Lemondására fia, ifjabb Bethlen István egy interjúban így emlékezett:

Atyám 1931 nyarára fizikailag és idegileg is rendkívül kimerült. Mindig meglehetősen gyenge fizikuma volt. Emlékszem, amikor mint gyermekekkel, velünk kirándult vagy sétált, ha csak egy kissé emelkedett az út, máris szinte tolnunk-húznunk kellett felfelé. Hihetetlenül sokat dolgozott miniszterelnökként. A minisztertanácsi ülések nem egyszer este hattól a hajnali órákig tartottak, és atyám reggel fél 7-kor már talpon volt. Ráadásul rendkívül sokat dohányzott, naponta 60-70 cigarettát is elszívott. Többször volt súlyos nikotinmérgezése. Mindehhez és a gazdasági-politikai problémákhoz magántermészetű gondjai is társultak, amelyeket, úgy vélte, miniszterelnökként nem oldhat meg. S mivel akkor a megoldást csak radikálisan tudta elképzelni, ez is lemondási döntését erősítette. Úgy vélte azonban, hogy a körülmények változásával visszatérhet a kormány élére.

Ugyan Bethlen István a kormány élére nem tért vissza, Horthy Miklós kormányzó és a korabeli politikai elit számított a tapasztalataira és a tanácsaira. Hazánk 1944. márciusi náci német megszállása után bujkálni volt kénytelen, a szovjet megszállók pedig előbb házi őrizetben tartották (eleinte kifejezetten jól bántak és számoltak vele), majd fogolyként a Szovjetunióba hurcolták.

Moszkvában, a Butirszkaja börtönben hunyt el hetvenöt éve, 1946. október 5-én.

A szerző történész

(A borítókép forrása: magyarnemzet.hu/mediaworks)