Május 9-e Európa-nap. Ez a szimbolikus nap egyrészt a múltra utal, másrészt a jövőnek is üzen. A múlt megítélését illetően nézetazonosság áll fenn, főhajtással tartozunk olyan elődeink, mint Konrad Adenauer vagy Alcide De Gasperi előtt, akik Európa újjáépítését keresztény alapokon képzelték el. 1950-ben ezen a napon határozták el a francia és német szén- és acéltermelés közös szervezet alá vonását.
A jövőt illetően május 9. megítélése már nem ilyen egyszerű. Abban valamennyien egyetértünk, hogy egy egységes Európára van szükség, amelyet egy hatékonyan működő, a tagállamok akaratából létező Európai Unió tud megvalósítani. A nézeteltérések már abban vannak, hogy ennek az egységnek hogyan kell megvalósulnia. Azok, akik május 9-ét fetisizálni kívánják, kisajátítva ezt a napot, egy olyan Európa-képet jelenítenek meg, amellyel nem mindenki tud és akar azonosulni.
Az Európai Unió jövőjéről szóló konferencia 2021. május 9-én kezdődött, és szimbolikusan a mai napon, 2022. május 9-én fejeződik be. Érdemes számot vetni, hogy hogyan is értékeljük ezt az eseményt. Sokan éreztük azt, hogy az Európai Unió intézményeinek az elmúlt évtizedekben nyújtott teljesítménye kétségeket támasztott aziránt, hogy az unió jó úton jár-e. A különböző válságok kezelésére adott válaszok nem voltak meggyőzők, emellett elmélyültek a jogállamisági viták. Nagy-Britannia a kilépés mellett döntött, a tagállamok nemzeti alkotmánybíróságai pedig több alkalommal is figyelmeztetést adtak a nemzeti hatáskörök tiszteletben tartására. Látva a gondokat, mi jóhiszeműen részt vettünk a konferencián, bízva abban, hogy hangunkat meghallgatják, és az európai integráció visszatér a helyes útra.
A konferenciát övező kezdeti kétségeink sajnos utólag beigazolódtak. A polgárközeliség és a demokratikusság szépen csengő álcája mögé bújtatott konferencia valójában a központosítás, valamint a tagállamok helyébe lépő, uniformizálásra törekvő európai szuperállam trójai falova. Se nem polgárközeli, se nem demokratikus. Az integráció mélyítésén munkálkodva a konferencia végkövetkeztetései megteremtenék az Európai Parlament jogalkotási kezdeményezését, miközben valamennyi területen megszüntetnék a tagállamokat tömörítő tanács egyhangú döntéshozatalát. Azt gondolják, az európai integráció történelmi küldetése nemcsak a kontinens országainak egységesítése, hanem azok felváltása.
Mindez alapvetően tagadása annak, hogy európai identitás csak nemzeti identitásra épülhet, az európai identitás önmagában értelmetlen. Európai nép és európai szuverenitás nincsen. Európában különböző történelmű, kultúrájú, nyelvű és hagyományú népek és nemzetek élnek együtt, és változatosságuk teremti meg az őket összefűző európai civilizációt. A konferencia intézményi végkövetkeztetéseit ezért el kell utasítanunk. A centralizációs törekvések egy olyan Európai Unió képét jelenítik meg, amely az európai nagy országok érdekeit szolgálja, és az önálló hangjukat megjeleníteni kívánó kisebb országok nemzeti érdekei elhallgattatását célozza.
A konferencia konklúziói továbbá jó bizonyítékok arra, hogy az európai civilizáció komoly veszélybe sodródott. Az európai integráció már nem a civilizációs örökség megvédését és ápolását tekinti fő feladatának, hanem egyre inkább öncélúvá vált. A stratégiai fontosságú mérőszámok terén Európa kifejezetten rosszul teljesít. Lakossága zsugorodik, a születések száma csökken, a világgazdaságban betöltött súlya hanyatlóban, miközben a védelemre fordított kiadásai egészen a legutóbbi évekig visszaszorulóban voltak.
Az Európai Unió ma mindenfélével foglalkozik, de semmilyen válasza nincsen az európai civilizáció előtt álló kihívásokra. Figyelmét az ideológiai színezetű központosításért vívott küzdelme vonja el. Mindez élesebbé tette Európa nyugati és keleti fele közötti hasadást. A közép-európai népek számára a nemzeteik jelentettek mentsvárat a szovjet katonai megszállás időszakában. A nemzeti közösséghez és a belőle fakadó értékekhez való ragaszkodás egyet jelentett az európai civilizációhoz való ragaszkodással. Míg Európa nyugati fele a saját értékeit és kultúráját övezően egyfajta fojtogató önbizalmi válságot él át, kiveszni látszik az erős nemzeteket jellemző életösztön, addig Közép-Európa kitart a keresztény és nemzeti identitás hagyományos formái mellett. Ezt a látásmódbeli különbséget és a sokszínű vélemények megjelenítését az Európai Unió jelenlegi intézményrendszere nem tűri. Fegyelmezi és bünteti a másként gondolkodó és konzervatív keresztény alapokon álló tagállamokat, miközben saját maga semmiféle vízióval nem rendelkezik Európa jövőjére nézve.
Az Európai Unió megújítása Európa érdekében elkerülhetetlen. Olyan európai integrációra van szükségünk, amelynek kiindulópontja az európai civilizáció védelme és ápolása. Ennek érdekében becsüli és szolgálja az európai nemzetek alkotmányos önazonosságát, kultúráját és hagyományait. Föderalista törekvések helyett őrzi a változatosságot, és alulról felfelé szerveződik.
Nem az Európai Bizottság tolvajnyelv mögé bújó technokrata szemlétmódja, hanem a népszuverenitás letéteményeseiként a tagállamok konszenzuskeresése határozza meg stratégiai törekvéseit. Az európai bírói fórumoknak nem a tagállamokkal szembeni közpolitika-alkotás, hanem a tagállami konszenzus mentén elfogadott értékek megóvása a feladata. Az európai politikai vitáknak nem a valóságtól elszakadt és érdektelenségbe fulladó pótcselekvésről, hanem az európai társadalmak és nemzetek számára alapvető fontosságú kérdésekről kell szólniuk.
