Emmanuel Macron francia köztársasági elnök múlt heti budapesti látogatásán találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint a V4-országok másik három vezetőjével. Az Orbán–Macron-tárgyalás során kiemelt téma volt a migráció, a jogállamiság, a Nyugat-Balkán, továbbá az energiával kapcsolatos kérdéskör. A megbeszélések után tartott sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök nemcsak ezekről szólt, hanem nyíltan beszélt arról is, hogy Magyarország az uniós helyreállítási alapból nem kapja meg a neki jogosan járó összeget.
Orbán Viktor ezt az eljárást politikai indíttatásúnak nevezte, és kifogásolta az Európai Bizottságnak a magyar családjogi és az oktatási törvény módosítására vonatkozó kérését. Hozzátette, hogy politikai zsarolásnak vagyunk az áldozatai, de a magyar gazdaság elég erős, és a magyar emberek nem szenvednek hátrányt a brüsszeli zsarolás miatt. A miniszterelnök a határvédelem terén kifejtett magyar erőfeszítésekre is kitért, s utalt az ezzel kapcsolatos nyugati bírálatokra, a szolidaritás, a költségekhez való hozzájárulás elmaradására. Orbán Viktor megtehette volna, hogy udvarias tiszteletköröket ró, és kerüli azokat a kényes kérdéseket, amelyekről magas rangú vendége másként vélekedik. Csakhogy akkor ő nem ő lenne.
Idén októberben volt huszonöt éve, hogy egész oldalas interjút készítettem vele, mint a Fidesz – Magyar Polgári Párt elnökével a Nyugati Magyarság számára. A beszélgetést a párt Lendvay utcai székházában rögzítettem, és Lakájdiplomácia címmel jelent meg a napilap formátumú havilapban. Orbán Viktor az interjúban előrevetítette a Horn-kormány bukásának a lehetőségét. Úgy vélte, hogy a kormány két és fél év alatt képtelen volt olyan gazdaságpolitikát megvalósítani, amely az emberek számára elfogadható, és 1998-ban valószínűleg nem fogja megnyerni a választást. A fiatal politikus akkor így nyilatkozott: „A magyar választópolgárok mai életélménye a sodródás, mind erkölcsi, mind szellemi, mind pedig gazdasági értelemben. Nem az az érzés uralkodik Magyarországon, hogy a kormánynak megfelelő elvei, céljai, módszerei vannak, amelyek segítségével el tudja juttatni az országot a kívánt állapotba, hanem az, hogy olyan kormányunk van, amelynek nincs jövőképe, nem is akar ilyet, és a máról holnapra élés filozófiáját vallja. A sodródás iránya pedig a legtöbb magyar család számára a lesüllyedés.”
A baloldali kormány külpolitikájáról, diplomáciájáról is beszélt. „A magyar diplomácia rossz úton jár. Alkalmazkodunk a Nyugatról megfogalmazott igényekhez ahelyett, hogy őszintén és világosan elmagyaráznánk a helyzetünket, és egyértelművé tennénk: bizonyos korlátokat nem kívánunk átlépni, és csak megfelelő garanciák mellett vagyunk hajlandók aláírni ilyen típusú szerződéseket.” A Fidesz elnöke úgy vélte, hogy a Horn-kormány rendre a könnyebb ellenállás irányába mozdul, és ha úgy látja, hogy erősödik valamilyen nyugati igény, akkor annak sietve eleget tesz. Ezt lakájdiplomáciának nevezte.
Orbán Viktor negyedszázaddal ezelőtti megállapításai tökéletesen illenek a mai balliberális ellenzékre. A kormányzati hatalom után ácsingózó társaságnak ma ugyanúgy nincsenek elfogadható elvei, céljai és nincs jövőképe sem, ahogyan elődeinek sem volt. Prominens figurái hasonló lakájmentalitással futkosnak Nyugatra, ahogyan azt elődeik is tették. A napnál világosabb, hogy a hazai balliberális oldalon nem sokat jelentenek a kulturális, a történelmi, a keresztény hagyományok, és még kevesebbet jelent a hazaszeretet.
Nem véletlenül érezzük úgy, hogy a mai baloldal lenézi a magyar választókat. Nyugaton nem kérdezik meg a polgárokat arról, hogy mi a véleményük az illegális migránsok nyakló nélküli beáramoltatásáról, a rezsicsökkentésről, az LMBTQ-lobbi gyermekérzékenyítő tevékenységéről és efféle, a nemzeti közösséget közelről érintő kérdésekről. Ha a jelenlegi hazai ellenzék kormányra kerülne, ugyanezt a „haladó” nyugati mintát követné.
Nyugat-Európában a küldetéstudattal megáldott, „különös vágású” vezetők nem kérdezik meg a népet az őt érintő legégetőbb ügyekről, mivel az nyilván populista (magyarán népszerű) politikai lépés lenne, másrészt mert esetleg az történne, amit a választók többsége akar. A hazai ellenzéknek is erős a küldetéstudata. Az ellenzéki útmutatás azonban főként az Orbán Viktorral és kormányával szembeni gyűlöletre szorítkozik, és nem képes elmozdulni a racionális programalkotás irányába. Amikor időnként fellebben a fátyol a fővárosban és másutt hatalmat szerzett baloldal belharcairól és maffiás zsákmányszerző lépéseiről, akkor ráérezhetünk arra, hogy kormányzati pozícióba kerülve mi kötné le a figyelmüket.
Legkevésbé az országépítés. Ahhoz ugyanis szükség van a nemzet iránti elkötelezettségre. No meg tehetségre és alkalmasságra, amiben viszont erősen deficitesek.
A szerző író, újságíró
Borítókép: Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, valamint a korábbi miniszterelnök-jelöltek (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
