A néppártosodás, amit sokan hibásan azonosítanak a Jobbiknak a nemzetellenes táborhoz való lecsatlakozásával, taktikai döntés volt. Hiteles nemzetelvű politikát néppárti formában is lehet képviselni, mi több, hatékony nemzetépítés, valódi történelemformálás csak így lehetséges, amint azt egyébként a Fidesz–KDNP-szövetség 2010 óta bebizonyította. Egy rétegpárt felett ott húzódik a legfeljebb harmincszázalékos plafon, esély sincs a kormánytöbbségre, hogy az alkotmányozó többségről ne is beszéljünk.

A párt meghirdetett stratégiáját, amivel nekiindultak önállóan a 2009-es európai parlamenti, majd a 2010-es országgyűlési választásoknak, a Csak a nemzet! jelszóba tömörítették. Ez eleve kizárja a nemzetárulókkal való szövetségkötést, valamint a kormány nemzetépítő törekvéseinek gáncsolását. A párt kezdetben meg is szavazta a kormány előterjesztéseinek nagy részét. Ez fokozatosan változott a 2016-os teljes pálfordulásig, amit találóbb Saul-fordulásnak nevezni.

Előbb csak kisebb jelentőségű ügyekben ment szembe a Jobbik a saját meghirdetett elveivel, mint például a választás előtti regisztráció vagy vasárnapi boltzár, viszont a 

A legvisszataszítóbb, nemzeti szempontból leginkább védhetetlen lépésnek alighanem a kormány családpolitikájának útszéli stílusban való gyalázását tekinthetjük. Épp a jelenlegi elnök, Gyöngyösi Márton fejtette ki 2019 februárjában a parlamentben, hogy a kormány számára „a magyar fiatal egy szaporítani való haszonállat, amit ha kitömnek hitellel, akkor produkálja a szükséges gyermekszámokat”. Ezt a hangnemet még az ­SZDSZ-es táboron belül is csak a legmilitánsabbak merték megütni, azok is jellemzően publicisták voltak és nem országgyűlési képviselők.

A Jobbik élből kontrázott mindent, amit a kormány mondott. Demobilizált a „migránsügyi” népszavazás idején, majd amikor a népszavazás érvénytelen lett, de egyértelműen tükrözte a magyar népakaratot, minden alap nélkül lemondásra szólították fel a kormányt, akárcsak Gyurcsány Ferenc, majd elbuktatták az alkotmánymódosítást, és azon örvendeztek, hogy a kormányfő „meggyengülve” megy tárgyalni Brüsszelbe kvótaügyben.

S itt álljunk azért meg egy pillanatra! Szögezzük le, hogy egyetlen ember nem akadt az akkori Jobbik-frakcióban, akinek fontosabb lett volna az evidens nemzetérdek, mint a pártfegyelem. 2016-ban ránk figyelt a világ. Orbán Viktor volt az egyetlen politikai vezető, aki a migránsválság ügyében a kezdet kezdetétől világos, egyértelmű és Európa fennmaradását szolgáló álláspontot fogalmazott meg. Ezt nemcsak magyarként, de felelős euró­paiként, s keresztény emberként is erkölcsi kötelessége lett volna támogatni minden képviselőnek, akibe a tisztességnek csak egy apró magja szorult.
 

A Jakab-féle profil bohózatra szót sem érdemes vesztegetni, a rendszerváltás óta eltelt bő három évtized legszánalmasabb politikai produkciójának egyetlen politikatörténeti értelemben számottevő mozzanata a Gyurcsány Ferenccel való nyílt összefogás volt az ellenzéki táboron belül (!). Egymás közt legyen szólva, értékrendi szempontból ez semmivel sem jobb a Momentummal való, Vona Gábor által is szorgalmazott szövetségnél, mindkét társaság ugyanonnan kapja a zsoldot és ugyanazt képviseli. Különbség csak a csomagolásban van.

A stratégiai irányváltás szervesen összefügg az értékrendváltással. Inkoherens politikát folytatni, a tettek szintjén kontrázni a meghirdetett értékeket csak ideig-óráig lehet.
Mivel a kormány a nagy nemzeti sorskérdések tekintetében – Magyarországnak magyar országként való megőrzése, az illegális migráció (magyarul: muszlim térhódítás) elleni fellépés, a szuverenitás védelmezése Brüsszellel szemben, családpolitika, békepártiság az orosz–ukrán háborúban, nemzetegyesítés – a társadalmi többség igényének és a primér nemzeti érdekeknek egyaránt megfelelő politikát folytatott, a Jobbik, amely mindent élből kontrázott, ismételten a magyarellenes, globalista ballib ellenzékkel került egy értékrendi platformra. Csurka István nyelvi leleménye volt az SZDSZ felvidéki permutációja vonatkozásában a kilencvenes évek elején a „talajtalan pártgiliszta”. Nos, e meghatározás tökéletesen ráillik arra a sajátos politikai formációra, ami a Jobbikból maradt.

A magát tragikomikus módon „Magyarország egyetlen nemzeti konzervatív pártjának” nevező Jobbiknak esélye van elvegetálni öt-hat százalék környékén, de az is megeshet, hogy már a következő parlamenti választáson kibukik a törvényhozásból és megsemmisül.

Az álkonzervatív demagógiára nem vevő a magyar választóközönség.

Borítókép: Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke (Fotó: Teknős Miklós)