Ez pedig nem más, mint már több mint három évszázada a magánpénz. Angliában történt először, hogy az uralkodót megfosztották korábbi elidegeníthetetlen felségjogától, a pénz feletti rendelkezéstől. A pénzforgalmat privatizálták azzal, hogy a pénzkibocsátás jogát ismeretlen tulajdonosi kör által birtokolt magánbankra bízták. Cserébe a pénz­urak visszafogadták a monarchiát immár „uralkodó”, de nem kormányzó pozícióba. Utóbbi szerepet a magánpénz urai vették át, egymással is konkuráló csoportjai a parlamentben csatáztak a hatalomért.

Ma ez a jogosítvány az Egyesült Államokban működő, ugyancsak ismeretlen magántulajdonosi hátterű Federal Reserve Sys­temé. Az euró kibocsátása sincs semmiféle szuverén hatalom ellenőrzése alatt, az önálló szuverenitással sem rendelkező EU nem diszponál az eurót kibocsátó intézmény, az Európai Központi Bank felett. Az euró bevezetésekor ugyanis merőben eltértek az eredeti szándéktól, hogy a dollárral versenyző saját pénze legyen a közösségnek. Ehelyett az euró mindenben alárendelt és az Amerikából irányított rendszerré vált. Erre végleges bizonysággal a 2008–09-es pénzügyi válság szolgált.

Más, ennél jellemzőbb közös tulajdonság híján a szűkebb értelemben vett Nyugatot azzal azonosíthatjuk, hogy azon országok összessége, ahol nemzeti pénznem helyett dollár vagy euró van forgalomban, de sem a dollár, sem az euró kibocsátásába nincs érdemi beleszólása sem az Egyesült Államoknak, sem más szuverén államnak. A pénzpolitika független az érintett szuverén államoktól, de nagyon is függ a magánpénz uraitól és az általuk uralt szervezetektől, nevezetesen a két központi banktól. Az ismeretlen magántulajdonosi csapat pedig három évszázada szisztematikusan birodalma növelésén munkálkodik.

Frissen nyomtatott és fedezetlen dollárokkal hatalmas pénzügyi, kereskedelmi és termelő birodalmakat gründoltak szerte a világban ismeretlen és kibogozhatatlan végső tulajdonosi háttérrel. A vagyon az ismeretleneké, amíg a világban keringő dollár az USA adósságát testesíti meg, mert ugye a dollár az Egyesült Államok hivatalos pénzneme, amiért helytállni köteles. Az aktuális gazdaállamok (korábban Anglia, ma az USA) erőforrásait, főként a haderőt és a haditengerészetet is ennek a célnak rendelik alá. Cserében a magán központi bankok a gazdaállamokat bőségesen ellátják hitellel, aminek kamatait a gazdaállamok a saját adófizetőiktől szedik be. Nem túlzás azt állítani, hogy a magánpénz urai mindig a hatáskörükbe vont államok polgárainak költségén és proxy megbízottjai véráldozatával háborúzgatnak. Ma is így van. Az ukránoknak juttatott katonai felszerelések, szolgáltatások költségei, valamint az ukrán költségvetésbe a napi túlélés érdekében öntött milliárdok a nyugati államok adófizetőit terhelik.

Tévedés azt hinni, hogy az orosz–ukrán háború a Nyugat eddigi egyetlen proxy háborúja lett volna. A példa kedvéért idézzük fel az 1866-ban zajlott porosz–osztrák konfliktust! Napirenden volt a számos német állam egyesítése egyetlen birodalomba – ki vezesse az egyesülést: vajon a saját aranyalapú állami pénzt üzemeltető Poroszország vagy az 1816 óta a magánpénz alapú Rothschild-birodalomba integrált Ausztria?

Nem volt kétséges, hogy a pénzhatalom Ausztria mellé állt, hiszen ott 1816 óta szilárd talajt fogott. Az Osztrák Nemzeti Bankot a Rothschildok alapították szintén magánbankként. Nosza, gyilkolja akkor német a németet, pedig rokonok, mint ma az ukránok és az oroszok is. Az osztrákok buktak, majd következett a francia proxy III. Napóleon Franciaországa porosz–francia háború kódnév alatt. Ott is bukás lett. Ezután még a XX. század két véres világháborúja sem volt elegendő, hogy a németeket potenciálisan végképp kiiktassák.

Erre az orosz–ukrán proxy háború melléktermékeként ma komoly az esély. Ez lesz a vigaszdíj, ha a végtelen orosz erőforrások – éppen a proxy háborútól régóta remélt – birtokbavétele meghiúsul. 

A szerző közgazdász

Borítókép: Ukrán harckocsizó a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő Bahmutban 2022. október 26-án, az Ukrajna elleni orosz háború alatt (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)