Az orosz medve nem játék

Woody Allen mondta egyszer: „Megtanultam a gyorsolvasást. Tegnap elolvastam a Háború és békét. Az oroszokról szól.”

Néha olyan érzésem van, hogy nagyjából ennyit tud sok nyugati „Oroszország-szakértő” is. Vagy ami még rosszabb, tisztában vannak a realitásokkal, de a tények nem zavarják őket. Ha a világsajtó vezető híreit olvassuk, akkor az egyszeri hírfogyasztó úgy vélheti, hogy nyakunkon a harmadik világháború. De legalábbis egy európai regionális konfliktus. Jake Sullivan, Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója arról beszél, hogy hírszerzési információik szerint Oroszország heteken belül támadást indít Ukrajna ellen. Sőt azt is tudni vélik, hogy a támadók „hamis zászlós” akcióra készülnek. Megjegyzem, ezt a titkosszolgálati világban idegen zászló alatti műveletnek nevezzük. Amikor egy ország, hadsereg, titkosszolgálat olyan manővert hajt végre, amely egy másik országra mutat, ezzel elfedve a tényleges támadót.

Eddig csak az volt a hír, hogy az orosz hadsereg több mint százezer fővel tartott hadgyakorlatot az orosz–ukrán határ mentén. Most már azt is állítják az amerikai szolgálatok, hogy orosz ügynököket képeztek ki városi hadviselésre, szabotázsakciókra, robbantásos támadásokra. Ez még önmagában nem lenne hír, hiszen ilyen kiképzést minden hadsereg különleges műveleti erői kapnak. Az amerikaiak szerint a kelet-ukrajnai oroszbarát erők ellen vetnék be őket, így teremtve ürügyet az orosz katonai invázióhoz. A CNN szerint, természetesen, az ukrán védelmi minisztérium is így tudja.

Cui prodest? Kinek van ebből haszna? Az immár nyolcadik éve befagyott konfliktust miért pont most akarná dűlőre vinni az orosz fél? Az kétségtelen tény, hogy 2021-ben Belaruszban egy olyan destabilizációs akció történt, amely meglehetősen hasonlított a 2014-es, kijevi forradalomnak nevezett puccsra. Az orosz vezetés most hamarabb ébredt, és gyorsan reagált. Fehéroroszország esetleges elvesztését konkrét nemzetbiztonsági fenyegetésként kezelték. Egyértelművé tették, hogy ez számukra a vörös vonal, amit nem engednek átlépni. Néhány napja pedig a közép-ázsiai térség egyik legstabilabb, legerősebb országa, Kazahsztán vált tűzfészekké. Itt már a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének államai orosz vezetéssel, gyors katonai művelettel állították helyre a rendet. Kazahsztán nagysága, fekvése és nyersanyagkincsei mellett a bajkonuri űrrepülőtér miatt is stratégiai és biztonsági szempontból kiemelt szerepet játszik az orosz külpolitikában.

Ukrajna, Belarusz, Kazahsztán. Három ország, amely jelenleg komoly fejtörést okoz a Kremlnek. Mindeközben az Egyesült Államok a NATO-tól és az Európai Uniótól is függetlenül igen aktívan támogatja Ukrajnát. Jelentős amerikai fegyverszállítmányok és természetesen kiképzők, tanácsadók segítségével megerősítették az ukrán hadsereget. Ám az ország gazdasága továbbra is meglehetősen siralmas képet mutat. Az ukrán belpolitikai élet pedig kaotikus állapotban van. Petro Porosenko exelnök ellen hazaárulás, terrorszervezetek támogatásnak vádjával indult eljárás. Hírek szerint Volodimir Zelenszkij elnök utasítására indult a nyomozás. Az amerikaiak által feltételezett, sugallt kelet-ukrajnai orosz támadás hírére Svédország Gotland szigetére harckocsikat és rakétákat telepített, mondván, az oroszok a balti államok ellen is támadást terveznek. Már amerikai C–17-es szállítógépek is megjelentek a térségben. Elképzelhető-e, hogy Oroszország Ukrajnában, a Baltikumban és Közép-Ázsiában egy időben nyit frontot? Aligha. A koppenhágai Danske Bank elemzése szerint alig tíz százalék esélye van egy orosz–ukrán fegyveres konfliktusnak. Leginkább azért nincs, mert az orosz vezetés tisztában van azzal, hogy hiába erős az orosz hadsereg, hiába mutatja be egyre-másra az orosz hadiipar az új, korszerű fegyverrendszereit. Hiába rendkívül hatékonyak az orosz titkosszolgálatok. Hiába a hihetetlenül gazdag ásványkincs- és nyersanyagvagyon, ha az orosz gazdaság teljesítménye ezekhez képest messze elmarad. A külföldi tőke és piac, valamint hitelek nélkül az orosz gazdaság fejlődése leállna vagy legalábbis jelentősen lelassulna.

Ennek ellenére az is igaz, hogy Oroszországot embargókkal, szankciókkal nem lehet megtörni. Ez már többször bebizonyosodott az elmúlt évszázad során. Akkor miért is sugallják, hogy heteken belül háborús konfliktus robbanhat ki Ukrajnában, Ukrajnáért? Ennek egyik oka a jól tapintható amerikai stratégia Oroszország bekerítésére, új katonai és politikai pozíciók kiépítésével. A másik ok pedig gazdasági. Jelenleg Nyugat-Európa gázellátásának csaknem harmada érkezik orosz földről. Ha a német atomerőművek bezárását is figyelembe vesszük, akkor a növekvő gázigény kielégítésére szintén ez az irány lehetne az adekvát válasz. Ám egy háborús konfliktus veszélye esetén az orosz termékek, így a gáz is, embargós listára kerülne.

Az európai energiaéhség már napjainkban is szomorú realitás. De ha ez még fokozódna, akkor érdemi lehetőséggé lépne elő a cseppfolyós gáz. Igaz, hogy ez nagyságrendekkel drágább, messzebbről és lassabban érkezne, de a hiány fenyegetése nagy úr. Márpedig cseppfolyós gáz az Egyesült Államokból és a nagy olajmultik közvetítésével az Öböl-országokból érkezhet. Árulkodó, hogy az amerikai kormány már tárgyalásokat kezdett a szolgáltatókkal, hogy miként tudnák pótolni Európában a kieső orosz gázt. Ebből a nézőpontból talán már érthetőbb, miért lép fel Amerika oly vehemensen az Északi Áramlat 2 beüzemelése ellen Németországgal szemben. Az Európai Unió pedig, mint az elmúlt évek során már oly sokszor, elszenvedője, nem pedig aktív alakítója az eseményeknek.

Oroszország az összes gondjával-bajával együtt is részese a világpolitikának. Egyben hatalmas piac, és évszázadra elegendő nyersanyagtartalékai vannak. Ha Európa ettől elzárkózik vagy elzárják, és nem keresi a kölcsönösen előnyös, pragmatikus együttműködést az oroszokkal, akkor stratégiai hibát, sőt bűnt követ el. Ugyanis a keletkező űrt pillanatok alatt betölti Kína. Mint hatalmas piac, mint fejlett technológiát szállító és finanszírozó hatalom. A medve nem játék, az orosz medve pedig végképp nem az. Ezt mi, magyarok többször is megtapasztaltuk az előző két évszázad során. Ám az elmúlt évek eredményei azt mutatják, hogy igenis lehet kölcsönösen előnyös gazdaságpolitikát kialakítani Oroszországgal. Ehhez pedig nem kell, nem szabad feladni sem önmagunkat, sem a nyugati orientációjú elkötelezettségünket.