Mindig túl sokat várunk az ünneptől. Valami olyat, hogy majd minden rosszat kiseper. Eltűnik az életünkből az egész éven át lelkünkben, bensőnkben görgetett rossz, és csak a végtelen karácsonyi harmónia és megnyugvás marad és semmi más.
Azt várjuk, hogy a Kisjézus születésével, az angyalok, pásztorok és bölcsek érkezésével elirányul a figyelmünk a két Magyarországról, végletes megosztottságunkról, és végre olyan lesz az életünk, mint amit talán csak álmainkban képzelünk időnként. Valahogy úgy, ahogy Wass Albert írja: „Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk / és leszünk Egy Cél és Egy Akarat: / a víz szalad, de a kő marad, / a kő marad.” (Üzenet haza)
Igen, talán ilyen nagy karácsonyi békülésről álmodunk titokban. A költő által énekelt egy célról és egy akaratról. Mert a Kisjézus lábaihoz készülve, a betlehemi istállócskába bekopogva előbb még le kell verjük lábunkról, no nemcsak az út porát vagy a várva várt, talpunkhoz tapadó hópelyheket, hanem az életünket sötét felhőként eluraló ellenségeskedést is. A zsigeri egymásnak feszülést.
Arról álmodunk talán, hogy most majd mi is lábhoz helyezzük fegyvereinket, miként tették azt az első nagy háborúval megvert szemben álló felek, hogy legalább karácsony ünnepén ne háborúval múlassák az időt, hanem ki-ki a maga nyelvén elénekeljen egy-egy Megváltót dicsérő dalt, elővegye kedvese rojtosra gyűrt fényképét, írjon egy érzelmes hangú levelet szeretteinek. Hogy a lövészárkokból magasba szálljon, legalább pár napra, a békesség dallama.
No persze, száz éve még minden könnyebb volt. Még háborúzni is talán. Akkor még zömében férfias küzdelmek voltak, nem külföldi hátbatámadás és rút elárulás. Nem gender- és LMBTQ-propaganda, hanem a korszakra jellemző kard ki kard egyenes küzdelme. No persze akkor is voltak olyanok, akiknek az átállás volt a lételemük. Néha belegondolok, vajon hogyan ünnepelhet egy hazaáruló? Akinek az év során legfőbb tevékenysége, szorgos, fáradhatatlan és elkötelezett munkája abból áll, hogy életvitelszerűen elárulja a hazáját. Már persze, ha számára ez a szó: haza, jelent bármit is az égadta világon, a magyar ég alatt.
