Annalena zöldsége abban csúcsosodik ki, amiben a németek zöldsége. Vagyis Annalena ennyiben összeforrt a németséggel, ami persze nehéz ügy, hiszen párt- és elvtársa, az alkancellári stallumig elvergődött Robert Habeck szerint nincsen olyan, hogy „német”. Ő már kifejtette: „Soha nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy Németország. Mindig hányingerem volt, ha a hazaszeretet szót hallottam.”

(Ez a farizeusság csúcsa, ugye, nagyon hasonlít a hazai ellenzékéhez, akik nagyon szeretnék, ha csak elektromos autók lennének a magyar utakon, lévén ők is nagyon zöldek, de akkumulátort azt ne gyártsunk, mert az akkumulátor majd létrejön szűznemzéssel, esetleg majd legyártják a harmadik világban, valahol jó messze, és akkor minden szép zöld marad. Előbb-utóbb azért ezeket majd eltakarítjuk, remélem.)

No de vissza Annalenához és a „német” zöldekhez!

Az atomerőművek bezáratása után és a francia atomenergia vásárlása közben nagyon sok szél- meg napenergiáról álmodtak, ami nem nehéz egészen addig, ameddig van elegendő orosz gáz meg olaj. De az már nincs, hála a jó kis szankcióknak. S mi maradt a „németeknek”? Hát a jó kis lignit! És most lignitbányákat bővítenek és nyitnak, ezért ledózerolnak falvakat, temetőstül és templomostul, és jó kis szénerőművekben elégetik a jó kis lignitet, ami nagyjából olyan hatékony, mintha gumicsizmát és autógumit égetnének, és pontosan annyira környezetszennyező is. Illetve nyilván tévedek, a német lignit zöldlignit – ennyiben nagyon hasonlatos a szovjet törpére, már ha emlékeznek még a régi viccre, miszerint milyen a szovjet törpe? Hát hatalmas…

Tehát a német lignit zöldlignit, a német szénerőművek zöld szénerőművek, a német füst zöldfüst, a német falurombolás zöld falurombolás (ha ezt Nicolae Ceausescu tudta volna!), a német külügyminiszter pedig zöld külügyminiszter. S mint ilyen, vág az esze, mint a beretva, és álmában is zöldeket beszél.

Kezdte azzal, hogy elmondta hamisítatlan zöldvéleményét a német (bocsánat: „német”!) választópolgárokról és azok véleményéről: „De ha azt ígérem az ukrajnai embereknek, hogy az ő oldalukon állunk, ameddig csak szükségük van ránk, akkor azt teljesíteni akarom. Mindegy, hogy mit gondolnak a német választóim, vagy hogy demonstrálnak-e: a szankciók télen is maradni fognak.”
Teljesen világos.

S ahogy a Mandineren Greczula Levente László kiválóan megírta, ezt képes volt fokozni a mi Annalenánk: „A német választók egy része – bár ez a jelek szerint mindegy – kifejezetten rosszul fogadta Baerbock kijelentését, mint ahogy az is megrökönyödést váltott ki, amikor két hónappal később a német külügyminiszter „koordinált téli segélyt”, Winterhilfét ajánlott a háborúzó Ukrajnának.

Mivel akkoriban minden munkavállalónak kötelező volt adakoznia a szervezetnek, az állam sokat spórolhatott a szociális kiadásokon. Bár egyértelmű, hogy Baerbock nem erre a Winterhilfére gondolt, az azért sokakban felmerült, hogy a német külügyminiszter talán azért használta nem a megfelelő szót, mert esetleg nincs teljesen képben a hazája történelmével.”

Ezért és ettől olyan modern ő, és olyan zöld. S ezt onnan is tudhatjuk, hogy Annalénának van kamudiplomája is, és írt kamukönyvet is, vagyis nem ő írta, hanem a szellemírója, de amit írtak, az meg komplett lopás, de a zöldeknél ez nem probléma.

Forduljunk ismét Greczula kollégához: „Szintén a választási kampányhoz köthető Annalena Baerbock könyvének, a Jetzt – Wie wir unser Land verändern című munkának a kiadása, amit a zöldpárti kancellárjelölt afféle programnak szánt. De a Jetzt mégsem változtatta meg úgy Németországot, mint ahogy a címe sugallta (nem utolsósorban azért, mert a Zöldek végül nem nyerték meg a választást). Az már a könyv megjelenése előtt sem volt kérdés, hogy a kötetet nem maga Baerbock írta, hanem az ilyenkor egyébként szokásos módon megbízott szellemíró, aki a munka nagy részét elvégezte helyette. De – mint kiderült – a könyvvel tartalmi problémák is akadtak. Bár a különböző recenzensek inkább azt emelték ki, hogy Annalena Baerbock könyve sekélyes és hiányos, a Jetztre inkább az mérte a legsúlyosabb csapást, hogy egy plágiumkutató a megjelenéstől számított néhány héten belül kereken száz olyan szövegrészletet tudott egyértelműen azonosítani a munkában, amiket más szerzőktől vettek át forrásmegjelölés nélkül. Baerbock »kölcsönzött« a Zöldek olyan legendáitól, mint Joschka Fischer és Jürgen Trittin, de a végleges dokumentáció szerint CDU/CSU-s szerzők és más politikai ellenfelek gondolatait is átvette – anélkül, hogy ezt egyértelműen jelezte volna az olvasóknak. »Annál valószínűbb, hogy az egész könyvet plagizálták« – áll a plágiumkutatók értékelésében. A választás után Baer­bock szégyenszemre kénytelen volt visszavonni a könyvét, miután egyértelművé vált, hogy a Jetzt nem ér majd meg még egy kiadást, amiben a hiányzó hivatkozásokat esetleg pótolni lehetett volna.”

Szép az a Parnasszus. Olyan zöld. S az benne a legszebb, hogy aki onnan körülpillant, mindent, az égvilágon mindent barnának és feketének lát.

Ez a nő a minap szemrebbenés nélkül közölte országgal-világgal: „Németország háborúban áll Oroszországgal.” Tényleg? – kérdezhetnénk, ha amúgy lenne kitől kérdezni. Úgyhogy inkább önmagunktól kérdezzük, hogy tényleg? És tessék mondani, nem volt elég kétszer? Hányszor kell ezeknek belelépni ugyanabba a folyóba, hogy rájöjjenek végre, nem tudnak úszni? Elhalványultak az emlékek – vagy, miképpen már az előbb láttuk, fogalmuk sincs saját történelmükről.

Odavan Sztálingrád emléke? Már semmit sem jelent a Nyugaton a helyzet változatlan című könyv? Leningrád pokla is bezöldült és jóemberkedésbe fordult? A Moszkva alatti lövészárkokban egymás szájába fújják az utolsó cigaretta füstjét a német bakák – aztán megfagynak. Vagy a szerencsésebbeket lelövik hamarabb. S ha már tankok: Kurszk? Megvan még valahol, a bezöldült német agyak valamelyik zugában?

Apropó! Tankok!

Tessék mondani: ha most odaszállítják a német Leopardokat, azokat kik fogják vezetni, irányítani, használni? Megy velük német személyzet is, mert akkor Németország tényleg, de facto háborúban fog állni Oroszországgal. Vagy esetleg arról van szó, amit éppen fél éve már lehet olvasgatni amerikai portálokon, miszerint ukránokat képeznek ki különböző németországi támaszpontokon. Vagyis már fél éve képzik a Leopardok személyzetét. Tehát már fél éve el lett döntve, hogy mennek a tankok Ukrajnába. De akkor mire ez a színjáték, ez a huzavona? Miért e sok hazugság?

Mondhatnám, kínzó kérdések ezek – de nem azok. Hiszen pontosan tudjuk a választ. A válasz annyi, hogy Németország zöld. Bismarck vaskancellár képét már leakasztják a falról, a kereszteket eltávolítják a tárgyalótermekből – de Oroszországgal harmadszor is háborúban állnak. Ez az egy nem változik. És még mindig nem értik, kiknek áll érdekében ez az egész.
Nekünk pedig egyetlen kérdésünk maradt: tessék mondani, most, így harmadszor, van olyan opció, hogy csak maguk pusztulnak bele a barnát követő zöld elmebajukba, vagy megint magukkal akarják rántani egész Európát?

Jó lenne, ha Annalena minél hamarabb válaszolna erre. Aztán háborúzhat tovább, a hazája iránt érzett hányingerével együtt.

Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadja Annalena Baerbock német és Wopke Hoekstra holland külügyminisztert Kijevben (Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat)