A túllógó és a kiegyenlítő mandátumok rendszere azt eredményezte, hogy a Bundestag létszáma választásról választásra növekedett. Ez azért történt így, mert a pártrendszer széttöredezett, és már kisebb előny is elegendő az egyéni körzetek megnyeréséhez. Márpedig minél több körzetet nyer meg egy párt, annál nagyobb számban keletkeznek túllógó mandátumai, amelyeket aztán a többieknél is kompenzálni kell. Mindez oda vezetett, hogy a mostani ciklusban az 598 fős alaplétszám helyett 736 képviselő ül az alsóházban.

Az tehát vitán felüli, hogy a rendszeren módosítani kellett. Az ördög azonban itt is a részletekben – a megoldás módjában – rejlik. Dönthettek volna úgy, hogy tisztán listás választást vezetnek be, amellyel megszűnne az egyéni választókerületek rendszere. Választhatták volna a magyarhoz hasonló, valódi vegyes rendszer kialakítását is, amelyben a 299 egyéni és a 299 listás hely kiosztása külön-külön történik, előbbi többségi, utóbbi arányos elv szerint, s a kettő közötti kölcsönhatás legfeljebb a töredékszavazatokon keresztül valósulhatna meg. S végül dönthettek volna úgy is, hogy megtartják az eddigi rendszer szabályait, de csökkentik az egyéni választókerületek számát.

Ehelyett azonban felfoghatatlan döntés született: egyszerűen eltörlik a túllógó és a kiegyenlítő mandátumokat. Igaz, hogy az 598 fős alaplétszámot 630-ra emelték, így kevesebb egyéni győzelmet kell majd elvenni, de utóbbi mindenképp megtörténik majd. A túllógó mandátumok ugyanis mind egyéni választókerületben szerzett képviselői helyek, azaz olyan politikusok helyei, akiket a választók közvetlenül megszavaztak annak érdekében, hogy az adott terület lakóit képviselje. Ahhoz tehát, hogy a túllógó mandátumokat el lehessen törölni, arra van szükség, hogy elvegyék a mandátumot minden olyan, közvetlenül megválasztott képviselőtől, akinek a helye az arányos eredmény szerint már „nem járna” a pártnak. 

Ráadásul ez azt is jelenti, hogy egyes választókerületek egy teljes ciklusra vagy potenciálisan ciklusok sorára képviselet nélkül maradnak, ami szemben áll az egy ember, egy szavazat elvével és az egyenlő választójog alkotmányos követelményével is.

Van itt ráadásul még egy furcsaság. Az eddigi német rendszerben jelen volt az úgynevezett alapmandátum-kitétel, amely lényegében felmentést jelentett az ötszázalékos bejutási küszöb alól azoknak a pártoknak, amelyek legalább három egyéni választókerületben győzelmet arattak. Ez esetben ugyanis megkapták az arányosan járó listás helyeket is úgy, mintha öt százalék felett teljesítettek volna. A szélsőbaloldali Die Linke például 2021-ben csak ennek köszönhetően jutott be a Bundestagba, de a csak Bajorországban induló konzervatív CSU sorsa is könnyen múlhatna ezen a jövőben. Most azonban úgy tűnik, nem fog. A baloldal reformja ugyanis eltörölte ezt a rendelkezést, ami a reform többi részével együtt potenciálisan azt eredményezheti, hogy a CSU nemcsak kiesik a Bundestagból, de a 13 milliós Bajorországnak egyáltalán nem lesznek majd egyéni képviselői az alsóházban (ugyanis rendszerint a CSU nyeri meg az összes bajor körzetet, amely győzelmeket az új rendszerben mind elvennének tőle, ha országosan öt százalék alatt maradna a párt).

A reformnak a fentiek mellett van még egy politikai vetülete. A legtöbb egyéni mandátumot ugyanis a CDU/CSU szokta megszerezni, míg a kormánykoalíció részeként működő Zöldek és liberálisok (FDP) szinte semennyit, az SPD pedig keveset. Az a tény tehát, hogy a jobboldal vezető erői a legfőbb vesztesei a változtatásnak, némileg érthetőbbé teszi, hogy miért választotta a kormányoldal a minden józan megfontolással szemben álló változatot. A törvény mindenesetre az alkotmánybíróság elé fog kerülni, így van némi remény – még ha halovány is – arra, hogy végül nem lép hatályba az elfogadott módosítás.

Akárhogy is, a reform súlyos demokratikus deficitet hozott létre, és ha valóban életbe lép, az példátlan visszalépés lesz a német demokrácia működésében. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Németországban – Magyarországgal ellentétben – egyszerű többséggel is lehet módosítani a választójogi törvényt. Úgy vélem, senki nem mondhatja meg a németeknek, milyen választási rendszert dolgoznak ki. Hasonlóképp – kis kitekintéssel a parlament megkerülésével elfogadott francia nyugdíjreformra – a franciáknak sem szabhatja meg más, hogy milyen szabályokat tartalmazhat az alkotmányuk. De ezzel egyszerre nekünk, magyaroknak sem írhatja elő senki, hogy miként alakítsuk ki a jogállamunkat.

Ha valaki mégis amellett érvelne, hogy Brüsszel szabadon beleszólhat a tagállamok belügyeibe, akkor a következetesség megkövetelné, hogy az így érvelő most hetes cikkely szerinti eljárást szorgalmazzon Németország és Franciaország ellen a demokrácia korlátozása miatt. A legjobb megoldás azonban mégis az, ha az élni és élni hagyni elv alapján egyik tagállam belügyeibe sem avatkozik bele az EU vezetése, mi pedig a német választási reform kapcsán annyit szögezzünk le: remélhetőleg hazánkban sosem fogadnak el ennyire antidemokratikus szabályozást.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője

Borítókép: A Bundestag épülete ( Fotó: Philipp Znidar/dpa (Photo by Philipp Znidar / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)