A legemlékezetesebb azonban a „patkányozós” elszólása volt 2019-ben az egyik baloldali televíziós műsorban, amellyel sikerült vérig sértenie a Fidesz szavazóit. Ez nagy merészség és szemtelenség volt, tekintve, hogy ez a politikai tábor akkor is és most is az ország többségét jelentette és jelenti a közvélemény-kutatások szerint. A jobboldali részrehajlással nem vádolható Kálmán László nyelvész is megállapította akkor, hogy
Bangónét minden tisztségéről és a mandátumáról is le kellett volna mondatni a patkányozása miatt.
A baloldal pedig eközben fellebbentette a fátylat a mostani választásokra készített programjának utolsó simítások előtti állapotáról, amelyben egyebek között szerepel az ingyenes első diploma. (Halkan jegyezzük meg: a felsőoktatási intézményekben jelenleg is lehet ingyen tanulni, csak teljesíteni kell hozzá a tanulmányi eredményeket. Ez a mostani baloldali ígéret sem más, mint egy már megint nivelláló, tipikus baloldali maszlag, ami afelé mutat, hogy teljesítmény nélkül is valakinek alanyi jogon jár valami, mégpedig ingyen. Pedig nem jár, mindenért meg kell dolgozni.) Lehet, hogy gondoltak szegény Bangónéra, netán Hajnal Miklósra is, aki a Momentum elnökségi tagjaként azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs is diplomája, vagy hovatovább Karácsony Gergelyre, aki hiperpasszivitásából felébredve végre letehetné azt a fránya államilag elismert C típusú angolnyelv-vizsgát.




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!