A múlt hét végén nevet változtatott a Jobbik. Nem Köpönyegforgatók, Szélkakasok vagy Nemzetárulók lett e hitehagyott csipet csapat új neve, hanem Jobbik – Konzervatívok.
A párt honlapján olvasható idevágó nyilatkozatban azzal vádolják az európai értékeket és életformát védő magyar miniszterelnököt, hogy „elárulta Európát”, az ukrán háború vonatkozásában megfogalmazott elvszerű, békepárti magyar álláspontot „oroszimádatnak” titulálják, s nem haboznak azt állítani, hogy az Isten, haza, család értékhármasra épülő klasszikus konzervatív kormánypolitikának semmi köze a hagyományokhoz. De bezzeg nekik…
A szöveg kapcsán három alapvető kérdés merülhet fel az olvasóban, azon túl persze, hogy a szerző komolyan gondolta-e egyáltalán a megfogalmazottakat.
Az első, hogy lehet-e hiteles konzervatív politikát folytatni brüsszeli iránytűvel, az Egyesült Államok mai, globalista vezetésének zsoldosaként?
A válasz kézenfekvően nemleges, tekintve, hogy a nemzetközi háttérhatalom, amelynek bábja az amerikai kormányzat és az egész uniós vezetés, nemcsak a konzervatív értékeket igyekszik megsemmisíteni, hanem annak a kulturális közegnek, tételesen a keresztény fehér Európának a teljes felszámolására törekszik, amely kigyöngyözte magából évszázadok alatt a konzervatív gondolkodást.A következő, hogy
lehet-e sikeres egy olyan politika, amely konzervatívnak mondja magát, de a „pusztító világerő” szolgálatába szegődik,
segédkezik a hirdetett értékek megsemmisítésében, a nemzetállamok és a nemzeti közösségek felszámolásában, olyan politikai erők szolgálatába áll, amelyek a keresztény gyökerű morált a totális relativizmus, az amoralitás és immoralitás sajátos amalgámjával igyekeznek helyettesíteni, a családpolitika helyett migrációval oldanák meg a demográfiai problémákat és LMBTQXYZ-propagandával fertőzik a felnövekvő generációk agyát? Az Európai Néppártban tömörült, megfelelési kényszeres, a legfontosabb kérdésekben a baloldal kottájából játszó álkonzervatív fősodor példája azt mutatja, hogy ez bizony lehetséges.
A harmadik kérdés, hogy lehet-e sikert elérni ma Magyarországon egy ilyen politikával?
Nos, a válasz nem annyira egyértelmű, mint az első két kérdés esetében, de annyit ki lehet jelenteni, hogy akik ezzel az abszurdummal próbálkoztak eddig Dávid Ibolyától Márki-Zay Péterig, csúfosan orra buktak. Ha ehhez hozzávesszük a Jobbik taktikai, stratégiai és értékrendi irányváltását és a saját választói tábor módszeres szétverését, nem nehéz megjósolni Gyöngyösiék kudarcát is.
A néppártosodás, amit sokan hibásan azonosítanak a Jobbiknak a nemzetellenes táborhoz való lecsatlakozásával, taktikai döntés volt. Hiteles nemzetelvű politikát néppárti formában is lehet képviselni, mi több, hatékony nemzetépítés, valódi történelemformálás csak így lehetséges, amint azt egyébként a Fidesz–KDNP-szövetség 2010 óta bebizonyította. Egy rétegpárt felett ott húzódik a legfeljebb harmincszázalékos plafon, esély sincs a kormánytöbbségre, hogy az alkotmányozó többségről ne is beszéljünk.
A párt meghirdetett stratégiáját, amivel nekiindultak önállóan a 2009-es európai parlamenti, majd a 2010-es országgyűlési választásoknak, a Csak a nemzet! jelszóba tömörítették. Ez eleve kizárja a nemzetárulókkal való szövetségkötést, valamint a kormány nemzetépítő törekvéseinek gáncsolását. A párt kezdetben meg is szavazta a kormány előterjesztéseinek nagy részét. Ez fokozatosan változott a 2016-os teljes pálfordulásig, amit találóbb Saul-fordulásnak nevezni.
Előbb csak kisebb jelentőségű ügyekben ment szembe a Jobbik a saját meghirdetett elveivel, mint például a választás előtti regisztráció vagy vasárnapi boltzár, viszont a
2016-ban Simicska Lajossal vélelmezhetően megkötött paktumtól kezdve minden kérdésben támadták a kormányt, karöltve a brüsszelita, globalista, magyarellenes ballib ellenzékkel.
A legvisszataszítóbb, nemzeti szempontból leginkább védhetetlen lépésnek alighanem a kormány családpolitikájának útszéli stílusban való gyalázását tekinthetjük. Épp a jelenlegi elnök, Gyöngyösi Márton fejtette ki 2019 februárjában a parlamentben, hogy a kormány számára „a magyar fiatal egy szaporítani való haszonállat, amit ha kitömnek hitellel, akkor produkálja a szükséges gyermekszámokat”. Ezt a hangnemet még az SZDSZ-es táboron belül is csak a legmilitánsabbak merték megütni, azok is jellemzően publicisták voltak és nem országgyűlési képviselők.
A Jobbik élből kontrázott mindent, amit a kormány mondott. Demobilizált a „migránsügyi” népszavazás idején, majd amikor a népszavazás érvénytelen lett, de egyértelműen tükrözte a magyar népakaratot, minden alap nélkül lemondásra szólították fel a kormányt, akárcsak Gyurcsány Ferenc, majd elbuktatták az alkotmánymódosítást, és azon örvendeztek, hogy a kormányfő „meggyengülve” megy tárgyalni Brüsszelbe kvótaügyben.
S itt álljunk azért meg egy pillanatra! Szögezzük le, hogy egyetlen ember nem akadt az akkori Jobbik-frakcióban, akinek fontosabb lett volna az evidens nemzetérdek, mint a pártfegyelem. 2016-ban ránk figyelt a világ. Orbán Viktor volt az egyetlen politikai vezető, aki a migránsválság ügyében a kezdet kezdetétől világos, egyértelmű és Európa fennmaradását szolgáló álláspontot fogalmazott meg. Ezt nemcsak magyarként, de felelős európaiként, s keresztény emberként is erkölcsi kötelessége lett volna támogatni minden képviselőnek, akibe a tisztességnek csak egy apró magja szorult.
Innen már egyenes út vezetett a Népszabadság elsiratásához, a Soros György mellé álláshoz a CEU ügyében és a 2018. decemberi együttvonuláshoz az Antifa-csürhével. Akik akkor még csak szánkókat gyújtogattak, mára már behozták a brutális politikai erőszakot is hazánkba, a valódi utcai terrort.
A Jakab-féle profil bohózatra szót sem érdemes vesztegetni, a rendszerváltás óta eltelt bő három évtized legszánalmasabb politikai produkciójának egyetlen politikatörténeti értelemben számottevő mozzanata a Gyurcsány Ferenccel való nyílt összefogás volt az ellenzéki táboron belül (!). Egymás közt legyen szólva, értékrendi szempontból ez semmivel sem jobb a Momentummal való, Vona Gábor által is szorgalmazott szövetségnél, mindkét társaság ugyanonnan kapja a zsoldot és ugyanazt képviseli. Különbség csak a csomagolásban van.
A stratégiai irányváltás szervesen összefügg az értékrendváltással. Inkoherens politikát folytatni, a tettek szintjén kontrázni a meghirdetett értékeket csak ideig-óráig lehet.
Mivel a kormány a nagy nemzeti sorskérdések tekintetében – Magyarországnak magyar országként való megőrzése, az illegális migráció (magyarul: muszlim térhódítás) elleni fellépés, a szuverenitás védelmezése Brüsszellel szemben, családpolitika, békepártiság az orosz–ukrán háborúban, nemzetegyesítés – a társadalmi többség igényének és a primér nemzeti érdekeknek egyaránt megfelelő politikát folytatott, a Jobbik, amely mindent élből kontrázott, ismételten a magyarellenes, globalista ballib ellenzékkel került egy értékrendi platformra. Csurka István nyelvi leleménye volt az SZDSZ felvidéki permutációja vonatkozásában a kilencvenes évek elején a „talajtalan pártgiliszta”. Nos, e meghatározás tökéletesen ráillik arra a sajátos politikai formációra, ami a Jobbikból maradt.
A magát tragikomikus módon „Magyarország egyetlen nemzeti konzervatív pártjának” nevező Jobbiknak esélye van elvegetálni öt-hat százalék környékén, de az is megeshet, hogy már a következő parlamenti választáson kibukik a törvényhozásból és megsemmisül.
Az álkonzervatív demagógiára nem vevő a magyar választóközönség.
Borítókép: Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke (Fotó: Teknős Miklós)
