Az utóbbi évek két legmegrázóbb aktuális „nagy eseménye” a világjárvány és az orosz–ukrán háború. Azt a pánikkeltő, tendenciózusan „csiholgató”-adagolgató, gyakran bicskanyitogatóan-lábkilógatóan hazug, sanda hátsó szándékokkal zsúfolt tálalásözönt, amiben csupán e két téma kapcsán hosszú-hosszú hónapokon át részünk lehetett, nemhogy felsorolni, de még mélyebben alapozni-elemezni is csak vaskos kötetekkel és kötetekben lehetne. A sajnálatosan kisebbségben lévő normálisok és tisztességesek hangja ha nem is veszett el teljesen, de mindvégig szordinósan, elnyomottan, lehalkítva szólt itt-amott a mennydörgő kórusban. A pánikcsiholók, ha fogalmuk sincs is arról, milyen az igazi glossza vagy mi fán terem az irodalmi riport, imponáló technikai eszköztárral rendelkeztek a pánik változatos gerjesztése, a fölpumpálás, a megtévesztő hangsúly- és arányeltolások, a legkülönfélébb ferdítések-csúsztatások és hamis beállítások virtuóz használatát illetően. Ez a típus fontoskodó és permanensen okoskodó, fölényeskedve hablatyoló és rossz ripacsként jólértesültséget mímelő-fitogtató, a végtelenségig felszínes-felületes és nem is nagyon titkoltan eszménytelen-cinikus, irtózatosan önző és csakis az anyagi-komfort „érté­keit” kergető és elismerő. A pánikcsiholó-hordalékok már igen szép számmal tolonganak itt körülöttünk, és munkájuk gyümölcseit – a manipuláltak, a folyamatosan megfélemlítettek-ijesztgetettek-megriasztottak, az agyonhülyítettek tömegeit – napról napra szemügyre vehetjük itt körülöttünk. Azzal a több mint fura észrevétellel is, hogy mindig akad egy-két, hasonlóképpen „legtémább téma”, amiről az éppen ügyletes pánikcsiholási sztártobzódás közepette az indokoltnál sokkal kevesebb szó esik.

A Covid vagy éppen a keleten zajló háború fülsiketítő zajában elhalkult – máig – a hosszabb távon (mert egész életünkre, jövőnkre, nemzedékekre, századokra kihatóan) érvényes migránskérdés interpretációja. Pedig úgy lehet, akkor lehetett volna igazán megrémülni, amikor a miniszterelnök bejelentette a határvadász-alakulatok létrehozásának elkerülhetetlen szükségességét. Mert ez mindennél jobban mutatja, mekkora a veszély – és ugyan tessék megnézni, pánikcsiholóék­nál milyen arányban van jelen ez a téma az ukrajnai háborúhoz vagy éppen a járvány fejleményeihez képest, Donbasztól Kínáig, Kijevtől Bukarestig? Pedig – nem ártana tudni – a járványok és a háborúk, legyenek bármily szörnyűek is, egyszer mindig véget érnek. Ám amit a 2015-ben megkezdődött lidércnyomás alig néhány év alatt Németországba, Párizsba, jóformán egész Nyugat- és Dél-Európába elhozott, az nemzedékek hosszú egymásutánjának szól, azokat mind-mind érinteni fogja… Akkor is, midőn már az sem fogják tudni, mit jelent a Covid szó vagy merre van az a Luhanszk megye.

Hogy mit lehet kezdeni ezzel az egésszel, ezzel a több mint megbéklyózó, gigászi jelenségegyüttessel? Nehéz kérdés. De ne feledjük, Nietzsche azt mondta, számtalan hajnalpír van, amely még nem virradt fel. Tán innen kellene elindulni.

A szerző író, újságíró

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pixabay)