Bethlen István a Horthy-korszak egyik legbefolyásosabb és legtekintélyesebb politikusa volt, aki nemcsak stabil parlamenti többséget és hátteret tudott teremteni kormányának, de több mint egy évtizedes miniszterelnöksége alatt megvalósult az első világháborúban vesztes és a trianoni békediktátum által megcsonkított Magyarország politikai és gazdasági konszolidációja.
Az 1874. október 8-án régi erdélyi református nemesi famíliába született gróf Bethlen István – aki fiatalon jogi és mezőgazdasági tanulmányokat folytatott, s közéleti cikkei és beszédei mellett birtokpolitikai szaktanulmányai is megjelentek – a Bethlen-, a Teleki- és a Wesselényi-családok leszármazottja volt. Huszonhét évesen kapcsolódott be komolyan a politikai életbe, amikor először országgyűlési képviselővé választották.
Az első világháborús vereség és a történelmi magyar állam megszűnése idején mind a gróf Károlyi Mihály vezette kormányzatot, mind az 1919-es kommunista diktatúrát, a tanácsköztársaságot bírálta. Bécsi emigrációjában magyar forradalomellenes politikusok részvételével létrehozta az Antibolsevista Comitét, majd hazatérve megszervezte a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját, amelyre alapozva aztán – az 1920-as nemzetgyűlési választások után – a Nagyatádi Szabó István vezette Kisgazdapártot beolvasztotta és kormánypárttá bővítette, létrehozva az Egységes Párt néven elhíresült politikai formációt. Ezzel megteremtette kormányának a stabil parlamenti hátteret.
Bethlen 1921 áprilisa és 1931 augusztusa között volt hazánk kormányfője. Nevéhez a két világháború közötti politikai rendszer alapjainak megvetése és annak konszolidációja fűződik. Engedélyezte a szociáldemokrata párt és a szakszervezeti mozgalmak működését – bizonyos lojalitásért cserébe. Föllépett a kommunista eszmékkel szemben, miközben a kormánypárttól igyekezett távol tartani a szélsőjobboldali politikusokat. Miniszterelnöksége idején Magyarország tagja lett a Népszövetségnek, amelytől kölcsönhöz is jutott, bevezették az új és értéktartó nemzeti fizetőeszközt, a pengőt, valamint létrejött az önálló magyar külpolitika (amely korábban, az Osztrák–Magyar Monarchia idején Ausztriával közös ügynek számított) és diplomáciai hálózat. Művelődéspolitikájában olyan nagyszerű szövetségesre talált, mint gróf Klebelsberg Kunó, aki 1922 júniusától a Bethlen-kormány távozásáig töltötte be a vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot.
Lemondására fia, ifjabb Bethlen István egy interjúban így emlékezett:
Atyám 1931 nyarára fizikailag és idegileg is rendkívül kimerült. Mindig meglehetősen gyenge fizikuma volt. Emlékszem, amikor mint gyermekekkel, velünk kirándult vagy sétált, ha csak egy kissé emelkedett az út, máris szinte tolnunk-húznunk kellett felfelé. Hihetetlenül sokat dolgozott miniszterelnökként. A minisztertanácsi ülések nem egyszer este hattól a hajnali órákig tartottak, és atyám reggel fél 7-kor már talpon volt. Ráadásul rendkívül sokat dohányzott, naponta 60-70 cigarettát is elszívott. Többször volt súlyos nikotinmérgezése. Mindehhez és a gazdasági-politikai problémákhoz magántermészetű gondjai is társultak, amelyeket, úgy vélte, miniszterelnökként nem oldhat meg. S mivel akkor a megoldást csak radikálisan tudta elképzelni, ez is lemondási döntését erősítette. Úgy vélte azonban, hogy a körülmények változásával visszatérhet a kormány élére.
Ugyan Bethlen István a kormány élére nem tért vissza, Horthy Miklós kormányzó és a korabeli politikai elit számított a tapasztalataira és a tanácsaira. Hazánk 1944. márciusi náci német megszállása után bujkálni volt kénytelen, a szovjet megszállók pedig előbb házi őrizetben tartották (eleinte kifejezetten jól bántak és számoltak vele), majd fogolyként a Szovjetunióba hurcolták.
Moszkvában, a Butirszkaja börtönben hunyt el hetvenöt éve, 1946. október 5-én.
A szerző történész
(A borítókép forrása: magyarnemzet.hu/mediaworks)
