Végeredmény: megkezdődött Trump politikából való végleges kiiktatásának kísérlete.
Megnéztem Trump beszédének videófelvételét, s meggyőződésem szerint a volt elnök egyetlen szóval sem szólította fel a tömeget arra, hogy törvénytelen módon betörjenek a Capitoliumba. Szenvedélyes politikai beszédet mondott, de ehhez minden politikusnak joga van, ha nem lenne, akkor nem beszélhetnénk demokráciáról – ez ilyen egyszerű.
És itt jönnek az „érdekes” tények: a Capitolium védelmét éppen erre a napra rendkívül rosszul szervezték meg. Többek között a Nemzeti Gárda is felajánlotta a segítségét erre a napra, tekintettel a kiélezett politikai hangulatra, és további rendőri erősítések lehetősége is felmerült. Azonban minden ilyen kezdeményezést elutasítottak az illetékes rendőri vezetők, a Capitolium, mondhatjuk, meglehetősen „szegényes” védelmet kapott – éppen ezen a feszült napon. Kicsit érdekes, és nem túl racionális, sőt mondhatnánk ostoba döntés volt ez. Vagy nem is annyira ostoba?
Látni lehetett felvételeket, amelyeken rendőrök terelik, szinte hívják a Capitolium épülete felé a tüntetők egy részét, egy másik felvételen pedig az látszik, hogy a Black Lives Matter mozgalomhoz tartozó aktivisták buszokkal érkeznek az épület elé. Utóbbi felvételek hitelessége nem vehető bizonyosra, ezért nem is erre helyezem a hangsúlyt, hanem az előzőekre, a rendőri biztosítás érthetetlen gyengeségére és felületességére. Szóval hallottam már furcsa véletlenekről, de ez kissé túlmegy azokon.
És akkor most 2006. szeptember 18-a.

























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!