idezojelek

Banánról, narancsról

Amerika után mást jelentett a karácsony.

Cikk kép: undefined

Azon tűnődöm, hogyan lehetne elmesélni a mai gyerekeknek, hogy régen volt alma, körte, barack, meggy és cseresznye. Úgy nagyjából, körülbelül. Banán és narancs sokszor mutatóba sem akadt. Ami nem jelenti azt, hogy ne láttunk volna déligyümölcsöt fotókon, televízióban, rágógumipapíron és főleg az álmainkban, mindenesetre a mi helyzetünket kissé átszabta a szocialista valóság. Egy szó, mint száz, narancs és banán karácsonykor került a magyar családok birtokába, ilyenkor felszabadítottak valamilyen megakészletet vagy megsokszorozták a banán- és narancsimportot, nem is fontos, a lényeg, hogy a karácsonyfa környékét 24-e estétől vonzó, fanyar illatok lengték körül.

Nekem a karácsony máig narancsillatú, régi emlékeket morzsolgatok magamban, amikor megbontok egy gyümölcsöt, visszaugrok az időben vagy negyvenöt évet, ami – sajnos – ma már történelmi távolság.

Déligyümölcsöt másképp is kapott a család, nagynéném 1956-ban Kaliforniába utazott tartós elfoglaltságra, ő gyakran küldött ezt-azt. A hosszú útra bocsátott csomagba persze nem friss banánt vagy narancsot tett, hanem szárított fügét, datolyát, mindenféle gyümölcsöket. Ezekből rendszerint nem sok minden maradt, mert törvényesség ide, becsület oda, a magyar vámosok kíméletlenül megcsapolták a szállítmányt, hagytak azért valamit benne, de ami tetszett, egyszerűen elvették és kész. Hogy tételesen mi hiányzott, pontosan tudtuk, mert nagynéném részletesen leírta kísérőlevelében, miből, mennyit tett a csomagba, valamint belecsúsztatott egy nagyobb címletű dollárt is a rokoni jókívánságok mellé. Megnyugtató érzés volt, hogy ha ötévente nyugatra utazhatunk, mert momentán kiengednek, Bécsben nagystílűen rendelhetünk fagyit és süteményt valamelyik belvárosi cukrászdában.

Aztán 1982-ben, amikor tizenkét éves korba léptem, kiutaztunk Amerikába. Mondanom is felesleges, hogy abban a világban, ahol az emberek nagy része külföldön sem járt, mit jelentett egy efféle vállalkozás. A szüleim már azon is meglepődtek, hogy az egész család kapott útlevelet, talán azt hitték, családilag egyesülünk a kintiekkel, hogy elhagyjuk az országot, nem is tudom. Megérkeztünk Los Angelesbe, eltelt egy hónap, én pedig olyasmit láttam, ami teljesen megváltoztatta a belső világomat.

Szövegelhettek nekem KISZ-ről, úttörőmozgalomról, a bátor Leninről, én már átéltem a csodát, láttam a működő és hatékony Amerikát.

Játékauto­matákkal játszottam, koromfekete Chevrolet Corvette-be ültem apám mellé, perzsamacskák és perzsaszőnyegek között tengettem a napjaimat, jártunk Los Angeles Rams–Denver Broncos futballmeccsen (ne felejtsük, hogy az a futball nem a mi futballunk, hanem másfajta, ugye). Minden pontosan úgy zajlott, mint a mesében. De ami a leglényegesebb, mindenféle déligyümölcsből degeszre tömtem magam. Banánból annyi akadt, mintha szilvát szedegetnénk a fa alól az otthoni kiskertben, naranccsal, mandarinnal úgyszintén halálra ettem magam. Időnként a nagynéném hazahozott egy nagy ananászt, szépen körbehámozta, majd szeletekre vágta, megettük. A kedvenc mexikói boltosunknál szárított gyümölcsöket vásároltunk, belakmároztunk mindent, még haza is hoztunk a furcsa délszaki termékekből, a zöld, sárga, rózsaszín, mindenféle színű rágcsálnivalóból.

Aztán hazajöttünk. Meg sem kísértette a gondolat a szüleimet, hogy kint maradjunk. Telt-múlt az idő, narancsot és banánt továbbra sem láttunk, csak karácsonykor. A rendszerváltozás után pedig egyre sűrűbben, hamarosan minden boltban feltűntek a szállítmányok, bárki csemegézhetett kedvére. Én azonban addigra már kinőttem a déligyümölcsöket, Amerika lecsillapította a sóvárgó vágyat, hogy márciusban vagy akár júliusban is ehessek. Egyszerűen nem érdekelt az itthoni műluxus, hiszen láttam a valóságot. Azt, ahogyan élhetnénk, ahogyan érdemes volna élnünk. Onnantól mindenféle trükkre, hazugságra, propagandaszövegre, hogy micsoda veszteség Nyugaton élni, kedves gyerekek, már nem is reagáltam. Nem tiltakoztam, nem okoskodtam, hallgattam és emlékeztem. Hiszen átéltem a csodát, láttam és hallottam, ami érdekelt, a hatalmat bitorló hülyéket pedig nem akartam meggyőzni. Megőriztem a banánt és a narancsot magamban, de – hogy is fogalmazzak – lassan szilvává koptak számomra.

Amerika után mást jelentett a karácsony: gondolatokat Jézusról, születésről, halálról, és persze csillagszórót, szaloncukrot, félhomályt, ajándékozást, sok olyasmit, amit elmondani is hosszú volna. Aztán hogy felnőttként, mostanában milyen volt újra Amerikát látni, összevetni az új tapasztalatokat a gyermekkori emlékekkel, másik történet. De a banán és narancs varázsa megszűnt, szeretettel temetem el őket legkedvesebb emlékeim közé.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente
idezojelek

Térkép e táj

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Macron úr, harcoljon ön Ukrajnában!

Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Influenszerek Pressman szeánszain

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Endréék megmondják a tutit

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.