Kormányával egy napon, december nyolcadikán tette le hivatali esküjét a kilencedik német szövetségi kancellár, Olaf Scholz, akitől politikai pályafutásának ismeretében a nemzeti, konzervatív, keresztény elveket valló oldal (előzetes latolgatások szerint) nem sok jóra számíthat se német földön, se külföldön. Ez azonban a jövő zenéje, így hát hiba volna elsietve ítélkezni. Egyelőre maradjunk magánál a beiktatásnál, valamint az eskünél, amely kétségtelenül rendhagyónak bizonyult, és amellyel kapcsolatban számos, tisztázásra szoruló mendemonda is szárnyra kelt.
Először is tény, hogy a választási kampányban tett ígéretének megfelelően Scholz kihagyta a rövid esküszöveget megerősítő vallásos záróformulát: Isten engem úgy segéljen! („So wahr mir Gott helfe.”) Ám az nem igaz, hogy ezt a szentségtörést elsőnek követte volna el a szövetségi kancellárok sorában. A második ciklusa végén megbukott, szintén szociáldemokrata Gerhard Schröder ugyanezt tette, méghozzá kétszer is, 1998-ban és 2002-ben. Csakhogy akkoriban itt Magyarországon még nem figyeltek annyira oda a német belpolitikára. A további hét előd közül az ugyancsak szociáldemokrata Willy Brandt és Helmut Schmidt, továbbá a kereszténydemokrata Konrad Adenauer, Ludwig Erhard, Kurt Georg Kiesinger, Helmut Kohl, sőt Angela Merkel is magától értetődő természetességgel tett fogadalmat hivatalba lépésekor a szakrális dimenzióra. A teljes igazság kedvéért azt is meg kell említeni, hogy a német alaptörvény hivatalos esküszövegében szerepel ugyan az ominózus mondat, amelynek elmondásáról vagy elhagyásáról azonban (az 56. cikkely második bekezdése alapján) az eskütevő világnézetétől és meggyőződésétől függően szabadon dönthet.
Isten nevének mellőzésében tehát Schröder pillanatnyilag 2-1-re vezet, azaz Scholznak van még hová „fejlődnie”… Egy dologban viszont már vitathatatlanul nála az előny. Tudniillik ő az első felekezeten kívüli német kancellár, ami sok mindent elárul már-már szélsőségesen balos világnézetéről. Saját elmondása szerint két fivéréhez hasonlóan evangélikusnak keresztelték Hamburgban, majd később ugyanitt konfirmált is, ám felnőttkorában kilépett az egyházból. Persze a XXI. században réges-rég nem újdonság az ateizmus, és dőreség lenne minden további nélkül elvárni egy európai nagyhatalom állami vezetőjétől a vallásosságot. A nagyobb baj az, hogy az egész jelenségből politikai tőkét lehet kovácsolni azoknak a tömegeknek a megnyerésére, amelyek a hiteltelenné lett német katolikus és evangélikus egyházból kiábrándulva, mindenféle szakrális és magasabb rendű eszmény nélkül erkölcsileg légüres térben lebegnek.
Ennek tudatában Scholz eleve megfontolt politikai szándékból hosszú évek óta beszél közéleti megnyilvánulásaiban, nyilatkozataiban, interjúiban vallási meghasonlottságáról. Egyébként a habitusában határozottan ravasz rókára emlékeztető új kancellár erkölcsi taktikázását fényesen igazolja az a relativizálás, amellyel választási beszédeiben árnyalni próbálta felekezeten kívüliségének történetét, és amellyel természetesen a jobboldali választók kegyeit kereste. Mert azért még Németország sincs teljesen veszve. Ehhez a másik részhez szólva többször is kiemelte, hogy az egyház és a vallás továbbra is nagy értéket jelent számára, amit pedig valamikor konfirmandusként átérzett, az később döntően befolyásolta életét. Nos, ezen igazodjon ki valaki! Annyi mindenesetre biztos, hogy a jelekből ítélve képes egyszerre hideget és meleget is fújni a szájából, így aztán valószínűleg nem a kiszámíthatóság, a következetesség lesz a legfőbb erénye.
A német evangélikus és katolikus egyház vezetői jellemző módon szemet hunytak a tüntetően ateista beiktatás fölött, jóindulatukról, támogatásukról biztosítva az újonnan hivatalba lépett kancellárt. Az eszükbe se jutott, hogy Isten áldását kérjék rá. Erre a mentalitásra mondta tavaly karácsonykor egy szabad demokrata politikus, hogy manapság Németországban teljesen fölösleges elmenni az éjféli misére, mert ott úgy érzi magát az ember és ugyanazt hallja, mint egy szociáldemokrata párttaggyűlésen…
Apropó, német szabad demokraták! A Zöldek mellett ők az SPD koalíciós partnerei az új kormányban, és a fenti, ironikus mondatokból ítélve ők a legnormálisabbak, amit a tizenhat új miniszter felesketése is ékesen bizonyított. A tizenhatból a záróformula elhagyásával heten követték főnökük példáját, és (az iróniánál maradva) vele együtt nem vették hiába szájukra Isten nevét. Köztük van mind a négy zöld tárcavezető, kiegészülve három szociáldemokratával. További öt szociáldemokrata és mind a négy szabad demokrata miniszter viszont szükségesnek érezte imigyen befejezni hivatali fogadalmát: Isten engem úgy segéljen.
Ez hát az igazság az új német szövetségi kancellárnak és kormányának beiktatásáról. Az összkép alapjában véve nem is olyan aggasztó. A kormány tizenhat tagjából ugyebár a többség a hagyományokat betartva óvakodott a szélsőségektől. Maga a kancellár kisebb politikai praktikáitól eltekintve általában nyílt lapokkal játszik, és felesketésén is azt tette, amit ígért. Az más kérdés, hogy ez nekünk történetesen nem tetszik, de nem kell misztifikálni sem Scholz felekezetenkívüliségét, sem az Istenre utaló záróformula mellőzését. Azért sem, mert az egész akár formaságnak is felfogható, a látszat pedig néha csal.
A szerző író, műfordító
Borítókép: Olaf Scholz (Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber)
