Görcs áll a gyomromba, ha elhaladok egy utcai plakát előtt, amit egy nagyhatalom helyeztetett ki, még csak nem is más szervezet nevében, egyenesen a nagykövetségét feltüntetve. Nem vagyok sem jogász, sem külügyi szakértő, de azt gondolom, ennél durvább és aljasabb beavatkozás egy ország belügyeibe kevés van.
Azt képzelem, magyar nagykövet vagyok az Amerikai Egyesült Államokban. Felháborodok azon, hogy állatokként hurcolják be Afrikából a színes bőrű népeket, azért, hogy a XVII–XIX. században megvalósítsák az új rabszolgatartó társadalmat. Tudom, hogy akkor nem volt még nagykövetség, de író vagyok, nekem lehet. Tehát mint nagykövet plakátokat helyezek ki a rasszizmus és a rabszolgatartó rendszer ellen. Szerte a Vadnyugaton. Kíváncsi lennék a hatására. És hogy mikor kapnék golyót a fejembe. Vagy ha mégsem, akkor találkozót kérnék az épp soros elnöktől, és elmondanám neki (ahogy a mai amerikai nagykövet is nyilatkozta a minap), hogy egyszerűen az amerikai népet szeretném átnevelni. Ők fiatal ország, ráadásul teljes a keveredés, mi nagyon régóta Európa közepén élő nemzet vagyunk, szívesen átadom a tapasztalataimat. Mi is keveredtünk mindenkivel, de lehet értelmesen is élni idegenekkel, még ha színes bőrűek, akkor is. Később az Észak–Dél háborúban az igazságosabb oldal mellett kampányolnék, és ismét plakátokat tennék ki a magyar kormány nevében mindenhova. Nyilván a haladást akarók oldalán.
Ha nagykövet vagyok 1923-ban, tiltakozom az ellen, hogy az amerikai indiánokat gettóba zárják, azzal az álcával, hogy jól elszeparált városokban kapnak helyet, ahol csak ők élnek, még pénzt is adnak nekik, csak le ne jöjjenek a fehérek közé. Kiplakátolnám: el a kezekkel az őslakosságtól! A magyar kormány nevében tiltakozom a gettósítás ellen. Vajon akkor nem történik meg, ami megtörtént?
Ha magyar nagykövet vagyok 1945 augusztusában, kormányom felháborodását jelenteném be a Hirosima és Nagaszaki elleni amerikai atomtámadás ügyében. Több millió plakátot nyomtatnék ki, és a tömeggyilkosság bűnöseinek bíróság elé állítását követelném. Mint tudjuk, a pilótákat és a támadás elrendelőit kitüntették a több százezer ártatlan áldozattal járó, minden emberi értéket megszégyenítő akció után. Szerintem az első öt plakát kihelyezése után a legrosszabb börtönbe zárnának be, már csak a demokrácia miatt is. Pedig én csak át akartam nevelni a népet országom nevében, hogy mit érezzenek, amikor más népeket gyilkolnak le.
Ha magyar nagykövet lennék 1956-ban, és azt látnám, hogy bár az amerikai kormány teljes támogatásáról biztosítja a magyar forradalmat, háttérben megegyeznek a szovjet hatalommal, és látszattevékenységbe kezdenek, akkor nosza, plakátok tízezreit nyomtatnám, és kitenném segítségkérés gyanánt. Ne hagyják eltiporni ezt a legszentebb forradalmunkat. Lehet, lenne olyan is, hogy „Ruszkik, haza!”, angolul. És fotós plakátokon a budapesti utcán fekvő halottak. És a kérdés, miért marad el ilyenkor a „demokrácia védelme”?
Ha nagykövet lennék a vietnami háború idején, a pacifisták mellé állnék, és százezer plakátot nyomtatnék, rakatnék ki szerte az országban El a kezekkel Vietnamtól! címmel, természetesen a magyar nagykövetség feltüntetésével. Kíváncsi vagyok, azok a plakátok meddig lettek volna kint. És én utána meddig vagyok még nagykövet. És természetesen ismét megpróbálnám kioktatni az akkori elnöki kabinetet, erélyesen, olykor szarkasztikusan, vagyis pofátlanul, ahogy most ők teszik.
