgy tetszik – Önök megszegték a társadalmi szerződést. Az forradalom lesz, ami megszüli a maga ellenforradalmát. Mi leszünk az ellenforradalmárok. Nem leszünk olyan balekok, mint 1918–19-ben. Önök pedig nem lesznek olyan szerencsések, mint 1945 után, amikor szovjet fegyverek segítségével számolhattak fel mindent, ami nekünk fontos volt.
Úgyhogy ezúton üzenjük Önöknek, József Attilával: gondoljátok meg, proletárok!
A szerző közgazdász, politológus
Borítókép: Gyurcsány Ferenc akkori ifjúsági és sportminiszter felesége, Dobrev Klára társaságában érkezik a Magyar Szocialista Párt rendkívüli, miniszterelnökjelölt-választó kongresszusára Budapesten. Fotó: MTI/Kovács Attila
