Kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőinek párosítása. Bár a magyar foci a válogatottnak és a Ferencvárosnak köszönhetően hatalmasat fejlődött az utóbbi években, ott azért még nem tartunk, hogy a jelentős tornákon a legjobb négy között villogjunk, így aztán a semlegesek nyugalmával választhatunk, amennyiben szurkolni támadna kedvünk. Csapatot, csillagok, bármit és bárkit. A döntést általában szimpátia vagy valamiféle kötődés mentén hozzuk meg, ám mostanában nincs is olyan könnyű dolgunk. Persze a régi világnak minden szinten vége, miért pont a foci lenne kivétel.
Nézem ezeket a huszonéves, milliomos, kivarrt, kretén frizurás, a Föld minden pontjáról összevásárolt termékeket, de egy ideje már a nevüket sem vagyok képes megjegyezni.
A klubokat megvette a nemzetközi pénzvilág, a játék a szórakoztatóipar része.
A nemrég még felhördülést, majd legalább felszisszenést keltő százmillió (euróban) fölötti összegek úgy röpködnek, mint a repülőgépek, már senki nem kapja fel a fejét. Pszichológusok és egyéb tudós emberek, elemzők hadai bukkantak fel, kialakult egy teljesen új nyelv is, a televízióban egy meccs szünetében a szakembereket hallgatva az a benyomásunk támad, hogy atomfizikusok vándorgyűlésébe csöppentünk.
Természetesen elszabadult a technika is, a VAR-os vacakolás máris kiölt néhány szerethető elemet a játékból, de messze még a vége, éles elmék naponta bedobnak valami szabálymódosítási elképzelést, amelyek szinte már egy másik sportág körvonalait festik fel a zöld gyepre.
Amelyen mindeközben egyre fogyatkoznak az igazán nagy egyéniségek, egyedül a legnagyobb, Lionel Messi tartja még magát. Tán azért, mert a robotoknak nincsenek intuícióik, csak taktikájuk.
