Akkoriban az Egyesült Államok a terrorizmus elleni küzdelem lázában égett, azonban nem hozakodhatott elő azzal, hogy Irak veszélyezteti a biztonságát. Ezért titkosszolgálati jelentésekre hivatkozva tömegpusztító és vegyi fegyverek gyártásával és birtoklásával vádolta Szaddám Huszein rezsimjét, miközben mindenki tudta, hogy Irak gazdag olajmezőire fáj a foga. A Biztonsági Tanács 2002 novemberében egy nemzetközi fegyverellenőrző csoportot küldött Irakba. Az ellenőrök több hónapos kutakodás után sem találtak bizonyítékokat, de az amerikai szuperhatalom a nemzetközi jogszabályokat semmibe véve mégis megtámadta Irakot.
Az agresszív támadásnak, az egyenlőtlen harcokat eredményező háborúnak tragikus következményei lettek. Egy ENSZ-jelentés az özvegyek és árvák összlétszámát nyolcmillióra becsülte a 25 milliós Irakban. A lakosság mintegy harminc százaléka maradt családfő és kellő védelem nélkül. Az Amnesty International szerint 2003, tehát a háború kitörése óta 4,2 millió iraki vált földönfutóvá, és milliók hagyták el hazájukat.
Az amerikai vezetés a terrorizmus elleni harc, a demokrácia védelme ürügyén nem egyszer tiporja lábbal a nemzetközi jogot, amely indokolt esetben a Biztonsági Tanács felhatalmazása alapján ad lehetőséget a háborús fellépésre. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság ma csak az ukrán vádakat hallja meg, és minden esetben az orosz vezetést kárhoztatja. Az elfogultsága nyilvánvaló. Az oroszok által közölt tényekről nem vesz tudomást, mert az agresszor állításainak nem kell hitelt adni. Pedig a bíróságnak nem kellene mást tennie, mint összeszámolnia, hogy az elmúlt néhány évtizedben melyik szuperhatalom robbantott ki több háborút a világ különböző térségeiben, s ezek hány millió gyermek életét tették tönkre. Azután jöhetnének az elfogatóparancsok.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!