Ukrajna, Belarusz, Kazahsztán. Három ország, amely jelenleg komoly fejtörést okoz a Kremlnek. Mindeközben az Egyesült Államok a NATO-tól és az Európai Uniótól is függetlenül igen aktívan támogatja Ukrajnát. Jelentős amerikai fegyverszállítmányok és természetesen kiképzők, tanácsadók segítségével megerősítették az ukrán hadsereget. Ám az ország gazdasága továbbra is meglehetősen siralmas képet mutat. Az ukrán belpolitikai élet pedig kaotikus állapotban van. Petro Porosenko exelnök ellen hazaárulás, terrorszervezetek támogatásnak vádjával indult eljárás. Hírek szerint Volodimir Zelenszkij elnök utasítására indult a nyomozás. Az amerikaiak által feltételezett, sugallt kelet-ukrajnai orosz támadás hírére Svédország Gotland szigetére harckocsikat és rakétákat telepített, mondván, az oroszok a balti államok ellen is támadást terveznek. Már amerikai C–17-es szállítógépek is megjelentek a térségben. Elképzelhető-e, hogy Oroszország Ukrajnában, a Baltikumban és Közép-Ázsiában egy időben nyit frontot? Aligha. A koppenhágai Danske Bank elemzése szerint alig tíz százalék esélye van egy orosz–ukrán fegyveres konfliktusnak. Leginkább azért nincs, mert az orosz vezetés tisztában van azzal, hogy hiá­ba erős az orosz hadsereg, hiába mutatja be egyre-másra az orosz hadiipar az új, korszerű fegyverrendszereit. Hiába rendkívül hatékonyak az orosz titkosszolgálatok. Hiába a hihetetlenül gazdag ásványkincs- és nyersanyagvagyon, ha az orosz gazdaság teljesítménye ezekhez képest messze elmarad. A külföldi tőke és piac, valamint hitelek nélkül az orosz gazdaság fejlődése leállna vagy legalábbis jelentősen lelassulna.

Ennek ellenére az is igaz, hogy Oroszországot embargókkal, szankciókkal nem lehet megtörni. Ez már többször bebizonyosodott az elmúlt évszázad során. Akkor miért is sugallják, hogy heteken belül háborús konfliktus robbanhat ki Ukrajnában, Ukrajnáért? Ennek egyik oka a jól tapintható amerikai stratégia Oroszország bekerítésére, új katonai és politikai pozíciók kiépítésével. A másik ok pedig gazdasági. Jelenleg Nyugat-Európa gázellátásának csaknem harmada érkezik orosz földről. Ha a német atomerőművek bezárását is figyelembe vesszük, akkor a növekvő gáz­igény kielégítésére szintén ez az irány lehetne az adekvát válasz. Ám egy háborús konfliktus veszélye esetén az orosz termékek, így a gáz is, embargós listára kerülne.

Az európai energiaéhség már napjainkban is szomorú realitás. De ha ez még fokozódna, akkor érdemi lehetőséggé lépne elő a cseppfolyós gáz. Igaz, hogy ez nagyságrendekkel drágább, messzebbről és lassabban érkezne, de a hiány fenyegetése nagy úr. Márpedig cseppfolyós gáz az Egyesült Államokból és a nagy olajmultik közvetítésével az Öböl-országokból érkezhet. Árulkodó, hogy az amerikai kormány már tárgyalásokat kezdett a szolgáltatókkal, hogy miként tudnák pótolni Európában a kieső orosz gázt. Ebből a nézőpontból talán már érthetőbb, miért lép fel Amerika oly vehemensen az Északi Áramlat 2 beüzemelése ellen Németországgal szemben. Az Európai Unió pedig, mint az elmúlt évek során már oly sokszor, elszenvedője, nem pedig aktív alakítója az eseményeknek.

Oroszország az összes gondjával-bajával együtt is részese a világpolitikának. Egyben hatalmas piac, és évszázadra elegendő nyersanyagtartalékai vannak. Ha Európa ettől elzárkózik vagy elzárják, és nem keresi a kölcsönösen előnyös, pragmatikus együttműködést az oroszokkal, akkor stratégiai hibát, sőt bűnt követ el. Ugyanis a keletkező űrt pillanatok alatt betölti Kína. Mint hatalmas piac, mint fejlett technológiát szállító és finanszírozó hatalom. A medve nem játék, az orosz medve pedig végképp nem az. Ezt mi, magyarok többször is megtapasztaltuk az előző két évszázad során. Ám az elmúlt évek eredményei azt mutatják, hogy igenis lehet kölcsönösen előnyös gazdaságpolitikát kialakítani Oroszországgal. Ehhez pedig nem kell, nem szabad feladni sem önmagunkat, sem a nyugati orientációjú elkötelezettségünket.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

Borítókép: Svéd határ (Fotó: EPA/Karl Melander)