Volt-e, lesz-e konstruktív ellenzék Magyarországon? Igen, volt. De ma nincs és lehet, hogy nem is lesz. De nézzük részletesebben!
Nyugodtan állítható, hogy Magyarországon a kommunista ideológián és egypártrendszeren alapuló, a szocializmust építő időszakban nem beszélhettünk demokráciáról, s így parlamenti ellenzékről sem. 1990 óta azonban szabad választások vannak és a négy évre választott parlamenti képviselők egy része vagy független vagy olyan pártokat képvisel, amelyek nem tagjai a kormánynak. De voltak közöttük 1990 óta is olyan személyek, akik józanul, gyűlölet- és acsarkodásmentesen próbáltak érvelni és esetenként támogatásukról biztosították a kormányt bizonyos törvények megalkotásában.
Nem voltak sokan, de voltak. S aztán a 2010-es váltást követően valahogy ez a fogalom (konstruktív ellenzékiség) elillant, köddé vált, nem voltak olyanok, akik ezt az irányt képviselték volna. Volt azért egy kivétel, az LMP részéről – az aktív politikától sajnos visszavonult – Schiffer András, aki kirítt az ellenzék képviselői közül, az őt jellemző szakmai felkészültséggel, igényességgel, objektivitásra törekvéssel, józansággal, de persze határozott kritikával is.
Ami most van, az nem konstruktív ellenzék. Egy apró kis ellenvetéssel teljesen egyet tudok érteni Kolossa Tamással, aki a Magyar Nemzet 2021. december 30-i számában írt cikket a Félek a liberálisoktól, és van rá okom címmel, amiben kifejti azon nézetét, hogy ott, ahol alkotmányellenes puccsról fantáziálnak – sajnos ezt teszi ma is a parlamenti ellenzék –, a konstruktív ellenzékiség csupán utópia lehet. Mert a normális ellenzék legalább civilizált viselkedésre, józan párbeszédre képes. Talán a Bihari Mihály Politológia című tanulmányában felsorolt elvárásoknak (kompromisszumok megkötésére hajlandó, éles kritikát csak a jogszerűség és a szakszerűség súlyos veszélye esetén alkalmaz) is eleget tesz, amit Kolossa azzal egészít ki, hogy „gondolkodik, javasol, segít”.
Nos, itt van köztünk az apró nézetkülönbség, mert segítség az ellenzék oldaláról nem várható. Hogy gondolkodik és javasol bizonyos dolgokat, az természetesen igen, de segítőkészség az nem. Hiszen nekik az a céljuk, hogy a következő választások után már ne az ellenzék soraiban üljenek, hanem a kormányt képviseljék. Én egyébként úgy fogalmaznám meg a konstruktív ellenzék feladatát, illetve szerepét, hogy ragaszkodjanak a választások előtt tett ígéreteikhez és ha a parlament olyan törvényt, jogszabályt terjeszt elő, amivel egyet lehet érteni az ország érdekében, akkor azt mindig meg kell szavazni. 2010 óta azonban a mi ellenzékünk nem talált olyan célkitűzést, törvénytervezetet, amit megszavazott volna. Egyetlenegy jó döntést nem hozott az Orbán-kormány? Mind rossz volt, antidemokratikus, jogtipró, népellenes?
Mit csinál ma az ellenzék? Üvöltözik, útszéli módon fenyegetőzik, rikácsol, és tudatosan hazudozik. Alkotmányellenes puccsot ígér, azonnali letartóztatásokat, s közben képviselői úgy viselkednek – sípolnak, filmeznek, kerepelnek, papírokat szórnak, obszcén táblákat mutogatnak stb. –, mintha a parlament helyett a bolondokházában lennének. Példátlan, hogy a házelnököt nem engedték fel a pulpitusra, ilyenre még senki nem vetemedett. A mai ellenzék igen. Ezeket az embereket tényleg érdekli az ország, a nemzet sorsa? Hát ilyen emberekre lehet-e bízni feladatot, ilyen emberekben lehet-e bízni?
Nem és nem! S hozzájuk sorolnám még az uniós ellenzéki képviselőinket, akik Brüsszelben tesznek meg mindent azért, hogy Magyarország számára lehetőleg minél kedvezőtlenebb döntések szülessenek. Születnek is. Az ő tevékenységüket csak a nemzetellenes szóval tudom jellemezni. A minimális elvárás – ha már építeni, segíteni nem tudnak, nem akarnak – legalább az lenne, hogy ne romboljanak, ne tegyenek keresztbe hazánknak. Amelynek egyébként az állampolgárai.
A nagy kérdés az, hogy lesz-e konstruktív ellenzék. Nos, abban az esetben, ha nem lesz idén kormányváltás, akkor nagy valószínűséggel állítható, hogy nem lesz továbbra sem. Erősen reménykedem, hogy a nemzetünk iránt érzett felelősség dominálni fog áprilisban a szavazófülkékben, és nem a balliberális elveket valló pártokat, illetve azok képviselőit fogják támogatni szavazataikkal. Igazából azt nem értem, hogyan lehetséges az, hogy a felmérések szerint a biztos szavazók mintegy 40-45 százaléka ezt a szivárványkoalíciót támogatja, holott tőlük az várható országos szinten, amit mi, budapestiek látunk nap mint nap. Elpárolgott önkormányzati vagyon, korrupció a Városházán, korrupt közbeszerzések, ingatlanpanamák, maffiamódszerek (eltűnt zuglói önkormányzati képviselő), tömeges elbocsátások. Pénzszórás a léhűtő tanácsadóknak (csak Karácsonynak negyvenhét van), tönkretett, megbénított közlekedés, méhlegelők, hajléktalantanyák frekventált helyeken stb.
Szóval aki az egyesült ellenzékre voksol, az maga alatt vágja a fát és nem látja a fától az erdőt! Az a vesztébe rohan, az anarchiára, a korrupcióra szavaz.
Ha netán mégis az ellenzék nyerne, akkor Magyarországon gazdaságilag, társadalmilag, erkölcsileg egyaránt nehéz idők jönnének. Lejtmenet. Egy dolog azonban valószínűsíthetően pozitív irányban változna: akkor lenne konstruktív ellenzék. De én, ha már eddig nélkülöztem az ellenzék konstruktivitását, inkább választanám a nemzetépítő munkát és a konstruktivitástól mentes ellenzéket, mint a nemzetromboló vezetést konstruktív ellenzékkel.
A szerző egyetemi tanár
Borítókép: A kép illusztráció (Fotó: MTI/Kovács Attila)
