Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, / Te a népek hajnalcsillaga!… / Megviradt, fölébredett a föld, fut / A hajnaltól a nagy éjszaka
– Így kezdődik Petőfi 1848 című, az év őszén írt költeménye, s bár az egész esztendő Annus Mirabilis (csodák éve) volt, a legragyogóbb, legemlékezetesebb csillagórák azóta is március 15-éhez fűződnek. Hisz eredményei olyanok – mint a kétszáz éve született költő két nap múlva feljegyezte naplójába –, amelyek e napot örökké emlékezetessé teszik a magyar történetben.
Ha valakinek, neki igazán hihetünk, aki jogos büszkeséggel írta már másnapi versében, hogy a „hős ifjúság vezére” volt a március 15-i nagy tetteknél.
Nem érdemtelenül nevezte hát március 15-ét Petőfi napjának Jókai Mór és Vajda János, majd nyomukban oly sokan.
Alighanem sok igazság van abban is, amit Illyés Gyula ír mesteri Petőfi-könyvében: ahogy a bécsi forradalom szikrái különösebb baj nélkül repültek el a pozsonyi német polgárok feje és házteteje fölött, úgy elrepültek volna Pest fölött is,
ha a közelgő József-napi vásárra érkező vidékiek a német ajkú várost nem teszik néhány napra a magyarság fővárosává, és ha nincs az a kávéháznyi baráti együttes (azaz a Tízek Társasága), amely a szikrákat lánggá élesztette. S legfőképpen, ha nincs az évek óta a forradalmat váró fiatal költő, aki a lángot aztán szétszórta a városban, sőt az egész országban.
Pedig március 15-én – amely 175 évvel ezelőtt is éppen szerdára esett – egész nap esett, sőt szakadt az eső Pesten, de mint Petőfi írta:
a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el.
Az időjárásnak fontos szerepe lett a pesti eseményekben, mivel a rákosi vásárt elmosta az eső, és az ország minden részéből összegyűlt pásztorok, parasztok és mesterlegények beszállingóztak Pestre bámészkodni, aztán lelkesedni. Minden korabeli tudósítás kiemelte a nap folyamán többször elszavalt Nemzeti dal katartikus esküjét, ahogy a sokezres tömeg – nem törődve az esővel – levett föveggel, fölemelt ujjakkal hangosan elismételte a szavaló után a vers refrénjét:
A magyarok Istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!
Amikor Irinyi József nem sokkal dél előtt kihozta Landerer nyomdájából Petőfi versének első, cenzúra nélkül kinyomtatott példányait, hogy szétossza a zuhogó esőben várakozó diákoknak, polgároknak és parasztoknak, „a hulló esőben égből látszott reájok szállani a keresztelés vize” – írta a Pesti Hírlap 1848. március 16-án.
Vajda János húsz évvel későbbi visszaemlékezésében 1848. március 15-ét tréfásan „parapléforradalomnak” nevezte, mert bizony egész nap elkelt az esernyő (régi francia–német nevén paraplé), és „nagy volt az öröm, hogy vér nélkül ment végbe”.
Lederer báró, magyarországi cs. kir. főhadparancsnok is kiemelte a március 15-i eseményekről írt jelentésében, hogy egész nap esett az eső, s ő úgy vélte, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a néptömeg talán jóval mérsékeltebben viselkedett.
Ha a császári tábornok a két nappal korábban kezdődő bécsi forradalomra gondolt, igaza lehetett, hiszen ott véres összecsapások voltak a diákok, polgárok, illetve a katonaság között, sokan megsebesültek, többtucatnyian életüket vesztették. Pesten viszont a fiatal demokraták követeléseit elfogadó városvezetés deklarálta, hogy
ami más országokban polgárvérbe került – a reformot –, Buda-Pesten 24 óra alatt békés és törvényes úton kivívta a törvényes egyetértés.
Semmit nem von le március 15-e hősi legendájából, hogy a forradalmat egy szakasz katona vagy az a néhány rendőrkém is leszerelhette volna, aki ott ődöngött a Pilvax körül.
Maga Petőfi írta naplójába, a 15-re virradó éjjel feleségével tanácskozva döntötte el, hogy ő fogja megadni az első lökést – élete kockáztatásával – a forradalomnak:
Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot! és ha lelövöldöznek? isten neki; ki várhat ennél szebb halált?
Igaz, a Budán székelő Helytartótanácsnak több ezer főnyi helyőrsége volt, de mivel Bécsben megbénultak a hatóságok, másfelől Pesten több tízezerre nőtt a Nemzeti dal és a Mi kíván a magyar nemzet című 12 pont által fellelkesített sokaság – senki nem mert/próbált erőszakot alkalmazni.
Tehát forradalom vagy reform történt Pesten, 1848. március 15-én?
A megfejtést az egyik főszereplő, Jókai március 19-én megjelent újságcikkének címe adja meg: Forradalom vér nélkül.
De nemcsak Pesten volt ugyanaznap forradalom vér nélkül, hanem Pozsonyban is. A bécsi forradalom szikrái elrepülhettek ugyan a pozsonyi német polgárok feje, de nem a magyar országgyűlés fölött. Ott már az előző napon – a bécsi események és a kormány bukásának hatására – az addig hezitáló főrendek is elfogadták Kossuth Lajos Pest vármegyei követnek az alsótáblán március 3-án előadott felirati javaslatát, amely (többek között)
valódi népképviseletet és minden idegen beavatkozástól független nemzeti kormány megteremtését követelte.
Március 15-én reggel a diéta megszavazta Kossuth valamennyi reformjavaslatát, továbbá azt, hogy az országgyűlés küldjön Bécsbe delegációt, amely az uralkodótól kérje gróf Batthyány Lajos haladéktalan miniszterelnöki kinevezését.
Március 15-én délelőtt az országgyűlés küldöttsége – amelynek természetesen nem volt tudomása a vele egyidejűleg zajló pesti forradalomról! – a Ferenc Károly gőzhajón Pozsonyból Bécsbe indult.
A delegáció tagja volt Széchenyi is, Batthyány és Kossuth ellenfele, aki azonban feladta addigi ellenérveit és aggodalmait, s ő javasolta, hogy állítsák kész helyzet elé a királyt azáltal, hogy előre megfogalmazzák a magyar feliratra adandó válaszát.
Bécsben százezres ünneplő tömeg fogadta a magyar „argonautákat”, akik este diadalmenetben vonultak végig a császárváros kivilágított utcáin, ahol főként Kossuthot éljenezték, ölelgették, virágokkal koronázták a lelkes bécsiek.
A bécsi és a pesti forradalom, valamint a pozsonyi diéta fellépésének együttes (!) hatására a bécsi udvar nagyon gyorsan meghátrált, és a magyar országgyűlés szinte minden követelését elfogadta. Ezért joggal tarthatjuk március 15-ét Petőfi és Kossuth napjának.
