– mondta Hortay Olivér. Hozzátette: nagyon fontos, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, és képesek is legyünk arra, hogy megvédjük az eddigi eredményeinket.
Ezért érne fel atombombával Brüsszel olajembargós javaslata
Az olajembargó felér egy magyar gazdaságra ledobott atombombával, ha elfogadják, a rezsicsökkentésnek vége van, 700 forintos benzin- és 800 forintos gázolajár következhet – mondta péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A Brüsszel által bevezetni kívánt orosz olajembargó révén drágább lesz az energia, ugyanis az orosz olajat csak drágább forrásokból lehet majd pótolni. Az uniós vezetést egyáltalán nem érdeklik az emberek megélhetési gondjai, anyagi helyzete, de még csak a gazdasági szakértők figyelmeztetése sem: csak szűk látókörű politikai érdekeket követnek – írja az Origó.

Szijjártó Péter: Tönkretenné az eddigi eredményeinket az olajembargó
Az orosz olajembargóra vonatkozó brüsszeli terv
romba döntené az eddigi gazdasági eredményeket, és veszélyeztetné Magyarország energiaellátását, ezért azokat a magyar kormány nem támogatja
– hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Bács-Kiskun megyei Fajszon.
Ez az olajembargó, ha életbe lép, akkor Magyarország energiaellátásának biztonságát, és azon keresztül a magyar gazdaságot is romba döntené. Ezt természetesen mi nem hagyjuk, mert nem hagyhatjuk, hogy bárki lerombolja a magyar emberek évtizedes erőfeszítéseinek az eredményeit
– fogalmazott a külgazdasági miniszter. Szijjártó Péter hangsúlyozta: mára a magyar gazdaság az EU szégyenpadjáról az Unió gazdasági élvonalába került, és a kontinens egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága lett – írja az Origó.hu.
Oroszország biztos nem járna rosszul
Olyan mértékben srófolná fel az esetleges olajembargó számtalan termék árát, hogy egyes energiaintenzív iparágak leállását sem lehetne kizárni. Ugyanakkor a Klímapolitikai Intézet saját honlapjára feltöltött összefoglalója szerint
Oroszország egyáltalán nem járna rosszul a korlátozással, ugyanis nyersanyagát más fejlődő országok számára értékesítené, végeredményben tehát bevételei egyáltalán nem csökkennének. Sőt, mivel az olaj ára a szankciók miatt folyamatosan nő, még akár haszonra is szert tehet.
Hozzáteszik, Európában az orosz olajtól való függőséget a területi közelség, illetve a kőolaj fogadására alkalmas kikötő megléte, illetve – Magyarország esetében – azok hiánya határozza meg.
További Gazdaság híreink
A magyarországi finomítói kapacitások az orosz Ural típusú olajkeverék feldolgozására vannak beállítva, így egy másfajta nyersanyag használata azonnali 20-30 százalékos kapacitáscsökkenést okozna – mondta a VG Podcastnak az ING Bank vezető elemzője. Ugyan a Mol hosszú évek óta kísérletezik az orosz olaj kiváltásával, de ennek nemcsak mennyiségi, hanem minőségi akadályai is vannak. Virovácz Péter szerint az sem elhanyagolható, hogy
százmilliárdos nagyságrendű forrást emésztene fel a váltás.
Jelen pillanatban pedig erről még egyáltalán nem beszélnek, de elképzelhető, hogy az EU-nak be lehetne nyújtani a számlát.
Ha az orosz olajembargó megvalósul, akkor biztosan tíz százalék fölé kúszik az idei éves infláció, és újra kell gondolni az eddigi árindex-előrejelzéseket, amelyekben az év második felében már az infláció lassulásával számoltak az elemzők.
A nagyfogyasztók ugyan már most sem a 480 forintos áron tankolnak, de a kisvállalkozások a befagyasztott árú üzemanyagot vásárolhatják. „Ha itt jelentős költségemelkedéssel találkoznak, azt biztosan tovább hárítják a fogyasztókra, ugyanis ilyen mértékű drágulást pusztán hatékonyságnöveléssel képtelenség ellensúlyozni, tehát a szolgáltatások ára megugrana" – hangsúlyozta Virovácz Péter.
Jelentős versenyképességi romlás
Azonnal megérezné a magyar gazdaság az orosz olajról való leválást. A lakossági részről magasabb infláció, alacsonyabb fogyasztás lenne a következménye, összességében pedig a gazdaság versenyképességének visszaeséséhez vezetne, hiszen jelentősen megdrágítaná a termelést
– hangsúlyozta Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágának vezetője. A szakember szerint egyelőre nem is az a fő kérdés, hogy mennyibe fognak kerülni az üzemanyagok, vagy mi lesz a rezsicsökkentéssel, hanem az, hogy egyáltalán lesz-e elegendő energiahordozó, amely biztosítja a gazdaság, benne a feldolgozóipar zavartalan működését.
Hosszú távon pedig biztos, hogy az olajembargó magasabb árakkal járna, aminek nem csak a lakossági árak szempontjából van jelentősége, az egész gazdaság megsínylené.
A Századvég elemzője emellett arra is rámutatott, hogy vélhetően erős pánikreakció alakulna ki a nyersanyagok piacán, ami további brutális drágulást okozna, másrészt a forint zuhanórepülésbe kezdene, így az infláció és az inflációs várakozások is jelentősen megnövekednének.
Az eredeti cikk elérhető az Origó oldalán.
Borítókép: Olajkút Orosháza és Csanádapáca között. A kép illusztráció (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
További Gazdaság híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!