Ó, hát persze...

Ez a sok „bölcsesség” nem más, mint az unásig ismert és ismételt toposzok halmaza, amelyet ez a típus 1993 óta (akkor tagadtuk meg a részvételt a Demokratikus Charta elnevezésű moslékban), de leginkább 2010 óta ismételget monomániásan, mondogatják, kizárólag egymásnak, aztán szemlézgetik, felolvassák hangosan, sőt tartanak felolvasóesteket, színdarabokat is rendezgetnek mindebből, amiket aztán előadnak egymásnak, büdös kis pinceszínházakban, és el vannak ájulva művészetük és bátorságuk hatalmasságától, belterjes, gnóm közösségeikben újra meg újra elmantrázzák ugyanazt ugyanazok, egykorvolt „hatalmasságok”, akikre ma már senki sem kíváncsi, olyannyira jelentéktelenek, feleslegesek és unalmasak, s ezt nem bírván elviselni, olykor-olykor előugranak a nyilvánosság valamelyik viperafészkéből, és egzaltáltan elböfögik, miszerint:

Vannak a kedveltek […] A kedveltek, becsapottak, abszolút becsapottak. És vannak a […] nem tudom, a futók még, vagy nem tudom, mit csinálók még. Nem emberi élet […] Például a Fideszben azok a fiatalemberek, akik ott jó állásokat kaptak, azok egyrészt le vannak fizetve, másrészt kinyalják Orbán bácsinak a s...ggét, és mindenre azt mondják, hogy zseniális és nagyon jó.

Ó, hát persze...

És mi állunk, és nézzük döbbenten, hogyan nyalják ezek körbe-körbe egymás s…ggét 1989 óta, rendületlenül és fáradhatatlanul, akkor hozta őket össze a „vagy lábszag és Mucsa, vagy szabad demokrata többség” hazugsága és aljassága, és azóta képtelenek kiutat találni egymás alfeléből. De már nem is akarnak, már csak ezt ismerik és ezt szeretik.

De térjünk vissza egy pillanatra Mellényke, Elviselhetetlenke durcás kis dühöngésére! Arra a családdologra, tudják:

A homo orbanicusnak nincs családja, csak hasznos és haszontalan rokonai, nincsenek barátai, csak cimborái.

Nos, ez itt a belső világ és a saját valóság kivetítésének iskolapéldája! S tudják, honnan lehet tudni ezt? Mutatom!

Soros György, ezeknek a nyomorult senkiknek ikonja, szerelme, messiása, a következőket írja A lehetetlen megkísértése című könyvében, amely a nyitott társadalom dicsőítése:

A nyitott társadalom elképzelését logikusan végiggondolva, hadd próbáljam meg most leírni, hogyan nézne ki egy korlátlanul változó társadalom.

Az élet minden területén választási lehetőségek nyílnának: a személyes kapcsolatok, az eszmék és vélemények, a termelőeszközök és -anyagok, a társadalmi és gazdasági szerveződések területén.

Ilyen körülmények között az egyén foglalná el a legmagasabb polcot. A szerves társadalom tagjai tökéletes függőségben vannak. Egy korlátozottan változó társadalomban a hagyományos értékek és viszonyok még mindig kötik az emberek viselkedését: a nyitott társadalomban azonban egyetlen létező kötelék sem végleges, és az ember nemzethez, családhoz, embertársaihoz fűződő kapcsolatai kizárólag saját elhatározásától függenek. [...]

Abban a világban, amelyben minden tevékenység választható, a gazdasági viselkedés fog jellemezni minden viselkedési formát. Ez nem jelenti szükségképpen azt, hogy az emberek több figyelmet fognak szentelni a javak birtoklásának, mint a szellemi, művészi vagy erkölcsi értékeknek, csupán azt, hogy minden érték piaci fogalmakra váltható. Ez azt jelenti, hogy a piacmechanizmus elveit olyan távoli területre is ki lehet terjeszteni, mint a művészet, a politika, a társadalmi élet, a szex és a vallás. Nem minden értékes dolog adható-vehető, mivel vannak olyan értékek, amelyek tisztán személyesek, és ezért nem lehet elcserélni őket (például az anyai szeretet); mások a csere folyamán értéküket vesztik (például a becsület); megint másokat fizikailag lehetetlen vagy törvénytelen árusítani (például az időjárás vagy a hivatali kinevezések); de a piaci mechanizmus hatóköre a lehetséges végső határig ki lesz terjesztve. [...] Az euthanázia, a génsebészet vagy az agymosás gyakorlati jelentőségű kérdésekké válnak. A legbonyolultabb emberi funkciókat, mint például a gondolkodást, elemi egységeire lehet majd felbontani és mesterségesen újra előállítani.

Mindaz lehetségesnek fog tűnni, amiről nem bizonyosodott be, hogy lehetetlen. A korlátlanul változó társadalomnak talán a legmegdöbbentőbb tulajdonsága a személyi kapcsolatok leépülése. Ami egy kapcsolatot személyessé tesz, az az, hogy egy bizonyos személyhez kötődik. Barátok, szomszédok, házastársak, ha nem is kicserélhetőkké, de legalábbis könnyen pótolhatókká válnak, ha rendelkezésre fog állni egy kicsivel jobb vagy egy kicsivel különböző. Mindezen kapcsolat ― versenyfeltételek között ― választható lesz.

A szülő-gyermek viszony nyilván megmarad, de fontosságát veszti. Egyáltalán, a személyes kapcsolatok fontosságukat vesztik, mint ahogy az emberek közötti kapcsolatokban a fizikai jelenlétet hatékonyabb kommunikációs eszközök váltják föl.”

Izgalmas, igaz? Nagyon köszönöm Woynarovich Feri barátomnak, hogy felhívta rá a figyelmemet, s még ezt írta nekem:

Szólni kellene Lengyelnek, hogy amit ő »homo orbanicusnak« nevez, és megvetéssel emleget, azt már Soros kitalálta, és mint a teljesen kiépült nyílt társadalom ideáltípusát írja le. Lengyelnek ezt nem kellene fikáznia, pláne nem összeorbánoznia, mert Gyuri bácsi még megharagszik.

Igen. Ehhez semmit sem kell hozzátenni. És azt se felejtsük el, hogy Mellényke, Elviselhetetlenke, és az összes többi nagy tanítómestere, Heller Ágnes, Vajda Mihállyal az oldalán már 1970-ben megírta kívánatos jövőként mindazt, amit Soros is megírt, és amit most Mellényke „homo orbanicusként” próbál eladni. Íme:

„Az általunk elképzelt kommuna kifejezetten a polgári család »utóda«. Így nem a kommunista társadalom gazdasági vagy politikai alapsejtje. Az össztársadalmi organizáció egésze teljesen független a kommunától; az utóbbi a mindennapi együttélés szervező központja. Elképzelésünknek tehát semmi köze nincsen a fourieri falanszterhez és más hasonló, termelőegységként funkcionáló kommunákra vonatkozó tervekhez, úgyszintén a sokszor ugyancsak »kommunáknak« nevezett lakóhelyi egységekre épülő közösségekhez. Éppen, mert csak a család funkcióját tölti be, széles körű megvalósulása nem lehet független az össztársadalmi politikai szituációtól, a kommunizmusnak a társadalom minden szintjén való megvalósításától. Úgy gondoljuk azonban, hogy hozzásegít egy össztársadalmi szinten realizálódó kommunista átalakuláshoz, amennyiben kitermelni segít az ehhez adekvát embertípust és mindennapi életkereteket. Közvetlen funkciója tehát a fent említett konfliktusok megoldása, közvetetten azonban megteremti a feltételeit annak, hogy a gazdasági és politikai struktúrában végbemenő kommunisztikus változások irreverzíbilissé válhassanak. Ez nem annyit jelent, hogy »meg kell várni« a kommunák szervezésével, amíg össztársadalmi szinten a kommunisztikus átalakulások legalábbis radikálisan beindulnak, ellenkezőleg, a két folyamatnak együttesen – párhuzamosan – kell beindulnia. Az is lehetséges, hogy – amennyiben a szituáció inkább ennek kedvez – a kommunákra való áttérés időben megelőzi az összfolyamatot. [...]

A kommuna szabadon választott közösség. Tagjai közé azok tartoznak, akik tagjai akarnak lenni, s akiket a közösség minden tagja mint ilyet elfogad.

A kommunába egyének lépnek be; a belépő családok minden egyes felnőtt tagja, mint egyén lesz kommunatag. A létszámnak természetesen biztosítania kell azt, hogy a kommuna ügyeit közvetlen demokratikus formában lehessen intézni.

A kommunában az egyének individualitását minden formában tiszteletben kell tartania. Három követelmény van, melynek betartása nélkül nem tartjuk elképzelhetőnek a kommunaforma működését. Ezek: 1. Munkakötelezettség (a kommuna minden munkaképes felnőtt tagja dolgozik; részt vesz a társadalmi munkamegosztásban). Így például mai szituációt tételezve sem fogadható el a kommunán belül, hogy a jól kereső férfi a hozzá tartozó nőt eltartsa. 2. A társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely senkit sem mentesít a kommunán belüli közösségi feladatok ellátása alól. 3. Mindenkinek valamiféle formában kötelessége foglalkozni a kommuna gyermekközösségével, akár vannak »saját« gyermekei, akár nem.”

Ezek vagytok ti. Csak rémületes ürességeteket, feleslegességeteket, boldogtalanságotokat kivetítitek a környező világra, és elvárnátok, hogy mindenki érezze sz…rul magát, ha már egyszer ti sz…rul vagytok. És még mindig nem fogtátok fel, hogy ti minél nyomorultabbak vagytok, a többség annál jobban lesz.

Mellényke, Andorka, s ti mind, akik sosem voltatok a „Tűz csiholói”: lefőtt a kávé...

Borítókép: Lengyel László (Fotó: Észak-Magyarország/Bujdos Tibor)