idezojelek

A demokrácia sírásója az amerikai baloldal

Nemegyszer volt arra példa, hogy a Biden kampánycsapatától érkező kéréseket a Twitter munkatársai mérlegelés nélkül teljesítették.

Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyanis a nyilvánosságra került úgynevezett „Twitter-iratok” (Twitter Files) két olyan tényre mutatnak rá, amelyek alapjaiban megváltoztatják az amerikai demokráciáról, jogállamiságról, valamint a Demokrata Párt amerikai alkotmányban foglaltakhoz fűződő viszonyáról alkotott fősodratú alapigazságokat.

Mint a részletekből kiderült, egy hónappal az amerikai elnökválasztást megelőzően az akkor még demokrata befolyás alatt lévő techóriás Twitter politikai haszonszerzés céljából szándékosan visszatartott és cenzúrázott olyan, egyébként az elnökválasztás kimenetelét merőben befolyásoló tényfeltáró cikkeket, amelyek Joe Biden elnökjelölt kampányára terhelők lettek volna. 

Az iratokat feldolgozó újságíró megfogalmazása szerint a belső levélváltásokból kiderült, nemegyszer volt arra példa, hogy a Biden kampánycsapatától érkező kéréseket a Twitter munkatársai mérlegelés nélkül teljesítették.

Mondani sem kell, nemcsak az Egyesült Államok, hanem a nyugati világ egyik legnagyobb és legtöbb aktuálpolitikai jelentőséggel bíró véleményvezért, illetve politikust tömörítő közösségi médiaplatformjának ilyesfajta, a politikával direkt módon összeköthető cenzúragyakorlata nemcsak a szabad és demokratikus választásokba történő beavatkozás minősített esetét testesíti meg, hanem az amerikai alkotmány első kiegészítésének legfontosabb passzusát is lábbal tiporja, amely a szólás-, a vélemény-, valamint a sajtószabadságot hivatott óvni.

Ha bárkiben kétségek merülnének fel a napvilágra jutott információk súlyát illetően, annak érdemes felidézni a közösségi médium működési gyakorlatát és annak hatásfokát vizsgáló amerikai Médiakutató Központ (Media Research Center) elnökének nyilatkozatát. Dan Schneider szerint „az Egyesült Államokban az elmúlt években ez a közösségi médium (Twitter) diktálta, hogy a hírmédia mivel foglalkozzon, mivel a média szereplői követik, hogy mi jelenik meg rajta »nagy sztoriként«, mi dolgozható fel, így a Twitter szabja meg a különböző tudósítások irányát”.

Az imént tárgyaltak alapján két megállapítás is helytállónak bizonyul. Egyrészt a baloldali politikai establishment légből kapott állításai ellenére, nem a konzervatív oldal az, amelytől az amerikai demokráciát és a választások tisztaságát kell félteni, hanem éppen ellenkezőleg: a progresszív oldal az, amely ezen eszméket mindenféle erkölcsi megfontolás nélkül bármikor feláldozza a politikai haszonlesés oltárán.

Másrészt, ami a fősodratú amerikai, valamint nemzetközi média elfogultságát illeti, az amerikai választások történelmének egyik, ha nem a legnagyobb botrányát követően ismét fény derült arra, hogy továbbra is vannak olyan politikai ügyek, amelyek hiába számítanak precedensértékű baloldali botrányoknak, egyszerűen nem juthatnak át a baloldali kapuőrök szű­rőin. 

Mindezek, valamint a demokraták csúfos novemberi félidős választási eredményeinek tudatában túlzás nélkül kijelenthető, hogy nagyon komoly politikai összecsapásnak ígérkezik a két év múlva esedékes amerikai elnökválasztás.

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

Borítókép: Joe Biden amerikai elnök a félidős választásokat értékelő rendezvényen a washingtoni Howard Színházban 2022. november 10-én (Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.