Gróf Bethlen István a magyarság Duna-medencei helyzetéről 1933 végén, a Cambridge-i Egyetemen tartott előadásában roppant találóan jellemezte a versailles-i békerendszer nagyhatalmi megalkotóit: „Csak most látja Európa tisztán, hogy nem voltak bűvészek ezek a békeszerzők, akik az órát zsebünkből kiveszik, szemünk láttára mozsárban összetörik, hogy azután mint jól járó órát hiánytalanul adják vissza, hanem kontárok, akiknek az első művelet fényesen sikerült, de azután kereket oldottak, mert a valóban darabokra zúzott órát összerakni nem voltak többé képesek.” A volt magyar miniszterelnök szerint a békeszerződés a mindenki háborúja mindenki ellen előkészítése volt – olyan mulasztás és rövidlátás, amelyért Európa keservesen fog még megfizetni.
E komor jóslatot előtte már híres kortársa, John Maynard Keynes cambridge-i közgazdász is megfogalmazta, aki az első világháborút lezárni hivatott békerendszert „karthágóinak” nevezte, mivel a győztes hatalmakat a féktelen bosszú, a legyőzöttek (köztük a magyarok) könyörtelen megbüntetése és tönkretétele vezérelte. S maga az egyik „békeszerző”, David Lloyd George brit miniszterelnök volt az első, aki 1920 márciusában Londonban kijelentette: nem lesz béke Közép-Európában, „ha utólag jövünk rá, hogy a magyar követelések megalapozottak voltak, és hogy egész magyar közösségeket adtunk át, mint a barmokat (Csehszlovákiának és Romániának) csak azért, mert a konferencia nem volt hajlandó megvizsgálni a magyar ügyet”. A „nagyok” vitájában Francesco Nitti olasz kormányfő brit kollégája mellé állt, azt hangoztatva, hogy még a legyőzött nemzeteknek is joguk van az igazságos bánásmódhoz. Mint tudjuk, hiába…
Ma már közmegegyezés van a tekintetben, hogy a szinte minden szempontból észszerűtlen, igazságtalan és elfogadhatatlan békediktátumnak – amelynek következtében (Keynes szavaival) „belső viszályok és nemzetközi gyűlölködések, fosztogatás és hazudozás által megosztott, felbomlófélben levő Európa” állt elő – egyenes és elkerülhetetlen következménye volt a második világháború. Ezért minden épeszű, méltányos és tisztességes ember abban bízott, hogy a második világháború utáni békecsinálók nem követik el ugyanazt a bűnt és hibát, amit kontár elődeik. Nem is követték el ugyanazt – hanem még nagyobbat!