A tanársztrájkról másképpen

Január havának harmincegyedik napján sztrájkba fogtak az ország pedagógusai. A szóban forgó hétfői napon reggel nyolc és tíz óra között mintegy húszezer pedagógus tagadta meg a munkavégzést hazánkban. Az alant következő sorokban azt kívánom kifejteni, hogy miért tartom felháborítónak a kormányellenes sajtó ez ügyben alkalmazott narratíváját.

Sztrájkba kezdeni nem lehet csak úgy, hektikus és impulzív módon, mert az adott munkabeszüntetést tárgyalásoknak kell megelőzniük. A jelenleg hatályban lévő jogszabályok szerint bizonyos ágazatokban csak úgy alkalmazhatják a sztrájk módszerét a munkavállalók, ha eközben biztosítják az elégséges szolgáltatás meglétét. Erre azért van szükség, mert bizonyos szférákban a teljes munkabeszüntetés nem a munkáltatót, hanem a társadalom többi, ártatlan tagját érintené a legrosszabbul. Ha és amennyiben nem sikerül megegyezni az elégséges szolgáltatás kritériumairól, akkor a teljes sztrájk jogellenes.

Ezen háttérinformációkkal felvértezve nézzük, hogy mi történt itt január harmincegyedikén. A sztrájkot hirdető pedagógusszervezetek és a kormány között nem született megállapodás az elégséges szolgáltatás megfelelő kritériumairól, a hétfői sztrájk ennek ellenére megtörtént. Akárhogy is nézzük, az elégséges szolgáltatásban való megállapodás nélkül mindenfajta sztrájk jogellenes, még a TASZ jogi segítséget nyújtó kisokosa szerint is. Azt hiszem, ennek fényében bátorkodhatunk azt leírni, hogy a tanársztrájk jogellenes volt. A bírói ítélet első fokon ugyan ennek az ellenkezőjét állapította meg, csakhogy az Emmi fellebbezett, itt tart most a történet. Mi az én problémám?

Számos baloldali, kormányellenes sajtóorgánum regélte el a tanársztrájk történetét, csakhogy kivétel nélkül elég érdekes perspektívába helyezve a történetet. Még egyszer mondom, a törvény betűje szerint az elégséges szolgáltatásban való megállapodás nélkül a sztrájk jogellenes. A Magyar Narancs hasábjain ennek ellenére olyan szöveggel találkozhatunk, amelyben idézőjelben emlegetik a jogellenességet, mondván, hogy ezt csak a kormány propagandagépezete sulykolta a polgárok fejébe megfélemlítés céljából.

Az említett írásmű folytatódik annak a firtatásával, hogy a jogi eljárás egyébként sem a sztrájk jogszerűségét vizsgálja, hanem a még elégséges szolgáltatás biztosításának kérdésével foglalatoskodik, amit első fokon rendben is talált a bíróság. Ezután még ennél is tovább mennek, mert azt írják, hogy a kormány a lapzártáig nem fellebbezett, és tulajdonképpen már nem is lenne értelme, mert a sztrájk már megtörtént. Csak én vélem a demagógia jellegzetes esszenciáját kiérezni a levegőből?

Más médiumok beszámolóiban a bírói ítélet jogerősként van feltüntetve, véletlenül (?) elhagyva onnan az első fokont meg az Emmi által benyújtott fellebbezési kérelmet. Az elsőfokú ítélet kétségkívül megerősítette a sztrájkoló tanárok pozícióját, de messze van még a jogerőstől, és aki mást állít, az egyszerűen hazudik.

Az összes kormányellenes médium épp azt csinálja most, amivel a kormányt is rendszeresen vádolják. Csúsztatnak, ferdítenek, elhallgatnak, terelnek. Az objektív tájékoztatással és a tények ismertetésével köszönőviszonyban sincsen az, amit ezzel az üggyel kapcsolatban előadtak. A jogállam szentségéről szónokolunk megállás nélkül, majd elvitatjuk a fellebbezéshez való jogot, mondván, hogy a dolog már úgyis megtörtént? Hát hogy van ez, Pelikán elvtárs?

Ha őszintén hiszünk a jogállam szentségében, akkor abban az esetben is így kell tennünk, ha ne adj’ Isten épp nem nekünk van igazunk. Az ismert mottó, miszerint a cél szentesíti az eszközt, csak véreskezű diktátorok kézikönyvének első oldalain található meg, valódi jogállamban eszünkbe sem jut.

A szerző egyetemi hallgató

Borítókép: kép a pedagógussztrájkról (Fotó: Katona Vanda)