Mint az ismert, a magyarországi baloldal minden eddiginél nagyobb vereséget szenvedett el, akkorát, hogy a Fidesz győzelme lassan – kis túlzással – közelít a négyötödös arányhoz. Az ide vezető okokat már rengetegen elemezték, a baloldali véleményformálók viszonylag gyorsan eljutottak a tagadás és a dac után a beismerés fázisáig – négy éve ez sokkal több időt vett igénybe –, de a szimpatizánsaik, a 444, a Hvg és a Telex törzsolvasói még dacosan és dühösen tagadják a nyilvánvalót.
Nyilván, hiszen a ballib propagandaműhelyek dolgozóinak sokkal több információjuk volt, mint az őket olvasó civileknek; a baloldali sajtómunkások pontosan tudták, hogy semmi esélyük sincs, míg a cikkeiket lelkesen lájkolgató és megosztó ballib szavazókat lényegében teljesen váratlanul érte a földindulásszerű Fidesz-győzelem.
Persze az indokolatlan csodavárásért az összefogás prominensei rengeteget tettek, Márki-Zay Pétertől Szabó Tímeán át még az ellenzék kétharmados győzelmét sem zárták ki, de arról mind egy szálig meg voltak győződve, helyesebben ezt hazudták a szimpatizánsaiknak, hogy meg fogják verni a Fideszt. Hazudták, persze hogy kamu volt, hiszen a Závecz, a Medián, a Publicus és a Republikon is folyamatosan szondázta a közvéleményt, és a mérések a valóságtól betegesen nagy távolságot tartó Publicuson kívül mind kormánypárti győzelmet jósoltak.
Karigeri, Jakab és társaik ennek ellenére belehazudtak a választóik szemébe, és a legnagyobb nyugalommal ismételgették azt a baromságot, hogy el fogják tudni kergetni a kormányt. Most már tudjuk, hogy még az a bizonyos 444-en megjelent kutatás – ami után Márki-Zay szokás szerint vad árulózásba kezdett, sőt még a Telex is nekiment a cikket jegyző Magyari Péternek – járt a legközelebb a valósághoz.
Innen nézve érthetetlennek tűnik, miért is nem változtattak a stratégián, miért nem fogták be az elszabadult hajóágyúként viselkedő, összevissza vagdalkozó, a vidékieket, az időseket és a Fidesz-szavazókat elképesztő stílusban gyalázó hódmezővásárhelyi polgármester száját. A mutatvány nyilvánvalóan óriási arcvesztéssel járt volna, de aki kicsit is konyít a politikához, annak teljesen világos, hogy Márki-Zay olyan volt, mint egy bedrogozott elefánt a porcelánboltban, tört-zúzott, és egyre nagyobb károkat okozott, ami azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy földbe fogja állítani a baloldali összefogást.
Ez olyan veszély volt, ami mellett még a hatalmas szégyennel járó arcvesztés is eltörpült volna; a kapitány leváltása ugyan valóban szembeköpése lett volna az előválasztáson részt vevő baloldaliaknak, de talán elkerülhetővé vált volna ez a szinte leírhatatlanul nagy Fidesz-győzelem. Hogy Márki-Zay miért nem kapott szájkosarat, illetve miért nem cserélték le? Megítélésem szerint a jelenség ahhoz hasonlítható, mint amikor egy repülőgép zuhanásba kezd. Bizonyos vélekedések szerint az ilyen bajba került légi járműveken gyakorlatilag a nullához konvergál az ateisták száma. A zuhanó repülőgépek utasaira ugyanis a sikításon kívül még az jellemző, hogy villámgyorsan képesek megtérni.
