Azt mondja egyik ismerősöm, hogy az áprilisi választásokon nem lenne jó, ha a nemzeti-keresztény tábor ismét kétharmaddal győzne. Szerinte ez nagyon próbára tenné a balliberális–globalista oldal tűrőképességét, s emiatt sok frusztrált baloldali lépne ki az állampolgári engedelmesség civilizált kereteiből. Ismerősöm ez esetben rendzavarásoktól tart. Úgy véli, ezek elkerülése végett elegendő lenne nekünk az egyszerű többség.
Ismerősöm azt is mondta, hogy egyik fiatal rokona csak azért szavazna a mai ellenzékre, mert a jelenlegi kormánypártok már régóta vannak hatalmon. Ez a jelenség is figyelemre méltó.
A mai fiatalok nem éltek a kommunista-szocialista diktatúra évtizedeiben, s közülük sokan talán nem is tulajdonítanak különösebb jelentőséget az idősebbek régi tapasztalatainak, sérelmeinek. Pedig ezek a sérelmek azokat is érintik, akiknek szüleit és nagyszüleit meghurcolta, tönkretette a letűnt diktatúra.
A kommunisták egykor rendszeresítették az osztályellenség, az osztályharc, az osztályidegen, a reakciós, a klerikális (a nagypolgárságra és a módosabb parasztságra kivetítve a burzsuj és a kulák) fogalmát. Származás alapján is megkülönböztették az embereket.
Az egyesekkel szemben felróható bűnök mellett sokak érdemeit elhallgatták, és kollektív büntetést alkalmazva súlyos csapásokat mértek ártatlan emberek tízezreire, közöttük olyanokra is, akik szembeszálltak a megszálló németekkel és nyilas kiszolgálóikkal.
A fővárosban 1946 februárjáig csaknem 34 ezer embert vettek őrizetbe. Volt arisztokraták, tisztségviselők, egyházi személyek gyilkosaival szemben nem indítottak eljárást, ha pedig mégis, akkor hamarosan felmentették őket (például a gyömrői gyilkosságok elkövetői esetében).
Az 1946 májusától bevezetett úgynevezett B listázással hatvanezer közalkalmazottat távolítottak el állásából. Az osztályidegenként megbélyegzett értelmiségiek többsége nehéz fizikai munkára kényszerült, mivel másfajta álláshoz nem jutott, az 1951-ben kezdődött tömeges kitelepítések embertelensége pedig vetekedett a szovjet gulágéval.
A kommunista rezsim tisztességes gazdákat, értelmiségieket fosztott meg otthontól, vagyontárgyaktól, és költöztetett családjukkal együtt vidéki istállókba, embertelen körülmények közé.
Az érintett családok gyerekeit az iskolai adminisztráció a nevük mellett feltüntetett jellel (például „x”) különböztette meg, azért, hogy e „nyilvántartás” segítségével akadályozzák, illetve nehezítsék továbbtanulásukat. Bizony, volt ilyen. És voltak kényszermunkatáborok, ahova a rendszer ellenségeinek nyilvánított politikai foglyokat hurcolták.
A hátrányos megkülönböztetések a Rákosi-diktatúra bukásával sem értek véget. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1957-ben hozott határozata kimondta, hogy a volt földbirtokosokat, arisztokratákat, gyár- és üzemtulajdonosokat és ezek gyerekeit továbbra is osztályidegennek kell tekinteni.
Az MSZMP 1962-es, VIII. kongresszusának jegyzőkönyvében viszont már ez a kitétel szerepel: „Nincs szükség többé tanuló ifjúságunk származás szerinti kategorizálására.” Az 1966-os IX. pártkongresszus határozata végül kinyilvánította, hogy „eldőlt a hatalomért folyó harc, a nagy osztályütközések korszaka lezárult”. De ez sem volt igaz. A Kádár-rendszer az osztályidegenekkel szembeni megkülönböztetéseket a gyakorlatban még a hetvenes években, tehát jóval az „osztályharc” végének bejelentése után is alkalmazta.
A szülőket, nagyszülőket ért súlyos sérelmek az utódokat is sértik. Ezeket persze nem szükséges mindig felhánytorgatni, de azért egy mai fiatal nem nézhet félre, nem mondhatja, hogy szüleinek, nagyszüleinek fájdalma neki nem fáj, őt ez már nem érinti. Legalább négyévenként, választások idején nem mondhatja! És nem tekintheti barátjának azt, aki szimpatizál – netán azonosul – a baloldal bűnöseivel.
Volt idő, amikor balliberális polgártársaink tiltakoztak, ha őket a kommunisták szellemi örököseinek tartották, s fennen hangoztatták, hogy már új utakon járnak. Manapság viszont − nyugati elvbarátaik nézeteiből erőt merítve − egyre megértőbbek a kommunista diktatúra ideológiája és viselt dolgai iránt, s ezt olykor nyíltan is hangoztatják.
Vagyis a legjobb úton vannak afelé, hogy kijelentsék: igen, a kommunisták szellemi örökösei vagyunk. Semmi meghökkentő nincs tehát abban, ha mi is így tekintünk rájuk.
Ez a társaság nem is oly régen tettekkel igazolta, hogy azoknak a nyomdokain jár, akiknek a szárnyai alatt felnevelkedett. Gondoljunk 2004-re, a határon túli magyarok kettős állampolgárságát ellenző baloldali propagandára, 2006-ra, a gyurcsányi rendőrség október 23-i durva, szemkilövetéses fellépésére vagy éppen Bajnai Gordon 2009-es gazdasági megszorítócsomagjára.
Ezekhez képest Márki-Zay Péter nyugdíjasokat, vidéki embereket, fideszes szavazókat sértő kijelentései látszólag eltörpülnek, de azért előrevetítik a baloldal várható intézkedéseit egy esetleges választási győzelmük esetén.
Április harmadikán legyünk észnél!
A szerző író, újságíró
Borítókép: lezárt szavazati urna (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
