Mások meg azon filozofálnak, hogy miként alakulhatott ki a pápának ez a véleménye, és arra a következtetésre jutnak, hogy ebben nagy szerepe van az Olaszországban megjelenő orosz propagandának. Andrij Seszták, az ukrán görögkatolikus egyház papja, aki 2016–2018-ban Rómában tanult, arról panaszkodik, hogy az orosz ortodox egyház Olaszországban oktatási és a vallási intézményeket tart fenn, például a Collegium Russicumot, amely egy, az orosz kultúra és lelkiség tanulmányozásának szentelt katolikus főiskola. Seszták szerint nem világos, hogy a Vatikán milyen információkat kap, de ha Olaszországot megrészegíti az orosz állami propaganda, akkor az egyházi körök sem immunisak.
Valószínű azonban, hogy ha Olaszország és a Vatikán nem vevő az ukrán, illetve a fősodor magyarázatára, annak nem annyira az orosz propaganda az oka, hanem egyszerűen a tények ismerete. Azoké a tényeké, hogy mely lépések vezettek el Mihail Gorbacsov és George H. W. Bush 1989. decemberi máltai találkozójától a NATO – ígéretek ellenére történt – keleti terjeszkedésén, a 2014-es ukrajnai fordulaton (Majdan), a minszki egyezmények be nem tartásán keresztül egészen a 2022. január 10-én lezajlott genfi orosz–amerikai tárgyalásig. Ez volt az utolsó tárgyalás, amikor a háború még megállítható lett volna. Oroszország fő kérése az volt, hogy Ukrajna ne lehessen a NATO tagja. Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes azonban ezt határozottan elutasította, és leszögezte, hogy Washington nem fogja engedni senkinek, hogy aláássa a NATO „nyílt ajtók politikáját”, vagyis azt, hogy Ukrajna előbb-utóbb a NATO tagja legyen. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes viszont kijelentette, hogy Oroszország ebben az ügyben már nem tud hova hátrálni. Nem volt tehát alaptalan Ferenc pápa ama megjegyzése, hogy a NATO Putyin ajtaja előtt ugatott.
Persze az események másképp néznek ki Lengyelországból és a balti államokból nézve, mint Olaszországból. Az előbbieknek keserű történelmi tapasztalataik vannak Oroszországgal szemben, míg Olaszország számára Oroszország egy mindkét fél számára előnyös kereskedelmi kapcsolatot jelent. És, míg a NATO Lengyelország és a balti államok számára a szuverenitás garanciáját jelenti, Olaszország (és Németország) számára katonai megszállást, amit persze csak baráti beszélgetések alkalmával mernek emlegetni. Az események értelmezése tehát az egyes országok geopolitikai helyzetének függvénye.
A jó szándékúan, békességre, az öldöklés befejezésére törekvő pápát ért támadások eszembe juttatják Rolf Hochhuth A helytartó című drámáját, amely nácibarátként ábrázolta XII. Pius pápát, aki tudott a tömeges zsidóirtásról, és valódi lehetősége lett volna arra, hogy határozott fellépésével közbelépjen. XII. Pius 1958-ban bekövetkezett halálakor még a legnagyobb tisztelettel emlékeztek meg róla, és számos zsidó személyiség is úgy méltatta, mint aki a második világháború idején sokak megmentője volt. Nem sokkal később azonban Rolf Hochhuth 1963-ban kiadott drámája ezt a képet évtizedekre az ellenkezőjére változtatta, ráadásul úgy, hogy a dráma lényegi mondanivalójának – hogy a pápa megakadályozhatta volna a tömeggyilkosságokat – semmi történelmi alapja nem volt. A pápa a koncentrációs táborokban elkövetett tömeggyilkosságokról legkorábban az auschwitzi jegyzőkönyvből értesülhetett, ami csak 1944 júniusában jutott el hozzá. Amit tudott, korábban is megtett, a kolostorok kapui nyitva voltak zsidók előtt, és már június 25-én személyes kérést intézett Horthy Miklós kormányzóhoz a deportálások leállítása érdekében. Ekkor persze az auschwitzi jegyzőkönyvből már Horthy is értesült arról, hogy mi folyik a táborokban, és hamarosan leállíttatta a deportálásokat.
