Figyelmünket ugyan jobban megragadta Thomas Piketty neomarxista okfejtése arról, hogy mennyire nő a jövedelemkülönbség a világ leggazdagabb és legszegényebb rétegei között, de – mindezt nem vitatva – sokkal nagyobb a jelentősége annak, hogy az elmúlt három évtizedben sok száz millió ember jutott állandó munkához és megélhetéshez a fejlődő és feltörekvő országokban. Elsősorban Kínában, Indiá­ban és a délkelet-ázsiai országokban.

„A jelenlegi geo­politikai széttördelődés egy új hidegháború szellemét idézi fel, mely a világot gazdasági blokkokra szabdalja szét, és amelynek az ára dollárbilliókat fog kitenni az elvesztett termelékenység formájában.” 

A legnagyobb globális fenyegetés, a klímaváltozás szoros nemzetközi összefogást igényel. A már több nemzetközi egyezményben is rögzített klímavédelmi célok lényege a „net zéró”, annak az állapotnak az elérése 2050-re, illetve 2060-ra, amikor a kibocsátott üvegházhatású gázokat különféle módszerekkel közömbösítik. 

A legszegényebb országok ezalól felmentést kaptak, sőt a gazdag országok együttesen segítik őket, hogy műszaki fejlődésük környezetbarát jellegű legyen. Mindennek a megvalósításához nemzetközi bizalomra és együttműködésre lenne szükség.

A klímaváltozás első számú kárvallottjai a szubszaharai és a karibi országok. E kihívás terheit nem egyedül kellene viselniük, mivel a bajokat nem ők okozták. 

A természeti csapások enyhítésére jelentős nemzetközi támogatásra van szükségük. A nemzetközi közvélemény most a Világbanktól várja azt, hogy ezek az országok megkapják a szükséges forrásokat a természeti csapások enyhítésére és a környezetbarát energiákra való átállásra. „Az a célunk, hogy a közepes és kis jövedelmű országok javítsák ellenálló képességüket az olyan strukturális kihívásokkal szemben, mint a klímaváltozás és a járványok. Ehhez le kell győznünk a növekvő bizalmatlanságot és a fragmentálódást” – nyilatkozta Georgieva a Time magazinnak.

De miközben az elmúlt három évtized eredményeit dicsérjük a szegénység globális mérséklésében, az utóbbi években újból rosszabbodott a helyzet. David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának vezetője elrettentő tényeket sorol fel az éhínségről. 

„Hat évvel ezelőtt 80 millió embert fenyegetett éhezés. A Covid előtt számuk 135 millióra nőtt. Majd a járvány, a konfliktusok és a klímasokk 276 millióra emelte ezt a számot. És ezután jött Etiópia, Afganisztán és Ukrajna. Ukrajna 400 millió embert képes élelemmel ellátni. De a világ legnagyobb éléskamrájából olyan országgá vált, ahol a leghosszabbak a kenyérre váró sorok. És itt vannak még a magas műtrágya-, üzemanyag- és élelmiszerárak, az aszályok, az ellátási láncok fennakadásai, a magas szállítási költségek. Most már 349 millió embert fenyeget az éhínség.”

„Azokban az országokban (Szomáliában és a Száhel-övezetben), ahol alkalmazkodási programokat valósítottunk meg, a klímasokk hatása kisebb, és kevesebb támogatást igényelnek. Ha ezt nem tesszük, olyan tömegű migrációra kell felkészülnünk, amelynek költsége a helyi fejlesztőprogramokéhoz képest ezerszeres lesz” – nyilatkozta Beasley szintén a Time magazinnak. 

Ezek az óriási gondok nem orvosolhatók egy széttöredező világgazdaságban.

A XIX. században a vasút és a telegráf radikálisan csökkentette a szállítási és kommunikációs költségeket és – a kereskedelmi korlátok és vámok mérséklésével együtt – jelentősen elősegítette a világgazdaság integrálódását. 

Az elmúlt fél évszázadban az információtechnológia és a konténeres hajószállítás szinte robbanásszerűen megnövelte a globális ellátási láncok kialakulását. Most a gépi fordítás és a beszédfelismerés tökéletesedése fogja jelentősen csökkenteni a különböző nyelveket beszélő országok közötti kereskedés költségeit. A mesterséges intelligencia pedig bizonyára képes lenne hozzájárulni a beruházási tőke nemzetközi áramlásának felgyorsulásához, és a gazdasági tevékenység még számos, beláthatatlan összetevőjének a fejlődéséhez.

Mindezek a lehetőségek azonban jelenleg nem valósíthatók meg, mert Nyugat-Európa és Amerika az ukrán háború folytatásában érdekelt és Oroszország meggyengítésére törekszik. Sőt az ígéretes jövő helyett egy harmadik világháború réme sejlik fel. De bízzunk a jövőben, a józan ész felülkerekedésében, és ennek érdekében tegyünk meg minden tőlünk telhetőt!

A szerző közgazdász és társadalomkutató

Borítókép: illusztráció (Fotó: Europress/AFP)