Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után

Tartott a salzburgi mérkőzéstől, de úgy érzi, végre kiheverte a sérülést és bizakodva tervezi a jövőt. Dibusz Dénes is extázisban értékelt az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában aratott FTC-győzelem után. A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet, s nagyon reméli, nem marad következmények nélkül a szurkolókat ért osztrák atrocitás, a Fradi-vonat visszafordítása.

2025. 10. 24. 5:21
Dibusz Dénes nem tehetett a Salzburg góljáról
Dibusz Dénes nem tehetett a Salzburg góljáról Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dibusz Dénes a Salzburg góljáról nem tehetett, a hajrában aztán a védéseivel ő is hozzátette a magáét a Ferencváros 3-2-es győzelméhez az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában. A meccs után készségesen nyilatkozott, szóba került a sérülése, a továbbjutás esélye és persze a szurkolókat ért sérelem is.

Az FTC játékosai betartották az ígéretüket a szurkolóknak. Dibusz Dénes szerint akár már a következő fordulóban meg lehet a továbbjutás az Európa-ligában
Az FTC játékosai betartották az ígéretüket a szurkolóknak. Dibusz Dénes szerint akár már a következő fordulóban meg lehet a továbbjutás az Európa-ligában Fotó: Mirkó István

– Nem éreztem semmi problémát, reméljük, hogy holnap sem fogok. Bár azért nyilván nem mondom, hogy a legideálisabb volt egy ilyen közelítő sérülés után ez a pálya, de szerencsére nem volt semmi probléma – mondta a találkozó után Dibusz a kihevert sérüléséről, amiről két hete, elképesztő pletyka kapott szárnyra.

Mese Zachariassennek Tokmac góljáról

A meccs csodás nyolc percéről, amikor a Fradi három gólt is szerzett, a Fradi kapusa így beszélt:

– Pont erről beszélgettünk az öltözőben, én nem nagyon emlékszem arra, hogy bármilyen mérkőzésen ilyen rövid idő alatt háromszor sikerült volna betalálnunk. Nagyszerűen reagáltunk az első félidőre. Sajnos Barni kihagyta a büntetőt, nyilván ennél nagyobb lehetőség nem kell, de ettől függetlenül hittünk abban, hogy itt lehet keresnivalónk, mert éreztük, hogy ez a Salzburg nem jobb nálunk, és bármikor be tudunk találni, és pontokkal tudunk innen távozni.

 

Dibusz Dénes felelevenítette, hogy öt éve, a Bajnokok Ligájában Tokmac hasonló gólt szerzett, mint most a harmadikat. Ezt szóba is hozta Kristoffer Zachariassennek, aki a gólpasszt adta, mert akkor ő még nem volt a Fradi játékosa.

Megszabadították a ruhájától...

Dibuszt a meccs után a szurkolók megszabadították az öltözékétől, de nem bánta:

– Volt pécsi csapattársaim, illetve barcsi csapattársam volt itt, ugye kint élnek, dolgoznak Ausztriában, és megbeszéltük már az elmúlt hetekben, hogy kijönnek a találkozóra. Az ember sokkal könnyebben adja ki ezeket az ereklyéket olyan barátoknak, akikkel nagyon régen találkozott újra, úgyhogy tényleg nagyon jó volt őket látni, és hát nagyon örülök neki, hogy úgy láthattak engem.

A Fradi-játékosok együtt ünnepeltek a szurkolókkal Salzburgban
A Fradi-játékosok együtt ünnepeltek a szurkolókkal Salzburgban Fotó: Mirkó István

Hogyan tovább, Fradi? Dibusz több mint bizakodó

– Nagyon örülünk annak, hogy így sikerült kezdeni a ligaszakaszt.

Azt gondolom, hogy akár már a Ludogorec elleni három ponttal fél lábbal már tovább is juthatnánk.

Nyilván ez hatalmas motiváció a következő hazai mérkőzésre. Én nagyon bízom benne, hogy ez a szurkolóinkat is motiválni fogja, és újra teltház előtt tudunk majd pályára lépni itthon.

Felháborító, ami a szurkolókkal történt

Dibusz Dénes már a mérkőzés előtt küldött videóüzenetet azon szurkolóknak, akiket nem engededtek belépni Ausztriába, az osztrák hatóságok ugyanis visszafordították a Fradi-vonatot. Nagyon reméli, nem marad következmények nélkül az eset.

– Nagyon nehéz volt megfogalmazni, amit érezetm, mert gyakorlatilag érthetetlen és nagyon nehezen elfogadható és nagyon nehezen megemészthető, ami történt a szurkolóinkkal.

Nagyon bízom benne, hogy azért ennek olyan szinten lesz következménye, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő. Nyilván ezt magasabb szinteken kell rendezni, mint a klub.

Nagyon sajnálom tényleg, hogy ezt át kellett élniük, azt viszont nem élhették át, ami ma este itt történt, hiszen szerintem ezt minden szurkolónk nagyon élvezte. Ahogy délután is említettem, a csapat értük is küzdött, és tényleg mindent beleadtunk. Láthatta szerintem mindenki, hogy itt az utolsó leheletéig küzdött mindenki, és nagyszerű győzelmet arattunk.

A teljes beszélgetés Dibusz Dénessel:

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.