Napnál világosabb ma már, hogy a mindennapjainkat a Föld számtalan helyszínéről érkező, úgynevezett migránsok okozta gondok árnyékolják be. Európa talán minden más tájéknál jobban érintett ebben a jelenségben ez idő tájt, miközben próbálja takargatni, hogy igencsak felforgatják, sokak szerint meg lehetetlenné teszik a normális életünket. Érdemben mégsem történik semmi. Miért vajon? E kérdésre csak egyetlen válasz lehet – persze csak a civil világ tagjaitól -, mégpedig az, hogy a világpolitikai élet éjjel- nappal okoskodó szakértői rendre találnak ilyen-olyan magyarázatokat arra, miért is tűri a Föld népe, pontosabban azoknak a vezetői, hogy gyökeresen felforgassák életüket, s persze országuk lakóinak életét. „Megcsináljuk”, mondta a németek messiása, Merkel asszony, aztán nemhogy nem csinált meg semmit, hanem éppen, hogy ott hagyta nemzetét, abban a migráns-slamasztikában, melyben máig ott rekedt. Az ő optimizmusa, miszerint „megcsináljuk”, aztán nem csinálták meg, átterjedt az egész kontinensre, gondoljunk csak az olaszok mindennapos küzdelmére, meg az angolokat tőlünk elválasztó tengeri csatornát érintő mindennapos migránsáradatra, avagy a marokkói határon Európába átlépni próbáló, Spanyolországba, Franciaországba és Portugáliába igyekvő „menekültek” áradatára, tehát mindazokra, akik nem tudták „megcsinálni”.
Mily furcsa, eddig úgy működött a világ, hogy voltak az országoknak határai, melyeken keresztül csak kivételt képező esetekben engedtek be bárkit. Voltak szabályok, melyek tartalmazták, mik ezek a „kivételes esetek”. Ugyanis lőttek, ha valaki átlépte a tiltott vonalat, mint történt ez például az 1956-os magyar forradalom időszakában, az osztrák-magyar határon is. Rendkívüli esetben persze mindig volt, s tán mindig is lesznek illegális, tiltott határátlépésekkel kapcsolatos engedmények, de a jelenlegi politikai világhelyzet egészen már, mint az akkoriban volt. Ám azóta sok víz lefolyt a Dunán. Is! Abban a fékevesztett álliberalizmusban, melybe sikerült belerángatni Európa népét, jöttek a „kevert népekről” szóló tirádák, dicsőítések, melyek azt próbálták bizonygatni – s ez máig nem szűnt meg – hogy a népkeveredés csodálatos dolog. Hát! A csoda elmaradt és rendre el is marad. Elérkeztünk oda, hogy immár nemigen beszélhetünk határaink biztonságáról, nem is beszélve arról, hogy például déli határainkat csak nagyon sok pénz elköltése árán tudjuk védeni. A kibiceknek ugyanis semmi sem drága, védjék a határt a magyarok, addig se kell másoknak pénzt költeniük saját határaik védelmére. Védjük is, de nem feledjük, hogy ezt a ránk erőltetett védelmet, melyet máig tisztességgel elvégzünk, nekik „köszönhetjük”. Végtére is ők kezdték az úgynevezett harmadik világ tagjait Európába csábítani, s nem a magyarok. Őket okolhatjuk a velejéig erkölcstelen kvóták kitalálása okán is, ugyanis mi fajta demokrácia az, amikor egy másik ország óhajtja megparancsolni, hogy kit és miért kell befogadnunk, miféle migráns-táborokat kell létesítenünk, és így tovább. Mert velünk ez mindmáig bizony megtörtént. Mindebből semmi, de semmi más lóláb nem lóg ki, mint hogy a világ uniós urai mindent, minden bajt, ami a migránshelyzettel kapcsolatos, a mi nyakunkba, pontosítok: szinte csak a magyarok nyakába óhajtották volna, s óhajtják máig is zúdítani. Néha olyan ötletekkel, mint hogy legyen önálló migránsbefogadó Albánia, és így tovább. Hogy milyen jogi alapon telepítgetik Albániába az ilyen-olyan migránsokat, azt nekem nem sikerült megfejtenem. Viszont a migránsáradat megfékezését ezzel sem sikerült elérniük. Ezt látjuk legalább is, ha meglátogatjuk Európa hajdan békésebb, a mindennapos gyilkolásokról és egyéb bűnelkövetésekről korábban még mentes helyszíneit.
