A Newsweek hírmagazin véleményrovatának szerkesztője, Josh Hammer ítéletalkotása előtt, azt megalapozandó vette a fáradságot, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen hazánk vitatott megítélésű kormányfőjének személyiségéről, elgondolásairól. Néhány napos budapesti tartózkodását követően Hammer már jobban érti, mi az oka annak, hogy az Amerikából nézve távoli, szerény méretű és népességű Magyarország az elmúlt fél évtizedben meglepően nagy hatást gyakorolt az amerikai konzervatívok gondolkodására. Arra a következtetésre jutott, hogy a magyar kormány nemzeti konzervatív kísérlete számos tanulsággal szolgálhat az amerikai konzervatívok számára is.
Aligha tartja elképzelhetőnek, hogy az Orbán Viktort rutinszerűen autokráciával, kriptofasizmusssal és lopással vádoló baloldali médiaharcosok egyáltalán találkoztak volna valaha vele. Ő ellenben néhány órát eltölthetett Orbán társaságában, miközben a miniszterelnök a média és az agytrösztök képviselőivel találkozott. Személyes tapasztalatai alapján tanúsítja, hogy a magyar miniszterelnök semmiben sem emlékeztet a média által róla rajzolt karikatúrához. Jó humorú, társaságkedvelő, megnyerő személyiség, aki a kritikus felvetéseket is határozottan kezeli. Azoknak, akik hataloméhes, barbár európai diktátorként tekintenek rá, a legmeglepőbb az lehet, hogy Orbán Viktor Oxfordban iskolázott igazi konzervatív értelmiségi, aki hetente egy napot a mérvadó politikai irodalom tanulmányozásának szentel.
Találkozójukon Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a nemzeti konzervativizmust nevezte a magyar kormány filozófiai iránytűjének, név szerint hivatkozva Yoram Hazony izraeli filozófusra, ennek az irányzatnak egyik vezető teoretikusára. A kényes nyugati füleknek talán zavaró lehet, hogy Orbán a közelmúltban az illiberális demokrácia mellett kötelezte el magát, ám a liberális rendet illető orbáni kritika lényegét tekintve ugyanaz, mint az amerikai nemzeti konzervatívoké vagy posztliberálisoké.
Az Orbán Viktor kormányozta Magyarország elutasítja a liberális semlegesség illúzióját, felismerve, hogy az „értéksemleges” liberális rend a progresszivizmus felé vezető egyirányú utca. Az euroszkeptikus közép- és kelet-európai nemzeteknek rá kellett jönniük, hogy a liberális Európai Unió berlini és brüsszeli uraival szemben a defenzív élni és élni hagyni elvű toleranciára hivatkozni hatástalan. A hagyományaihoz ragaszkodó Magyarország és Lengyelország népének az egyetlen lehetőség, hogy az unió progresszív, globalista világképével a saját jóról, igazról és szépről alkotott felfogásukat állítják szembe.
Magyarország határellenőrzése híresen szigorú. Lengyelországhoz és a térség más nemzeteihez hasonlóan, melyeket a múltban totalitárius birodalmak igáztak le, a (neo)liberalizmus és a Soros György-féle nyitott társadalom eszméjével szemben a nemzeti hagyományok megőrzését részesíti előnyben. A magyar kormány nem semlegesen áll a szexuális erkölcs és a zsidó–keresztény hagyomány alapkérdéseihez: a genderideológiát távol tartja az iskoláktól, az egy férfi és egy nő szövetségén alapuló házasságot erőteljesen védelmezi, a kereszténység pedig átszövi a társadalmat és a politikát.
A Fidesz a hálószobát magánügynek tekinti, s Budapesten évente megrendezik a Pride-felvonulást is, az állam mindamellett határozottan állást foglal a hagyományos keresztény etika mellett. Nincsenek gyermekeket megbotránkoztató, transzvesztiták által tartott „érzékenyítő” előadások. A kormány nyilvánosan kiáll az európai kereszténység mellett, illiberális politikája a hagyományos vallási etikát részesíti előnyben az alternatív életmódokkal szemben. Magyarország népszerű, bár sokak által vitatott családpolitikai intézkedései sikeresnek bizonyultak a születésszám növelésében.
A nacionalizmus, a közéleti kereszténység és a Soros-ellenesség miatt a nyugati sajtó előszeretettel minősíti antiszemitának Orbánt és a Fideszt, ám mi sem áll távolabb az igazságtól.
Benjámin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök Orbánt legfőbb európai szövetségesének tartotta, Magyarország rendszeresen támogatja Izraelt az ENSZ-ben. Hammer, aki több gyönyörű budapesti zsinagógában járt, sétált a történelmi zsidó gettóban, és egy kiváló kóser étteremben vacsorázott, virágzó budapesti zsidó életről számol be. Magyarországon a zsidók biztonságban vannak, ellentétben a nyugat- és észak-európai országokkal, amelyek homlokegyenest ellentétes álláspontot képviselnek az iszlám migráció kérdésében. A zsinagógák előtt sem mindenütt állnak fegyveres őrök – ellentétben Párizzsal vagy Brüsszellel.
Hammer nem állítja, hogy Magyarországon minden tökéletes lenne. A posztszovjet Közép- és Kelet-Európa többi részéhez hasonlóan a korrupciót továbbra is valós problémának tekinti. De az amerikai politikusok még mindig találhatnak itt csodálni-, esetleg utánoznivalót. A Fidesz kormányozta Magyarország szerinte „tudja, merre hány óra”. A hanyatló semleges liberális rend idejét éljük, amikor a jó előmozdítása és a rossz megsemmisítése érdekében az államhatalom szerepe felértékelődik. Az amerikai újságíró szerint az áprilisi választásokon majd kiderül, hogy a magyar választók is így gondolják-e.
A szerző újságíró
Borítókép: Josh Hammer (fotó: Mátrai Dávid)
