A politikai elit népképviseleti deficitjét azonban nemcsak abból érzékelni, hogy a német tömegpártok támogatottsági plafonja 25 százalék körüli, hanem azokból a számadatokból is, amelyek a választópolgárok közti szociális és gazdasági egyenlőtlenségeket rögzítik. A felmérések szerint ugyanis Németország leggazdagabb egy százaléka birtokolja az összvagyon egynegyedét, miközben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagországai közül Németországban található meg az egyik legszélesebb alacsony keresettel rendelkezők szektora: a munkavállalók csaknem húsz százaléka, azaz közel nyolcmillió ember a német minimálbér szintjén keres.

Ezzel párhuzamosan olyan társadalmi kérdésekben is évről évre nő a megosztottság, mint a migráció, valamint a terrorizmus. Példának okáért a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány által 2018-ban, valamint 2020-ban is publikált, 28 euró­pai országra kiterjedő felmérés szerint Németországban két év leforgása alatt 41 százalékról 44-re nőtt azok száma, akik nagyon aggasztónak ítélik az országukban jelen lévő illegális bevándorlók kérdését, valamint 29 százalékról 33-ra nőtt annak a csoportnak az aránya is, amelyik inkább aggasztónak ítéli meg e jelenséget. Nem kérdés, hogy az efféle társadalmi attitűdváltozások alapjaiban járulnak hozzá az olyan protesztpártok megerősödéséhez, mint a politikai karanténba helyezett, ezáltal bár vokstemetőként funkcionáló, mégis a rendszerszintű kritikát megtestesítő AfD.

A gazdasági, valamint a társadalmi kérdéseken túl azonban leginkább talán az a világnézeti paradigmaváltás magyarázza a német lendületvesztést, amely a hagyományosan erős jobbközép összeomlásához vezetett, mégpedig a keresztény-konzervatív gyökerek feladása. Ugyanis az eddig tizenhat éven keresztül kancellárt delegáló CDU/CSU-szövetség elmúlt években szerzett eredményeiből világosan kirajzolódik az a választói fluktuáció, amely csökkenő tendenciát mutat. Miközben 2013-ban az uniópártok 34,1 százalékot szereztek, addig a balra tolódás következtében kirobbant migrációs válság utáni következő választáson mindössze 26,8 százalékot sikerült bezsebelniük. Majd mind a belpolitikát, mind pedig a néppárttal közösen végrehajtott, az uniós politikát érintő újbóli balra tolódást, ezáltal ideológiai értékvesztést felmutató négy év után a CDU/CSU idén történelmi mélypontra süllyedt.

Ezen pontokkal összevetve nehéz nem észrevenni azokat az országokat, amelyek szintén több cikluson keresztül konzervatív vezetésűek mind a mai napig, mégsem omlottak össze, sőt. Nemcsak mi, magyarok vagyunk erre jó példa, hanem lengyel testvéreink is, akik nem adták fel értékeiket, s hozzánk hason­lóan évről évre méretüket és gazdasági teljesítményüket meghazudtolva mutatnak fel politikai erőt, cselekvő- és újítóképességet, valamint lendületet. Amennyiben Németország nem vesz példát azokról, akikkel egyébként jó kapcsolatot ápol, könnyen lehet, hogy magas árat fog fizetni azért, hogy a kényelmes középutasság oltárán feláldozta önmagát.

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

Borítókép: Christian Mang/Reuters/Pool/DPA