Lapunk december 29-i számában megjelent, A globalizáció halálos méreg című cikkemben arról írtam, hogy az elmúlt negyedszázadban felborult az egyensúly a nemzetállamok működését meghatározó három legnagyobb szféra, a piac, az állam és a társadalom között. Leírtam, hogy a neoliberalizmus uralkodóvá vált eszméjének segítségével a mára globálissá vált piac veszi-vette át a meghatározó szerepet egyre több helyen és szférában az államtól, mintegy annak helyébe lép; ezáltal a közjó és a társadalmi szféra közösségi érdekei nagymértékben háttérbe szorulnak.
Továbbá felhívtam a figyelmet arra is, hogy a demokrácia is alárendelődik a globális piac irányításának. Márpedig a jó államhoz és a jó kormányzáshoz nemzetállami szuverenitás, szabad választások, önálló gazdaságpolitika és természetesen demokratikus jogállam kell, ám mindezeket veszélyezteti a globális piac – ami már nem lokális, „nemzeti” piac, hanem nemzetközi, nemzetállamok feletti.
Az év végi elméleti összegzést folytatva és befejezve, ezúttal arra térnék ki, hogy a fenti, tektonikus erejű politikai-társadalmi változások leírása a politikatudomány számára is óriási kihívás, mert túl kell lépnünk a XX. században megismert, hagyományos fogalmakon annak megértéséhez, hogy mi történik velünk a XXI. században. Ebből a szempontból a politológia egyik klasszikus fogalmát, a törésvonalat (angolul: cleavage) kell újraértelmeznünk, illetve továbbgondolnunk: mennyire megfelelő még ez a fogalom – mely napi szintű elemzésekben, sőt híradásokban is jelen van – a legújabb konfliktusok megértéséhez?
S. M. Lipset amerikai és S. Rokkan norvég politológusok, a fogalom klasszikus megalkotói alapján a törésvonalak egy adott országon, nemzetállamon belüli konfliktusokról szóltak, legyen az a munka és a tőke, az ipar és az agrárium érdekütközései, valamint egyes vallási, felekezeti, illetve etnikai-nemzetiségi ellentétek. A globalizmus és a szuverenitás XXI. századi törésvonala viszont túllép a nemzeti-nemzetállami kereteken, s az alapvető alrendszerek – piac, állam, társadalom – működésének alapjait rengeti meg. A globalista elit víziója ugyanis új világberendezkedés, új világlátás és életforma. Ezért nem alaptalan azt állítani, hogy a nézetbeli különbségek és konfliktusok globalisták és szuverenisták között nem pusztán ideológiai, értékrendi vitákról szólnak (persze arról is), ez több annál: itt világok, világmodellek összecsapásáról van szó.