A verseny mindig jó, pláne, ha a közjóért történik. Nagyon szerencsés lenne az ország szempontjából, ha képességes nemzeti szabadelvű, liberális, baloldali ellenzékkel bírna, amelytől különböző inspirációkat kap, illetőleg amelynek képviselői olyan teljesítményt nyújtanak, amivel a kormányt folyamatosan jobb munkára késztetik.

Amíg megjelent a Holmi című folyóirat (amelynek minden számában volt legalább egy nagyszerű írás), minden alkalommal meghatottan olvastam el Bessenyei György 1779-ből származó gondolatait, amelyet a szerkesztők a lap mottójaként választottak:

„Miként az Írók egy egész nemzet elöl el kezdenek egymással vetélkedni azonnal meg indul a szép elmélkedés. Tudom hogy a ki tzáfolni akarna, igyekezne hozzám szebb magyarsággal beszélteni, mint én szoktam. Harmadik jönne, ki mind kettönket  felül kívánna haladni. A nemzet mulatná velünk magát, s’nevetne mikor mi egy másnak előtte bosszúságot mondanánk, de a tudomány, magyarság azonba épülne.”

Az előválasztás kétségkívül innovatív politikai ötlet, s  lehetett volna úgy is, hogy a versenynek komoly közpolitikai tétje van. Ám a magyar ellenzék úgy döntött, hogy becsinált leves lesz, s egymással tétre nem verseng, inkább újnyilastól szélbaloldalig összefog, adóemelés-hívők (esélykiegyenlítő újraelosztás, mondják finoman) és a neoliberális gazdasági iskola ifjú barátai mind egy akolba mennek, mert egyetlen, mindenek felett álló érzelmi abroncs fogja őket össze: a gyűlölet.

Ehhez különböző önigazoló narratívákat gyártanak, amely megengedi az emberi jogokra egykor őszintén érzékenyeknek, hogy rasszistákkal sefteljenek a választói piacon, s belefér az az oximoron is, hogy az Európai Unió ajánlásainak vagy akár jogszabályainak  kritika nélküli alkalmazását követeljék, miközben előre jelezzék, hogy a joguralom jelentése semmis onnantól, ha átveszik a hatalmat.

Ebben az ellenzéki jutalomjátékban nyert ma (úgy mondják) Gyurcsány Ferenc pártjának miniszterelnök-jelöltje, hogy majd a második körben Karácsony Gergely legyen a befutó, akinek a javára többen visszalépnek.

Ugyanakkor ez azt is jelzi, hogy amennyiben az ellenzék nyerné a valódi választásokat, a legerősebb országgyűlési frakciója a 2010 előtti miniszterelnöknek lenne, így de jure is ő határozná meg, hogy merre tartson a névleg Karácsony vezette kormány.

Mindez – vagyis hogy kiderült, nem a „kormányzati propagandagépezet”, hanem az ellenzék által kidolgozott konstitúció következménye a Gyurcsány-koalíció (széljobbal erősítve) versus Orbán-kormány – sokakat joggal visszatarthat a szavazástól, akik amúgy mondjuk egy önállóan induló, erős gondolatisággal bíró, nemzeti szabadelvű vagy akár a fiatalabbak esetén egy tiszta zöldpártra szívesen szavaznának.

Az ellenzék persze – ez politikailag és a befektetett munkát tekintve is tökéletesen érthető – most hatalmas háziünnepléssel komoly eredményként kívánja láttatni, hogy a választók 8-9 százaléka részt vett Karácsony Gergely kétkörös miniszterelnök-jelölti kampányában. Mindezt már úgy tekintik, hogy célba értek.

A cél még messze, de addig is itt egy kedves vicc, ami a reális helyzetüket jól jellemzi:

Kovács úr szeretne megszabadulni szerinte elviselhetetlen feleségétől. Sokat töpreng rajta, hogyan lehetne ezt büntetlenül megtenni, míg végül egy barátjától hasznos tanácsot kap: feküdjön le az asszonnyal, ahányszor csak bír, akár négyszer-ötször is naponta. A felesége ebbe fél év alatt garantáltan bele fog pusztulni. Kovács úr megfogadja a tanácsot. Néhány hónap múltán ismét találkozik a barátjával. Kovács úr már csont és bőr, a felesége tolja maga előtt tolókocsiban. Keze-lába reszket, az arca szederjes. Remegő ujjal mutat hátra, az asszony felé, majd a barátja fülébe súgja: – Már csak egy hónapja van hátra… Ő még nem tudja…

Ők még nem tudják.

A szerző közíró, tanácsadó

(A borítóképen Dobrev Klára és Karácsony Gergely. Fotó:MTI/Máthé Zoltán)