Harmadik világháború fenyeget

Az orosz–ukrán háború hatására a világgazdaság széttöredezik. Nyugat-Európa és az Európai Unió az orosz kereskedelmi kapcsolatok leépítését tűzte ki célul. (Sőt, a Spiegelben egy sokrészes írás azt igyekezett alátámasztani, hogy a jövőben deglobalizációra és önellátásra kell törekedni.)

Az orosz energiaimportot minimalizálják, és elsikkadnak olyan tények fölött, hogy például a Kínából származó német import több mint negyven százalékát információtechnológiai termékek teszik ki vagy az arab energiaimport származási országai sem az emberi jogok bajnokai.

A deglobalizáció szelleme Amerika és Kína együttműködő versengésében is jelentkezik: Amerika korlátozta a mikroprocesszorok (csipek) exportját Kínába, holott a félvezetők és csipek jelentősége a világgazdaságban ma már nagyobb, mint az olajé.

Ráadásul ez a lépés önmagának sem kedvező, hiszen a két nagyhatalom között az információtechnológiai eszközök terén is jelentős a kooperáció, a bedolgozás, oda-vissza szállítás.

A dezintegrálást egy olyan világgazdaságban szándékoznak megvalósítani, ahol a kapcsolatok végtelenül összekuszálódtak. A hidegháború idején egyszerű volt a képlet: a kommunista és a szabad világ gazdasági kapcsolatai két ellenséges politikai tömb közötti minimális kereskedelem formáját öltötték, a legfejlettebb technológiák nyugati exportja tilalmi listára került.

Ebben a ’70-es évek enyhülése hozott változást, amikor a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok is szerephez jutottak. A szembenállásnak ezt a korábbi képletét ma már nem lehet megismételni, bárhogy is szeretnék Nyugat-Európa politikusai. Az amerikai és a kínai gazdaság például olyan mértékben összefonódott, hogy egy ideje egyesek – joggal – Chimericáról beszélnek.

A digitalizáció, az egész világot behálózó nemzetközi nagyvállalatok, a minimálisra csökkentett vámtarifák, a működő tőke áramlása és a globális ellátási láncok egységes egésszé kovácsolták a világgazdaságot.

Ennek egyik eredménye, hogy az elmúlt három évtizedben 1,3 milliárd fővel csökkent világszerte a mélyszegénységben élők száma, és a világ népessége egészségesebb és tehetősebb lett.

Figyelmünket ugyan jobban megragadta Thomas Piketty neomarxista okfejtése arról, hogy mennyire nő a jövedelemkülönbség a világ leggazdagabb és legszegényebb rétegei között, de – mindezt nem vitatva – sokkal nagyobb a jelentősége annak, hogy az elmúlt három évtizedben sok száz millió ember jutott állandó munkához és megélhetéshez a fejlődő és feltörekvő országokban. Elsősorban Kínában, Indiában és a délkelet-ázsiai országokban.

Az orosz–ukrán háború és az arra adott nyugat-európai válasz most ezeket a hatalmas eredményeket veszélyezteti. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója úgy fogalmaz, hogy „alvajárásban haladunk egy kevésbé biztonságos jövő felé”.

„A jelenlegi geopolitikai széttördelődés egy új hidegháború szellemét idézi fel, mely a világot gazdasági blokkokra szabdalja szét, és amelynek az ára dollárbilliókat fog kitenni az elvesztett termelékenység formájában.”

A legnagyobb globális fenyegetés, a klímaváltozás szoros nemzetközi összefogást igényel. A már több nemzetközi egyezményben is rögzített klímavédelmi célok lényege a „net zéró”, annak az állapotnak az elérése 2050-re, illetve 2060-ra, amikor a kibocsátott üvegházhatású gázokat különféle módszerekkel közömbösítik.

A legszegényebb országok ezalól felmentést kaptak, sőt a gazdag országok együttesen segítik őket, hogy műszaki fejlődésük környezetbarát jellegű legyen. Mindennek a megvalósításához nemzetközi bizalomra és együttműködésre lenne szükség.

A klímaváltozás első számú kárvallottjai a szubszaharai és a karibi országok. E kihívás terheit nem egyedül kellene viselniük, mivel a bajokat nem ők okozták.

További Vélemény híreink

Stoltenberg adjon NATO-kitüntetést Zelenszkijnek!

A természeti csapások enyhítésére jelentős nemzetközi támogatásra van szükségük. A nemzetközi közvélemény most a Világbanktól várja azt, hogy ezek az országok megkapják a szükséges forrásokat a természeti csapások enyhítésére és a környezetbarát energiákra való átállásra. „Az a célunk, hogy a közepes és kis jövedelmű országok javítsák ellenálló képességüket az olyan strukturális kihívásokkal szemben, mint a klímaváltozás és a járványok. Ehhez le kell győznünk a növekvő bizalmatlanságot és a fragmentálódást” – nyilatkozta Georgieva a Time magazinnak.

De miközben az elmúlt három évtized eredményeit dicsérjük a szegénység globális mérséklésében, az utóbbi években újból rosszabbodott a helyzet. David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának vezetője elrettentő tényeket sorol fel az éhínségről.

„Hat évvel ezelőtt 80 millió embert fenyegetett éhezés. A Covid előtt számuk 135 millióra nőtt. Majd a járvány, a konfliktusok és a klímasokk 276 millióra emelte ezt a számot. És ezután jött Etiópia, Afganisztán és Ukrajna. Ukrajna 400 millió embert képes élelemmel ellátni. De a világ legnagyobb éléskamrájából olyan országgá vált, ahol a leghosszabbak a kenyérre váró sorok. És itt vannak még a magas műtrágya-, üzemanyag- és élelmiszerárak, az aszályok, az ellátási láncok fennakadásai, a magas szállítási költségek. Most már 349 millió embert fenyeget az éhínség.”

Az USA 17,5 milliárd dollárral segítette Ukrajnát, de még ezen összeg felét sem költötte az éhezők százmillióira. Egy guatemalai vagy hondurasi gyerek eltartása az amerikai határ mentén lévő menekülttáborban heti 4000 (!) dollárba kerül, miközben a szülőföldjükön hetente és gyerekenként egy-két dollárból megvalósíthatók lennének olyan programok, amelyek eredményeként nem éheznének.

„Azokban az országokban (Szomáliában és a Száhel-övezetben), ahol alkalmazkodási programokat valósítottunk meg, a klímasokk hatása kisebb, és kevesebb támogatást igényelnek. Ha ezt nem tesszük, olyan tömegű migrációra kell felkészülnünk, amelynek költsége a helyi fejlesztőprogramokéhoz képest ezerszeres lesz” – nyilatkozta Beasley szintén a Time magazinnak.

Ezek az óriási gondok nem orvosolhatók egy széttöredező világgazdaságban.

A XIX. században a vasút és a telegráf radikálisan csökkentette a szállítási és kommunikációs költségeket és – a kereskedelmi korlátok és vámok mérséklésével együtt – jelentősen elősegítette a világgazdaság integrálódását.

Az elmúlt fél évszázadban az információtechnológia és a konténeres hajószállítás szinte robbanásszerűen megnövelte a globális ellátási láncok kialakulását. Most a gépi fordítás és a beszédfelismerés tökéletesedése fogja jelentősen csökkenteni a különböző nyelveket beszélő országok közötti kereskedés költségeit. A mesterséges intelligencia pedig bizonyára képes lenne hozzájárulni a beruházási tőke nemzetközi áramlásának felgyorsulásához, és a gazdasági tevékenység még számos, beláthatatlan összetevőjének a fejlődéséhez.

Mindezek a lehetőségek azonban jelenleg nem valósíthatók meg, mert Nyugat-Európa és Amerika az ukrán háború folytatásában érdekelt és Oroszország meggyengítésére törekszik. Sőt az ígéretes jövő helyett egy harmadik világháború réme sejlik fel. De bízzunk a jövőben, a józan ész felülkerekedésében, és ennek érdekében tegyünk meg minden tőlünk telhetőt!

A szerző közgazdász és társadalomkutató

Borítókép: illusztráció (Fotó: Europress/AFP)