Régre nyúlik vissza a piac azon törekvése, hogy az állam és a társadalom fölé kerekedjen, és uralma alá vonja ezeket a szférákat saját magánérdekei céljából. Az elmúlt mintegy 140 év során persze több változás következett be a triász (piac–állam–társadalom) belső küzdelmeiben, ám a nyolcvanas–kilencvenes évek periódusa, úgy tűnik, alapvető fordulatot hozott. Ennek következménye, hogy a hagyományos politikus eltűnik a színről, helyét bürokraták, hivatalnokok, a globális pénzügyi elit parancsait végrehajtó önállótlan „hasznos idióták” veszik át.

A döbbenet az, hogy a piac – vagyis a gazdaság – uralkodó pozícióba kerülésének igényét mint egyfajta korszellemet (Zeitgeist) már Oswald Spengler, A Nyugat alkonya című klasszikus, manapság sokat idézett szerzője is érzékelte a harmincas évek közepén. 

A döntés évei című művében pedig így ír: „Az állami főhatalom hanyatlásának legkomolyabban veendő tünetei közé tartozik az a tény, hogy a XIX. század folyamán uralkodó lett az a benyomás, hogy a gazdaság fontosabb, mint a politika […]. A politikai hatalomra nemcsak úgy tekintenek, mint a közélet egyik elemére, melynek legelső – ha nem épp egyetlen – feladata a gazdaság szolgálata, hanem azt várják el tőle, hogy teljességgel alkalmazkodjon a gazdaság kívánalmaihoz és nézeteihez; végül pedig azt is elvárják, hogy a gazdasági vezetők irányítsák. S ez is széles területen megtörtént már; hogy milyen sikerrel, korunk történelme tanítja.”

Ugyanakkor Spengler el is határolódik ettől a korszellemtől. Rezignáltan jegyzi meg: „Manapság […] az a helyzet, hogy a vezető államférfiak jelentéktelensége miatt – akik egyébként nagyrészt maguk is érdekeltek a magánüzletben – a gazdaság irányadóan szól bele a döntésekbe.” Nem is tudom, vajon ha Spenglernek ma kellene erről írnia, vajon változtatna-e egy sort is a fentieken?

 Nevezhetjük ezt liberális, balliberális ideológiának, nevezhetjük neoliberális vagy globalista eszmerendszernek vagy politikailag korrekt beszédmódnak is, de tény, hogy ennek uralkodóvá válása nemcsak az egyes országok politikai életében figyelhető meg, hanem a nemzetközi, nemzetek feletti szervezeteknél; talán ezek esetében még hatványozottabban. 

Gondolok itt például az Európai Unión belül az Európai Parlamentre vagy az Európai Bizottságra, de ugyanez jelenik meg az ENSZ egyes fórumain, a G7-ek vagy G20-ak rendezvényein, hogy olyan globalista testületekről már ne is beszéljek, mint a Világgazdasági Fórum vagy a Külkapcsolatok Tanácsa – hogy csak néhány példát említsek.

Azt tapasztaljuk, hogy az országok politikai vezetői, elitjei tehetetlenül állnak a kihívásokkal szemben, s egyre inkább valamilyen felsőbb, nemzetállamok feletti szervezetektől, vagy éppenséggel a technokráciától, civil szervezetektől, NGO-któl, de leginkább a globális pénzügyi és piaci szervezetektől – mint például az IMF, a Világbank vagy az Európai Központi Bank – várják a megoldásokat. Éppen ezért kell megbecsülnünk és magasra értékelnünk azt a tényt, hogy a magyar kormányt olyan politikusok alkotják, akik Orbán Viktorral az élen képesek ellenállni ennek a globális átalakulásnak.

Sajnos azonban a mai politikusgeneráció döntő többségét immáron a következő vonások határozzák meg: egyre inkább hivatalnokokká, ügyintézőkké válnak, tevékenységükben nem a kreativitás dominál, hanem a bürokratikus szemléletmód, eljárásaik egyre kevésbé emlékeztetnek a korábban értelemben vett politikai vezetőkre.

Egyre inkább megszűnik a különbség az úgynevezett bal-, illetve jobboldali középpártok között. Egyre kevésbé lehet különbséget tenni egy liberális, szociáldemokrata vagy konzervatív-kereszténydemokrata politikus vagy képviselő között, ami különösen erősen megfigyelhető az unió parlamentjében, többek között a néppárti képviselők többségének álláspontjai és a baloldali, liberális álláspontok között alig-alig mutatkozik érdemi eltérés, alternatíva. (A korrupcióban való érintettség is meglepően „demokratikus” – hogy az Európai Parlamentben kialakult botrányra utaljak.)

Jellemzővé vált a globalista szemléletmód. Az egyes országok vezetői a nemzetközi fórumokon, testületekben a nemzetek feletti megoldásokat preferálják, igyekeznek a globalista szervezetek szemléletmódja alapján kialakítani a véleményüket olyan kérdésekben például, mint a tömeges és illegális migráció, az orosz–ukrán háború és a szankciók kérdése, az LMBTQ-csoportok és a genderideológia támogatása vagy éppen a globális felmelegedés téziséhez kapcsolódó karbonsemlegesség felé tett lépések feltétel nélküli támogatása stb.

Mindezek mögött az áll, hogy a fiatal politikusok nemzedékéből egyre többen végeznek el olyan előkészítő tanfolyamokat, amelyeket globális és globalista intézmények szerveznek, ilyen például a Világgazdasági Fórum által évente működtetetett Young Global ­Leaders-program. Utóbbi programok azt segítik elő, hogy az új politikusnak nevezett, de valójában már valami más minőséget képviselő elitcsoportok egyformán lássák a világot, és egyforma döntésekre jussanak a különböző témákban, melyek céljukban megegyeznek a globális intézmények által elvárt célokkal.

Igen, megszületett egy más kor. De ez cseppet sem jobb az előzőnél, ellenkezőleg. Veszélyes és kiábrándító, mert a demokráciát és a nemzeti identitást csírájában fojtja el. Ha hagyjuk, ha engedjük. Ne tegyük!

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (j) tréfálkozik Guy Verhofstadttal, az Európai Parlament liberális frakciójának (ALDE) vezetőjével az Európai Parlament ülésén Strasbourgban 2018. február 6-án.  (Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger)