Január végén a kaliforniai Berkeley-ben jártam, hogy találkozhassak az ottani közösség azon tagjaival, akik kiváló és önzetlen munkájukkal erősítik a helyi magyar közösséget. Inspirálónak, sőt meghatónak tartottam azt az önkéntes hangyamunkát, amelyet az amerikai magyar közösség végez: iskolai oktatás magyar nyelven, egyházi közösségek, kulturális örökségünk őrzése, az 56-os forradalom emlékének ápolása és így tovább.
A Berkeley Egyetemen is baráti vitába elegyedhettem néhány helyi diákcsoporttal, ott jutott tudomásomra, hogy az egyetem egy vitaestet tervez A demokrácia és az akadémiai szabadság elleni támadás Orbán Viktor Magyarországán címen. Sajnos, az eseményt elutazásom után egy nappal rendezték, de az erről készült felvételt bárki megtekintheti az interneten. És bátorítanám is főleg azokat ennek megtekintésére, akik esetleg nem lennének tisztában azzal, hogy milyen eszközöket alkalmaz az amerikai szélsőbaloldal és magyar kiszolgálói nemcsak kormányunk, hanem nemzetünk bemocskolására.
A prezentációt Soros Közép-európai Egyetemének (CEU) két megbízható kádere tartotta. Az egyik John H. Shattuck, az egyetem volt rektora és igazgatója volt, aki ma a Harvard Kennedy Centrumát vezeti. A másik Fodor Éva, a CEU gendertani előadója. A beszélgetés, mint ahogy ez várható volt, a teljes akadémiai pártatlanság és politikai elfogulatlanság jegyében zajlott. Ezért is kezdte a beszélgetést a két moderátor egyike azzal, hogy mindketten liberálisnak vallják magukat, tehát pártatlanok lesznek, és mindenképpen tiszteletben tartják a véleménypluralizmust. – Gyűlölöm is kimondani azt, hogy Orbán Viktor Magyarországa – mondta rögtön az elfogulatlan amerikai moderátor.
Igen, tehát a magyarországi politikai életről szóló vita pártatlanságát és a véleménypluralizmust leginkább az garantálja, ha beültetünk a székbe két CEU-s aktivistát, aztán hagyjuk, hogy a vitát két liberális vezesse. Nyilván egy konzervatív érzésű résztvevő jelenléte már zavaró tényezőként hatott volna a spontán kialakult neutralitás és pluralizmus harmóniájára. Kicsit arra a szaúd-arábiai nőjogi konferenciára emlékeztettek, amelyre elfelejtettek meghívni egyetlen nőt is.
Shattuck rögtön munkához látott, nem kertelt, a magyar közéletet az „antidemokrácia kór” jelzővel illette, ennek okait pedig a magyarokban fellelhető mélyen beágyazódott áldozatmentalitással magyarázta. Ha igaza van a professzornak, márpedig az ilyenek ma birtokolják az igazságot, akkor nagyon beteg nép vagyunk. Nem csoda, hogy a brüsszeli bürokráciától egészen a washingtoni gerontokráciáig mindenki karanténba akarja szorítani országunkat, hogy ez az antidemokrata kór ne terjedhessen tovább.
Ami viszont egy kicsit még engem is meglepett, az az volt, amikor Shattuck elkezdett fasisztázni. A politikai szemétdombra került bécsi taxisofőr, Werner Faymann ideje óta nem nagyon hallottunk ilyen szélsőséges retorikát, legalábbis felelős pozícióban levő személyiségektől. A volt CEU-rektor szerint ugyan a magyar kormányfő nem fasiszta, de az, ahogy megfélemlíti és bünteti vetélytársait, tartalmazza a fasizmus jegyeit. Ezt az állítását pedig azzal indokolta meg, hogy Orbán Viktor bírálatot fogalmazott meg Soros György ellen, aki történetesen zsidó származású.
Lehetne itt humoros elemzéseket írni arról, hogy milyen félelemben él egy Dobrev Klára vagy Karácsony Gergely a mai Magyarországon. De őszintén szólva ennél a pontnál Shattuck professzort most egy kicsit helyre kell tenni, és megértetni vele azt, hogy azzal, amit csinál, nemcsak a konzervatív politikai erőket diszkreditálja, ahogy ez szándékában állt, hanem végeredményben a fasizmust is rehabilitálja. Amikor ugyanis egy népirtó, állati bűntetteket elkövető ideológia és a nemzeti konzervativizmus között húz párhuzamokat, nemcsak a konzervatívokat sikerül ezzel bemocskolnia, hanem elkerülhetetlenül a fasizmust is beemeli egy fősodratú európai demokratikus világnézeti mozgalom szintjére és kontextusába.
Mindezzel, aki fasisztázza a magyarok szabad többsége által demokratikus mandátumot szerzett politikai erőket, az kiteszi a nyugati társadalmakat annak, hogy ha a jövőben újra felbukkan egy valóban a fasizmus módszereit követő mozgalom, akkor már erőtlen lesz a fasiszta jelző használata. Az emberek azt fogják hinni, „ó, már biztos megint csak a liberálisok dobálják a sarat valamelyik nemzeti vagy konzervatív mozgalomra”. A másik probléma pedig az, hogy ha valaki egy síkra teszi az egyrészt népirtást végző, másrészt a nemzeti értékeket védő politikai erőket, az nemcsak relativizálja a második világháború és a nácizmus áldozatainak szenvedését, hanem tiszteletlenséget mutat irántuk.
Fodor Éva CEU-s gendertudós a magyar diktatúrát összefoglaló PowerPointját valami kisgyermekkel állíttathatta össze. Talán az maradt meg belőle leginkább, ahogy gúnyos mosollyal beszél a Mathias Corvinus Collegium (MCC) előadóiról. Megkértem az MCC-t, hogy reagáljanak Fodor vádjaira, ezt a választ kaptam: „Az MCC visszautasítja Fodor Éva, a CEU oktatójának vádjait. Sajnálatos, hogy oktatók – a diákok oktatása helyett – mindent megtesznek azért, hogy nemzetközi plénum előtt járassák le Magyarországot. Az MCC egy olyan, a hagyományos oktatást kiegészítő tehetséggondozó intézmény, amely szociokulturális helyzettől függetlenül, térítésmentesen biztosítja immár 6100 diákban rejlő tehetség kibontakozását.”
Fodor az amerikai hallgatósága előtt panaszkodik arra is, hogy Orbán épp lejárató kampányt folytat az Eötvös József Gimnázium ellen, mert az ottani oktatók ellene tüntettek. Azt már elfelejtette hozzátenni, hogy épp rendőrségi vizsgálat folyik az igazgatójuk ellen, amiért – sajtóértesülések szerint – évekig hatalmas összegeket fogadott el szülőktől. Hogy ezt Fodor azért vagy éppen annak ellenére felejtette el megemlíteni ámuldozó hallgatóságának, hogy saját bevallása szerint épp oda járnak gyermekei, nehéz lenne megmondani. De nem értem, miért zavarja, ha egy magyar újság korrupciógyanús ügyeket tár fel, ami miatt a saját családja is hátrányos helyzetbe kerülhetett. Túl sok a sajtószabadság?
Szóba került még a kínai Fudan Egyetem témája is – látszik, hogy Fodor csak videókonferencián csatlakozott a vitához, és nem sétált végig a Berkeley Egyetem épületei között, mint tettem én két nappal korábban. Akkor látta volna, hogy az egész hely olyan, mintha az ember Sanghaj belvárosában tenne sétát, annyi ott a kínai diák. Fodor politológiai mélyanalízisének része volt az is, hogy szerinte Orbán arról akarja meggyőzni a magyarokat, hogy mindenki felett állnak, mert fehérek, és persze a bevándorlók nem azok. Panaszkodott antiszemitizmusra meg választási csalásra is, de persze csak a vidéken; Budapesten objektív eredmények születtek, ahogy ez evidens.
Mindegy, hogy ez mind hazugság, az átlag amerikai a térképen sem tudná megmutatni, hol van Magyarország, és nem tud, de nem is akar utánanézni az ilyen nyilvánvalóan félrevezető állításoknak. Az akadémikust játszó Soros-gárda pedig így hinti szét a hungarofóbia gyűlöletet termő magjait a világban néhány akadémiai pozíció, kitüntetés vagy a nemzetközi rivaldafényért cserében. De ha Fodort és Shattuckot elvonatkoztatja az ember a bécsi vagy harvardi irodáját kitapétázó aranybetűs diplomáktól és díjaktól, és végtére is elemeire bontja az érvelését, csak egy erkölcstelen, bosszúvágytól égő, félelmekkel és előítéletekkel teli kis embert találunk a tiszteletreméltóság maszkja mögött.
A szerző szerkesztő, újságíró
