Európa balliberális elitjének háborúval kapcsolatos fellépéséről sok szó esett az elmúlt bő egy évben, úgy tűnik ugyanis, hogy a kontinens érdekeinek érvényesítésére teljesen alkalmatlanok, sőt semmilyen erőfeszítést nem tesznek ennek érdekében. Nem léptek fel a béke megteremtéséért, az elhibázott szankciós politika által pedig az euró­pai emberekkel fizettetik meg a fegyveres konfliktus árát. Aki pedig kritikát mer megfogalmazni, arra rögtön rásütik az oroszpártiság bélyegét még akkor is, ha a kezdetektől elítéli Moszkva agresszióját és kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. Ez a magatartás tükröződik az ukrán mezőgazdasági termékek dömpingje kapcsán is. Brüsszelben nem azt a kérdést teszik fel elsőként, hogy mit kell tenniük az európai gazdák érdekében, hanem logikailag belehelyezik magukat a konfliktusba, odaállnak az egyik oldalra, és ebből vezetnek le minden lépést.

Ezzel együtt azt is érdemes megnézni, hogy valójában kinek az érdekében vár el áldozatot Brüsszel az uniós tagállamoktól.

Hogy ki birtokolja az ukrán termőföldeket, azt az átláthatatlan földbirtoklási rendszer és az offshore szálak miatt nehéz pontosan megítélni – hívja fel a figyelmet az Oakland Institute. Mint az intézet márciusi tanulmányában rámutat, körülbelül 4,3 millió hektárnyi ukrán földterületen folyik nagyüzemi gazdálkodás, amelynek nagy része – több mint hárommillió hektár – mindössze egy tucat nagy mezőgazdasági vállalat kezében van. Ezen túl, ukrán kormányzati állítások szerint, mintegy ötmillió hektár állami földterületet az említett magánérdekeltségek gyakorlatilag „elloptak”. A legnagyobb, exportpiacokra orientálódó vállalatok vagy teljes mértékben külföldi kézben vannak, vagy nyugati adóparadicsomokban jegyezték be őket, és ukrán oligarchák résztulajdonában állnak, viszont az utóbbi években ezekben is jelentősen megnőtt a nyugati szerepvállalás.

Az Oakland Institute elemzése bemutatja a tíz legnagyobb mezőgazdasági földterületet birtokló vállalatot, amelyek közül kettő amerikai, egy pedig szaúdi kézben van, de a többi mögött is ott állnak külföldi gazdasági szereplők. Amerikai, brit, német, francia, holland és cseh részvényesek is megjelentek 2014 után. Az sem mellékes, hogy az ukrán agrárium mamutcégei nagymértékben eladósodtak nyugati pénzügyi intézményeknek, amelyek dollárban kifejezve milliárdos nagyságrendben nyújtottak kölcsönt nekik, így szintén komoly befolyást szereztek a szektorban. Eközben a kis- és közepes ukrán gazdálkodók – akik jellemzően hazájuk élelmiszerpia­cára termelnek – egyre kisebb földterületen kénytelenek gazdálkodni, és csak elenyésző támogatáshoz jutottak. Mindez azt jelenti, hogy az Európába áramló termények jelentős részben nem az ukrán embereknek hajtanak hasznot, hanem nagy nyugati befektetőknek és korrupt oligarcháknak.

Mindez nehezen összeegyeztethető Brüsszel szépelgő érvelésével, egyben érdekes megvilágításba helyezi a tagállami kormányok – saját gazdatársadalmukat előtérbe helyező – lépéseit támadó agresszív fellépést. A magyar kormány folytatja a tárgyalásokat, és minden olyan agrártermék kapcsán érvényesíteni akarja az import tilalmát, amelynek behozatala káros a magyar termelők számára.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője

Borítókép: illusztráció (Fotó: Europress/AFP/Oleksandr Lapin)