A Demokrata Párton belüli Trump-fóbia talán nem szorul külön bemutatásra, a magyarországi sajtó részletesen foglalkozott a kérdéssel. A korábbi amerikai elnök és a CIA kapcsolata azonban idehaza nem került fókuszba. A történetet jelentősen leegyszerűsítve, de mégis közérthetően mondta el Andrew Bustamante nyugdíjazott CIA-tiszt tavaly nyáron, Lex Fridman podcast interjújában.

A korábbi kém a történet kezdetét visszavezeti a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokig, amely után egy kongresszusi vizsgálóbizottság megállapította: az egyik legjelentősebb, az ikertornyok ledőléséhez vezető tényező az volt, hogy a különböző amerikai hírszerző ügynökségek nem megfelelően osztották meg az információkat egymással, miközben rivalizáltak is. Mindemellett az újfajta erőpróbára, a terror elleni háborúra sem voltak felkészülve. 

A bizottság egyik legfontosabb javaslata az volt, hogy alaposan fel kell duzzasztani a titkosszolgálatok állományát az új biztonsági kihívások nyomán. Ez azonban aligha volt gyorsan kivitelezhető, hiszen egy átlagos CIA- vagy NSA-ügynök kiképzési ideje hat–kilenc hónap. A hirtelen megnőtt információigény kiszolgálására egyetlen út tűnt járhatónak: a magán-hírszerzőcégek bevonása. Ezek a vállalkozások addig is szerződtek az amerikai kormánnyal, ezt követően azonban megsokszorozódtak a megbízásaik.

Donald Trump az elnökké választása után szintén a magánhírszerző cégeket részesítette előnyben a CIA-val szemben. Legfőképpen azért, mert míg a magánhírszerzők a piacról voltak kénytelenek megélni, és a bevételeiket az általuk megszerezhető információk, a termékeik minősége határozta meg, addig a CIA bizonyos részlegeinél ez a hatékonyság nem volt jellemző, hiszen a nap végén mindenképp megkapják az adófizetők pénzét szövetségi ügynökségként. Bustamante véleménye szerint Trump politikája pontosan ezekre a „hatékonytalanságokra” mutatott rá a rendszerben.

 Az akkori elnök célja ezzel az volt, hogy arra ösztönözze a hírszerző tiszteket, hogy maradjanak az állam szolgálatában. Az ugyanis egy gyakori karrierúttá vált körükben, hogy korán nyugdíjba vonultak, ám megtarthatták a titkos információkhoz való hozzáférés jogát (security clearance) és ezt a tudásukat a magán-hírszerzőcégeknél kamatoztatták a CIA-nál kapott fizetés sokszorosáért.

Rövid kitérő: valószínűsíthető, hogy a hetekben kiszivárgott titkos dokumentumok mögött is ezen modell problematikája áll. A kiszivárogtatásokról beszámoló The Economist cikkében ugyanis megjegyzik, hogy jelenleg 1,3 millió amerikai állampolgárnak van valamilyen mértékű hozzáférési joga titkos kormányzati dokumentumokhoz. Azok köre természetesen nagyságrendekkel alacsonyabb, akik a mostani botrányban érintett jelentéseket láthatták.

Trumpék elképzelése tehát az volt, hogy aki karriert csinált a CIA-nál vagy mondjuk az elektronikus hírszerzésért felelős NSA-nél, az maradjon is ott. Aki elmegy, az elveszíti a titkos információkhoz való hozzáférését, mert a továbbiakban semmi köze ahhoz, hogy a kormány mit tesz. Az elnök emiatt kőkemény támadások kereszttüzébe került, hiszen egy rendkívül profitábilis karrierúttól vágta el a hírszerző közösség egy részét, miközben az amerikai polgárok érdekeit védte. 

Bustamante kiemelte, hogy természetesen a döntésekben közrejátszott politikai érdek is: az elnök nem akarta, hogy a vele nem szimpatizáló CIA-tisztek kikerüljenek azokhoz a magánhírszerző vállalatokhoz, amelyekkel kormányzati együttműködést tervezett, és így két irányból kelljen hadakoznia a hírszerzőkkel. Így talán érthető, hogy – ha a dokumentumok igazak, akkor – a CIA-nek miért volt érdeke csúsztatni a magyar miniszterelnökről.

Borítókép: Orbán Viktor és Donald Trump találkozója a korábbi amerikai elnök New Jersey állambeli bedminsteri birtokán 2022. augusztus 2-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)