Az általános forgatókönyvet jól ismerjük: a föderalizációs törekvéseknek ellenálló tagállamokat előbb megpróbálják lejáratni mondvacsinált okokra hivatkozva – amelynek legtöbb esetben már korábban megágyaztak különböző kötelezettségszegési és jogállamisági eljárásokkal –, majd szégyenpadra ültetik koholt vádak alapján, végül politikai és pénzügyi eszközökkel zsarolni, „jobb belátásra” bírni kezdik. A koronavírus-válság erre jó példa, hiszen sikeres vakcinabeszerzés helyett Brüsszel ebben időszakban dolgozott ki új mechanizmust a tagállami jogállamiság „monitorozására”, új migrációs paktumot javasolt a 2015 óta megoldásra váró civilizációs kihívásra, de új „demokráciacsomag-tervezetet” is letett az asztalra akkor, amikor a politikai indíttatásból engedélyekre váró vakcinák sok tíz- vagy akár százezer ember életét menthették volna meg.

Hogy mindezzel mi a probléma? Leginkább az, hogy az ezekhez hasonló, nem érdemi intézkedésekből álló válságkezelési stratégiájával rendszerint még nagyobb válságot idézett elő az EU. Például a migrációs válság idején beengedte az illegális bevándorlókat és a tagállamokra nézve kötelező kvótaelosztást tervezett, most az Ukrajnában zajló háború során pedig az Oroszországgal szemben kivetett, hibásan összeállított szankciós csomagokkal energia-, majd annak nyomán szárba szökkenő inflációs és gazdasági válságot idéz elő.

Érdemes tehát éberen figyelni a vonatkozó jogalkotási kezdeményezéseket, hiszen ezen javaslatok – hogy uniós szakkifejezéssel éljünk – „aggodalmakra” adnak okot. A kiszivárgott információk szerint a bizottság fent idézett ötletével arra kérhetné a tagállamokat (ismerjük az ilyen „kéréseket”), hogy szervezzék át az ellátási láncai­kat; befolyással lehetne továbbá arra, hogy egy tagállam az egyes termékek beszerzési és előállítási logisztikáját hogyan szervezze meg. A bizottság a piac működésébe, a tagállamok hadigazdálkodásába, sőt energiapolitikájába is beavatkozhatna, a nem engedelmeskedő vállalatokat pedig súlyos pénzbüntetésekkel szankcio­nálhatná. Teljesen egyértelmű, hogy ezek az intézkedések a tagállamok számára ismét szuverenitásuk csorbulását jelentik. A jogállamisági mechanizmushoz hasonlóan a bizottság részéről tehát ez is egy újabb erőfeszítés a pénzügyi vonzatú, politikai és ideológiai nyomásgyakorlásra.

A hatályos közösségi jog szerint az energiapolitika ugyan megosztott hatáskör, de ezen túlmenően a jelenlegi geopolitikai környezetben legfőképpen nemzetbiztonsági kérdés, hiszen a javaslat alapján például arra vonatkozóan is iránymutatást adhat az unió, hogy a hét pontból álló – és a magyar nemzeti érdeket követő – energia-veszélyhelyzeti terv miként módosuljon esetünkben. Abszolút világos – már ameddig van áram, persze –, hogy egy állam ipara, gazdasága, polgárainak hétköznapjai milyen mértékben függenek az energiaellátottságtól. Tragikus, hogy éppen egy ilyen háború mutat rá kiemelten: az energiabiztonság nemzetbiztonság. Ha nem az állam választott politikusai rendelkeznek az energiakontroll felett, csorbul a szuverenitás.

Márpedig az uniós szervek intézkedései egyrészt nem befolyásolhatják a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására, nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét. Másrészt – ha már mindig „szakmaiságról” beszélünk – a megfizethető, hatékony és tárolható energia beszerzését nem szabad ideológiák által vezérelt észszerűtlenségek, a globális lobbi és geopolitikai játszmák veszélyének kitenni.

A járványhelyzet, majd a háború miatt most energia-, nyersanyag- és áruhiány fenyegeti az európai gazdaságot. Amikor az állampolgárok megfizethetőbb árakat akarnak, azt gondolnánk, hogy a kormányok próbálnak megfelelni ennek a jogos elvárásnak. Azonban nincs most ez így mindenhol az Európai Unióban. Most éppen azok az uniós erőcentrumok érvelnek a válságra hivatkozva az energiapolitika tagállami szintről történő kiszervezése mellett, amelyek maguk is aktív részesei voltak ezen válság előidézésének. Hozzáteszem, hogy a javaslatcunami része az orosz importgázra (2021-ben az EU-s behozatal 40 százaléka) kivetendő ársapka is, amely maximálná, hogy az EU mennyit hajlandó fizetni Moszkvának az energiahordozóért – és amit az oroszok nyilván nem fognak elfogadni, tehát az felér egy újabb szankciós csomaggal. Az „előnye”, hogy erről vélhetően nem konszenzussal, hanem minősített többséggel lehet majd dönteni.

Persze az unión belül nem csak Magyarország áll a józan ész pártján. Az energetika területét érintő stratégiai szuverenitás például a magyar miniszterelnök és a francia elnök között folytatott, tavaly év végi tárgyalásoknak is kiemelt témája volt. A közelmúltban készült kutatások is azt igazolják, hogy az európai választópolgárok többsége egyetért az országok önellátásának fontosságával. Egy, a 27 európai uniós tagállamra, valamint Svájcra, Norvégiára és az Egyesült Királyságra is kiterjesztett, 2021-ben elvégzett átfogó kutatás alátámasztja, hogy az általános ellátásbiztonságot és az erőforrások (mint például a termőföld, a víz, a nyersanyagok, ásványi kincsek) feletti önrendelkezést nemzetstratégiai érdekként azonosították a megkérdezettek.

Az unió sokat bírálta Magyarországot az utóbbi időben a veszélyhelyzetekben meghozott jogszerű, szuverén intézkedései miatt, azonban most úgy tűnik, hogy az egyikből a másik krízishelyzetbe lavírozó bizottság az egységes piaci szükséghelyzeti eszköz által mégis „elismeri” valamiféle különleges jogrend létjogosultságát, noha esetükben annak próbálgatása szembemegy az uniós szerződésekkel. A bizottság elnöke, Von der Leyen előreláthatólag szeptember 14-én megtartja a szokásos évértékelő beszédét, amelyben a szervezet jövőbeni munkáját, terveit is körvonalazza.

Várhatóan kiderül az is, hogy ügyvitelében mennyire kíván teret engedni az Európai Parlament folyamatos politikai nyomásgyakorlásának. Sajnos az előjelek nem sok jóval kecsegtetnek, azonban egyvalamire rávilágítanak: az energiapolitika nem egyszerű „szakpolitika”, hanem szuverenitási, nemzetbiztonsági kérdés. És kérdés az is, hogy ki lesz az utolsó, aki majd lekapcsolja a villanyt.

A szerző az Alapjogokért Központ főigazgatója

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)