Visszatérve a tanóránkhoz, az úgy folytatódik, hogy az elhullott gímbikák agancsát, ha volt nekik éppen az elhullás pillanatában, a megtalálója elviszi magával. Mert értékes. Vagy a vadásztársaság alkalmazottja, esetleg egy engedéllyel rendelkező agancsgyűjtő vagy illegális megtaláló birtokába kerül. Témánk szempontjából az erdészetek és vadásztársaságok megtalálói az érdekesek, akik a fejről lefűrészelt agancsot elteszik, megvárják szépen a világkiállítás felkérését az adományozásra, és már épülhet is bele a fűrészelt agancs a szoborba.

Néhány hónapja sikerült terítékre hoznom életem első őzbakját. A trófeája kicsi, csökött, mondhatni csúnya, de nekem speciel jelenleg a legszebb mind közül, amit valaha őzbak növesztett. Pedig engem a vadászat színes és szerteágazó világából a trófea megszerzése érdekel talán a legkevésbé, nincsenek olyan vágyaim, hogy itthon tele legyen a fal velük. És mégis, ahogy a világkiállítás trófeacsarnokában nézelődtem, a számtalan gyönyörű érmes darab között is a sajátomra gondoltam, ami az első eredményes cserkelésem történetét eleveníti fel bennem. A kívülállók közül csak kevesen értik, hogy mit szimbolizál a trófea a vadász számára. Ezért sokan egy kegyetlen, primitív szokásnak tartják, az ölés szenvedélyének szimbólumaként tekintenek rá.

Pedig nem erről van szó, hiszen a trófea iránti vonzalom kulturális jelenség, bár az igaz, hogy ősidőkre nyúlik vissza. Ha szavakba próbálja önteni az ember ennek a hagyománynak a lényegét, akkor a vad és élőhelye, valamint az általuk nyújtott élmény tiszteletének szimbóluma a trófea, illetve annak a szavakkal nem leírható furcsa, ellentmondásos érzésnek, amit a vad fölött, a neki megadott végső tisztesség alkalmával érez a vadász.

A világkiállításon sok idegenkedő látogató volt, akik mégis érdeklődtek, ezért beültek a magyar tájegységi fővadászok által tartott trófeabírálatok valamelyikére. Ezeken az előadásokon racionális és érzelmi motívumokat is megismertek, ezáltal egészen másként tekintettek a trófeákra, mint előtte. Ezt Janecskóék nyilván kihagyták, hiszen sokkal jobb úgy ócsárolni valamit, hogy nem tud róla semmit a „független” újságíró. Ezért elmondom nekik azt, hogy nem nagyon találni olyan vadászt, aki bármiért odaadná a vadászaton általa elejtett vad trófeáját, így nem érdemes nagyon keresgélni a Totem tízezer darabból álló részei között ilyet.

Borítókép: Látogatók az Egy a Természettel – Vadászati és természeti világkiállítás utolsó napján a budapesti Hungexpón. Fotó: MTI/Balogh Zoltán