Belegondolni is szörnyű: eközben meddő magyar párok ezrei mindenüket odaadnák, csak hogy gyermekük szülessen. Akinek annyira nem kell a gyermek, hogy képes elpusztíttatni, miért nem adja inkább örökbe? Innen nézve: a mostani az emberiség történelmének legocsmányabb korszaka. Már önveszélyesebbek vagyunk, mint amennyire közveszélyesek.

A mostani szívhangrendelet az életpár­tiak apró győzelme a halálkultusz felett. Halvány reménysugár, hátha a szívdobbanás megpendít valamit a nőben. Ha van lelkiismerete, akkor ő lesz az anyja – ha nincs, akkor csak a végzete. Tán az „abortusz” műszót is azért találták ki, hogy a megrendelőt ne nyomassza a tény: ez valójában gyilkosság. Hogy a döntő pillanatban ne kelljen szembenéznie lelkiismeretével. Pedig nézzen csak! Erre szolgál a szívhangrendelet. Mostantól jó okkal reménykedhet minden életpárti abban, hogy tovább csökken a magzatgyilkosságok száma.

Hogy remek döntés született, abból is látszik, hogy tombolnak a halálkultusz hívei. Botmixeres Katalin például előadta: a szívhang meghallgatása „nem kevesebb terhességmegszakításhoz, hanem több lelki sérült emberhez vezet. Azt az érzést kelti a terhes nőben, hogy bűnt követ el.” De hát bűnt követ el, hahó! A gyilkosság bűn. És aki elköveti, az szívhanghallgatás nélkül is lelki sérült lesz, akár bánja később, akár nem. Viszont aki még időben meggondolja magát (és lesz ilyen, szerintem nagyon sok), azt később nem fogja üldözni a lelkiismerete, s boldog lesz, hogy jó döntést hozott. Cseh Katalin még azt is írta: „sokáig ható trauma ez a legtöbbeknek. Mégis: az ő döntésük.” Hát nem! A nagy, szent liberális tanok szerint mindenki szabadsága addig tart, ameddig másokét nem sérti. Márpedig a létrejövő magzat egy másik élőlény, dobog a szíve, nem pusztítható el kényre-kedvre.

„A mostani lépés egyetlen valódi motivációja a nőgyűlölet. Egy életet sem fognak megmenteni azzal, hogy az abortusz mellett döntő nőt a magzati szívhang meghallgatására kényszerítik” – hazudta Gyuri bácsi egyik legaljasabb magyarországi lerakata, a Patent Egyesület. Tudniillik ők jósok is: tudják, hogy nem ment meg senkit a rendelet, punktum. Ám ha tényleg így lesz, és minden mindegy, akkor mi a frászért szerveznek tüntetést szeptember végére? Hát azért, mert a Patent szerint az egész „felesleges és értelmetlen eljárásnak egyetlen célja van: az abortuszon áteső nők megalázása”. Érdekes logika. Szembesíteni valakit vele, mire készül: „megalázás”. Hogy egyazon sorvezetőből dolgozik a teljes magyarországi halálbaloldal, abból is látszik, hogy Gyurcsány mikrofonállványa, Kálmán Olga szintúgy a nők megalázása miatt pufogott. „Van még valami Fidesz-ötlet arra, hogyan lehet a kiszolgáltatott emberekbe belerúgni?” A többi sirámot nem idézem, egy kaptafa mind.

Évi harmincezer kioltott élet. Ami nekünk nemzeti tragédia – az a halálkultusz híveinek „emberi jog”. Ami nekünk élet – nekik csupán egy „sejtcsomó”. Mi a Teremtő műveként tekintünk a világra, családban, nemzetben gondolkodunk. A liberálisok viszont tagadják Istent, önmagukat tekintik a legmagasabb rendű létezőnek, látókörük az orruk hegyéig terjed, úgy hiszik, körülöttük kering a galaxis, az ő vágyaik, szükségleteik, perverzióik gátlástalan kiélése az élet maga, s aki ebben akadályozza őket, vagy csak rájuk mer szólni, azzal ugyanúgy el kell bánni, mint a pár hetes, védtelen magzatokkal.

Két Magyarország van. E két Magyarország kibékíthetetlen ellentétben áll egymással. Mi azt mondjuk: mi, magyarok. Ők meg azt: én, én, én! Miről egyezkedjünk azokkal, akik a gyilkossághoz való jogért tüntetnek? Akik lerombolnának mindent, ami közösségeink fennmaradását szolgálja? Akik a nemváltást népszerűsítenék már óvodás gyermekeink körében is? Akik nemzeti közösségünket barbárok százezreinek betelepítésével vernék szét? Vagyunk mi – és vannak ezek. Mi emberi életet akarunk – ezek meg lerombolni a Teremtő művét, mindent, ami évezredekig működött. Nincs hova hátrálnunk. Hát támadjunk!

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)