idezojelek

Ha én nagykövet lennék…

A vérbe fojtott 1956 tükrében vérlázító David Pressman hivatalának plakátkampánya.

Cikk kép: undefined

Görcs áll a gyomromba, ha elhaladok egy utcai plakát előtt, amit egy nagyhatalom helyeztetett ki, még csak nem is más szervezet nevében, egyenesen a nagykövetségét feltüntetve. Nem vagyok sem jogász, sem külügyi szakértő, de azt gondolom, ennél durvább és aljasabb beavatkozás egy ország belügyeibe kevés van.

Azt képzelem, magyar nagykövet vagyok az Amerikai Egyesült Államokban. Felháborodok azon, hogy állatokként hurcolják be Afrikából a színes bőrű népeket, azért, hogy a XVII–XIX. században megvalósítsák az új rabszolgatartó társadalmat. Tudom, hogy akkor nem volt még nagykövetség, de író vagyok, nekem lehet. Tehát mint nagykövet plakátokat helyezek ki a rasszizmus és a rabszolgatartó rendszer ellen. Szerte a Vadnyugaton. Kíváncsi lennék a hatására. És hogy mikor kapnék golyót a fejembe. Vagy ha mégsem, akkor találkozót kérnék az épp soros elnöktől, és elmondanám neki (ahogy a mai amerikai nagykövet is nyilatkozta a minap), hogy egyszerűen az amerikai népet szeretném átnevelni. Ők fiatal ország, ráadásul teljes a keveredés, mi nagyon régóta Európa közepén élő nemzet vagyunk, szívesen átadom a tapasztalataimat. Mi is keveredtünk mindenkivel, de lehet értelmesen is élni idegenekkel, még ha színes bőrűek, akkor is. Később az Észak–Dél háborúban az igazságosabb oldal mellett kampányolnék, és ismét plakátokat tennék ki a magyar kormány nevében mindenhova. Nyilván a haladást akarók oldalán.

Ha nagykövet vagyok 1923-ban, tiltakozom az ellen, hogy az amerikai indiánokat gettóba zárják, azzal az álcával, hogy jól elszeparált városokban kapnak helyet, ahol csak ők élnek, még pénzt is adnak nekik, csak le ne jöjjenek a fehérek közé. Kiplakátolnám: el a kezekkel az őslakosságtól! A magyar kormány nevében tiltakozom a gettósítás ellen. Vajon akkor nem történik meg, ami megtörtént?

Ha magyar nagykövet vagyok 1945 augusztusában, kormányom felháborodását jelenteném be a Hirosima és Nagaszaki elleni amerikai atomtámadás ügyében. Több millió plakátot nyomtatnék ki, és a tömeggyilkosság bűnöseinek bíróság elé állítását követelném. Mint tudjuk, a pilótákat és a támadás elrendelőit kitüntették a több százezer ártatlan áldozattal járó, minden emberi értéket megszégyenítő akció után. Szerintem az első öt plakát kihelyezése után a legrosszabb börtönbe zárnának be, már csak a demokrácia miatt is. Pedig én csak át akartam nevelni a népet országom nevében, hogy mit érezzenek, amikor más népeket gyilkolnak le.

Ha magyar nagykövet lennék 1956-ban, és azt látnám, hogy bár az amerikai kormány teljes támogatásáról biztosítja a magyar forradalmat, háttérben megegyeznek a szovjet hatalommal, és látszattevékenységbe kezdenek, akkor nosza, plakátok tízezreit nyomtatnám, és kitenném segítségkérés gyanánt. Ne hagyják eltiporni ezt a legszentebb forradalmunkat. Lehet, lenne olyan is, hogy „Ruszkik, haza!”, angolul. És fotós plakátokon a budapesti utcán fekvő halottak. És a kérdés, miért marad el ilyenkor a „demokrácia védelme”?

Ha nagykövet lennék a vietnami háború idején, a pacifisták mellé állnék, és százezer plakátot nyomtatnék, rakatnék ki szerte az országban El a kezekkel Vietnamtól! címmel, természetesen a magyar nagykövetség feltüntetésével. Kíváncsi vagyok, azok a plakátok meddig lettek volna kint. És én utána meddig vagyok még nagykövet. És természetesen ismét megpróbálnám kioktatni az akkori elnöki kabinetet, erélyesen, olykor szarkasztikusan, vagyis pofátlanul, ahogy most ők teszik.

Ha nagykövet vagyok akkor, amikor Kadhafi elnököt a családjával együtt ebéd közben lemészárolja az amerikai hadsereg által támogatott felkelőcsoport, akkor – függetlenül attól, mit gondolok a líbiai népvezérről, hogy diktátor-e vagy Európa jövőjét biztonságban tartó uralkodó – plakátokat helyeznék ki szerte Washingtonban és New Yorkban, hogy ezt így nem lehet. Hogy bíróságra a kitervelőkkel és az elkövetőkkel, legfeljebb nem lesz igazam, és hazaküldenek. Ha előtte nem üt el véletlenül egy autó az utcán. A plakátokon azt is szerepeltetném, hogy nekünk, magyaroknak már épp elég tapasztalatunk van. Az ebédlőben vérben fürdő család, gyerekek csak az első állomás egy szisztematikus, a „demokrácia” jelszavával ellátott világrombolás folyamatában.

Líbiától Afganisztánig nosza, szép elvekbe csomagolt fegyverekkel raboljuk ki lehetőleg a nagyon szegény országokat, olyanokat, amelyeknek esélyük sincs az ellenállásra. És spekulatív célokkal, például Soros-tervekkel irtsunk ki tömegeket, aztán hagyjuk magukra őket, hadd építsék ki a demokráciát azok, akiknek már fedél sincs a fejük felett. Lényegtelen, ők majd úgyis Európa felé indulnak, így az európai békét és biztonságot nem hadsereggel, hanem a megnyomorított tömegekkel lehet aláásni.

Én pedig mint nagykövet plakátokat helyeznék ki az „El a kezekkel az arab világtól”, vagy „Vissza Irakba az elrabolt műkincsek ezreivel”, vagy ilyeneket, csak sejtelmesen, amikor a világrombolás után törvényszerűen kialakul egy gyilkos, terrorista ellenállam, és még többen pusztulnak el világszerte: „Most jobb?!” Csak ennyi. És alatta: Magyarország nagykövetsége nevében. Vajon ki engednék rakni ezeket a plakátokat? Nem lenne diplomáciai vihar, jegyzékek, belügybe való beavatkozás?

Ha nagykövet vagyok pár éve, a járvány elindulása után, plakátokat helyeznék el szerte Amerikában: azonnal kezdjék vizsgálni a vuhani amerikai–kínai kutatólaboratórium felelősségét! Lehet fogadni rá, egy ilyen plakát hány percig lenne ott a hirdetőoszlopon vagy a falakon. És hány perc múlva kapnának el az amerikai rendőrök, mert az autómban nincs láthatósági mellény, és addig lőnek, amíg mozgok, mert a zsebem felé nyúltam.

Ha én nagykövet lennék…

Több száz példát tudnék még írni arról, miként tiltakoztam volna kormányom nevében plakátokon a demokrácia megcsúfolása, a rasszizmus, a kirekesztések vagy ­például a dél-amerikai országok tervszerű kirablása, gazdasági megnyomorítása és minden más ellen. Biztos vagyok benne, hogy a belügyekbe való beavatkozásra való hivatkozással minden plakátomat letépték volna.

Nálunk pedig ott díszeleg a városokban, az autóutak mentén óriási méretben a nyilvánvalóan törvénytelen és mocskos plakát­akció, ami nyilvánvalóan törvénytelen és aljas beavatkozás egy szuverén állam, Magyarország belügyeibe, ráadásul magyar ellenzéki segédlettel, önmagukat magyarnak valló emberek segédletével. És még nem is a magyar demokrácia védelmét követelik a plakátok, hanem uszítanak egy harmadik ország ellen!

Magyarországon, ahol egyfolytában a béke megteremtéséért próbál tenni a kormányzat, amely befogadja azokat, akik az iszony ellen menekülnek.
Mi a különbség az elképzelt nagyköveti tevékenységeim és a mai magyar valóság között? Senki sem intézkedett, hogy ezeket a plakátokat le kell szedni, mert egy nagykövetség nem avatkozhat be ilyen módon egy szuverén állam belügyeibe. Ott vannak kint. Mert itt demokrácia van.
És ha kiküldenek Washingtonba nagykövetnek, szívesen kioktatom őket és a népüket, hogy ez mit is jelent.

A szerző író, rendező

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: David Pressman (Forrás: Europress/AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.