A kultúravesztés következménye

Világunk ma nincs jó állapotban. A kétségtelen technológiai és civilizációs fejlődés ellenére a világ társadalmai szinte mindenütt a kulturális hanyatlás állapotában vannak, a zárt, rendezett társadalmak feloldódnak a kaotikus globalizációban. Az emberi faj nemcsak genetikai értelemben alkalmazkodott a mindenkori környezethez, hanem minden kultúra, minden nyelv egy válasz a világ kihívásaira, eszköz a túlélésre. Minden kultúra különböző környezetben jött létre és változott, alkalmazkodott, tanulta a létezést, a túlélést évezredeken át.

Minden kultúra különböző leírása a világnak, minden nyelv különböző struktúrákban ragadja meg a valóságát. Stabil kultúrák csak zárt környezetben jöhetnek létre, ott, ahol egy viszonylag zárt társadalom képes létrehozni időben a saját világát. Ma a kulturális diverzitás példátlan eltűnésének korát éljük. Nemcsak növény- és állatfajok tűnnek el nyomtalanul az ember terjeszkedése következtében, hanem az ember saját magát is irtja, a pár ezer éve még létező és prosperáló számtalan kultúrából, zárt társadalomból csak mutatóba maradt néhány, az emberiség sokezernyi válaszából az értelmes és tudatos létezés kihívásaira szinte egy sem élte túl a XX. századot. A beszélt és használt nyelvek kihalásával fogalmak százezreit veszítjük el, mert a nyelvek nem ugyanazt a világot írják le, és ugyanazt sem egyformán ragadják meg.

Az emberi közösségek kulturális összeolvadása egyféle és egyfajta „emberiséggé” a legnagyobb tragédiánk és tévedésünk. Legnagyobb öncsalásunk, hogy fejlődésnek merjük nevezni azt, ami most történik, amit teszünk magunkkal.

Minden szörnyű háborúja, belviszálya ellenére Európa volt a legfejlettebb kontinens, a globalizációt megalapozó kultúra, az európai tudományos gondolkodás következménye. A globalizáció európai csinálmány, Európa legrosszabb tulajdonságai testesülnek meg benne. A gyarmatosítók csak arra voltak képesek, hogy szétverjék a helyi társadalmakat és kultúrákat, de semmit nem tanultak abból, amit ott láttak, ahová a fehér ember először tette be a lábát. Háromszáz éves tapasztalat, hogy az európai fogalmak nem nagyon működnek a világ többi részén, a rossz tulajdonságaikban végletesen európai amerikaiak ennyi kudarc után is európai doktrínákat akarnak ráerőltetni más kultúrákra. A XX. század első harmadában Európa elveszítette a világ feletti dominanciáért vívott csatát, száz évvel később, éppen most az USA veszíti el a dominanciáját, rég nem is épít már, csak védi azt, amit megszerzett, amit a szerencse neki juttatott; ez utóbbi nem más egyébként, mint az egykori európai, főleg angol gyarmatbirodalom maradványai.

Mára Kína is felismerte, hogy gazdaságilag már győzött, a katonai dominanciát nem érdemes erőltetnie, mert ellenfeleinek gyengülése azt magától is megteremti egy évtizeden belül. De határozott jelét adta és adja annak is, hogy tudja, társadalmára a legnagyobb veszélyt a globális kultúra beszivárgása jelenti. Ez a valami a XX. században a kereskedelmi rádiózással, később az amerikai filmgyártás tömegesedésével és a világba történő szétáramlásával kezdődött, a kereskedelmi televíziózással folytatódott, hogy aztán az internet totalitásával érjen véget.

2021 azt mutatta meg, hogy mire vezet a kultúra folytonosságának megszakítása. A városiasodás az európai embereket egy szűk évszázad alatt teljesen elszakította paraszti, azaz természetes gyökereitől. Míg százötven éve az emberek 90-95 százaléka vidéki körülmények között élt, a múlt század hatvanas éveire a vidéki életforma gyakorlatilag ellehetetlenült. A közvetlen, családon belüli, öntudatlan kultúraátadás megszűnt, a városi életforma azonban nem kultúra, a szükségszerű alkalmazkodás csupán a városi szórakozási formák fogyasztását jelentette.

Magyarországon is a film és a televízió 1945 után a primitív társadalommérnökösködés eszköze volt csupán, ahogy minden más művészet is, a régi, eredeti értelmében vett kultúrától ez az eszköz szakította el az embereket, a városiasodás után a kultúravesztés második hullámaként. Ez is „eltörléskultúra” (cancel culture) volt a javából. A kultúrapusztítás harmadik hulláma a rendszerváltás után következett, a nyugati, szinte teljes egészében amerikai ihletésű hollywoodi mozi és tévé letarolta Közép-Európát is, ahogy szinte a teljes bolygót. A kínaiak és az indiaiak piacaik hatalmas méretei mellett is csak annyit tudtak tenni, hogy átvették a nagyipari tudatformálás eszközeit és valamelyest a saját kultúrájuk megmentésére is próbálták használni.

Az internet, az információs szupersztráda, a Covid hullámai pedig a televíziós és videós nemzedék gyermekeit izolálták el a kultúrájuktól, a múlttól, a nagyszüleiktől, a szüleiktől. Az utolsó, még gyermekkorában olvasó nemzedéknek már Harry Potter volt a fantáziavilág, a magyar mese- és mondakincs is úgy veszett a semmibe, ahogy a többi népé. A tízes évek fiataljai már múlt nélkül nőttek fel, azt hitték, hogy velük kezdődik a világ, a technoszféra szinte teljesen kiszolgálta őket közvetlen ingerekkel, nem kellett értelmezniük a világot, kiszakították őket a kultúrájukból, hogy mesterséges mitológiákkal és ideológiai világértelmezésekkel programozzák őket. Ez a generáció olyan alapvető fogalmakat nem képes felfogni, mint a hagyomány, a múlt, a nemzet, az anyanyelv, a lokalitás (patriotizmus), a természet, természetes, és így tovább. Nem ismerik a „mi”, csak az „én” fogalmát.

A világjárvány második éve megmutatta, hogy mivé lett a nyugati ember. Tömegek értelmezik csak az egyéni jogaik alapján a világot és a saját helyzetüket, nem bíznak a tudományban és a kormányukban, hanem azt hiszik el, amit elég sokszor olvastak a közösségi médiában. Ha a spanyolnátha tombolt volna Európában most, a kontinens országai és az USA is valószínűleg összeomlott volna az infrastruktúra fenntartásának nehézségei miatt, illetve azért, mert az emberek nem elég fegyelmezettek már. A fegyelmezettség és a normakövetés kulturális erény, a válságok kezelésének legfontosabb feltétele.

És ezt az évet választotta az unió Európai Parlamentben megtestesülő elitje is, hogy megpróbálja föderációvá, pontosabban a német politikai és kulturális elit által vezetett birodalommá alakítani Európát. Úgy, hogy a gazdasági elit nem is rajong igazán ezért az elképzelésért. Arról az aprócska dologról nem is beszélve, hogy Európa népeit meg sem kérdezték erről. Európa már csak földrajzi és politikai fogalom, nem kulturális, nyugati felén már nem létezik az a kultúra, amely létrehozta a tudományt és azt a szabadságot, amelyet most kihasználva éppen története egyik legnagyobb válságába taszítják.

2021 végén az új német kormány bejelentette, hogy bevándorlóországnak tekinti az egykori nemzetállami Németországot. Magyarán mindazt, amit a németek megszereztek, birtokolnak, létrehoztak, használnak, ahol eddig éltek, felajánlja azoknak, akik odamennek. És a németek tulajdonképpen önként alkottak egy ilyen kormányt, még arra sem voltak képesek, hogy egyetlen olyan politikai pártot hozzanak létre, amely valamilyen értelmezhető választ ad a liberalizmusnak a liberális pártokban megtestesülő kihívására.

Minden, ami most történik, a kultúravesztés következménye, szinte minden tudásunkat elveszítjük éppen, amit az emberiség a XXI. század előtt megszerzett. Hiába van meg még sok ember fejében az emberiség összegyűjtött tudása, hiába van meg könyvekben, ha nincs fenn az interneten, vagy ha fent is van, iszonyatos mennyiségű értelmetlenség közül kellene kibányásznia olyan nemzedékeknek, amelyek nem is tudnak a létezéséről.

A szerző szociológus

Borítókép: illusztráció (Fotó: Pixabay)