Ritka pillanat az a magyar politikatörténet utóbbi 15-20 évét nézve, amikor párthovatartozástól és ideológiai beállítottságtól függetlenül a választók döntő többsége egyet tud érteni valamiben. A 2015 óta napirenden lévő, illegális bevándorlás okozta krízishelyzet megítélése azonban minden kétséget kizáróan olyan ügy, amely képes volt nemzeti egyetértési pontként világos cselekvési elvárásokat támasztani az Orbán-kormányok számára. A sikeres és jó politikai tervezéshez ugyanis két dolog kell: a társadalmi input és az ezt megérezni és helyesen értelmezni képes, hatalmon lévő cselekvő. Európában ezt az egyenletet csak mi, magyarok tudtuk megoldani. Sőt a mai napig biztosan képviseljük a szerintünk egyetlen helyes testtartást: az illegális bevándorlásra nemet, a szigorú határvédelemre mint nemzeti szuverenitási kérdésre egyértelmű igent válaszolunk.
Az elmúlt egy hétben – köszönhetően Brüsszel újabb kvótapárti javaslatának – a kontinentális politikai viták középpontjába került egy az európai politika szégyenfoltjaként emlegetett terület megreformálására tett kísérlet. Az EU közös menekültügyi reform néven 2020 óta húzza-halasztja az alapvetően liberális fókuszú nagy tervét, amely nemrég került a belügyekkel foglalkozó nemzeti döntéshozók asztalára. Egy olyan, úgynevezett helyben kiosztott, alig az ülés kezdete előtt huszonöt perccel átadott dokumentumról kellett felelős döntést hozniuk, amely 2020 óta pattog az európai döntéshozatali mechanizmusok labirintusában.
A téma mindannyiunk számára húsba vágó kérdést érint, csakhogy valódi és működőképes szakpolitikai lépések helyett a brüsszeliták nyelvén megfogalmazott, kevésbé érthető, lopakodó hatáskörelvonást tartalmaz, olyanokat, amiket a magyar baloldali képviselők rendre megszavaznak: „migrációkezelési ciklusról”, „szolidaritási mechanizmusról” és „elosztási kulcsról” szól, de szankciókat is kilátásba helyez. A javaslat minden kétséget kizáróan újabb meghívólevélként, az Angela Merkel-féle „Willkommenskultur” folytatásaként értelmezhető, ugyanis nem tartalmaz mást, mint a kötelező betelepítési kvóták átnevezését. Ezt próbálták meg új ötletként eladni. Két lehetőséget rögzítenek: vagy befogad az adott tagállam migránsokat, vagy fizet minden elutasított bevándorló után körülbelül nyolcmillió forintot.
Egy klasszikus, fentről jövő, elitista nézőpontból megírt javaslatról van szó, amelyet sokak szerint már nem George, hanem Alexander Soros diktált a baloldali eurokraták tollába. A Karl Popper által vázolt, nyílt társadalom eszmeiségét támogató iratok épp csak egy dolgot hagytak figyelmen kívül: a választói igényeket és véleményeket, vagyis a demokratikus működés alappilléreit, a népszuverenitás elvét. Szerencsére Magyarország – minden hamis intézményi kritikával szemben – példaértékű magatartást tanúsított a migrációs viták kezelésében: országos népszavazáson mondhattak véleményt a migrációs válságot kvótákkal, mesterséges módon megoldani kívánó brüsszeli javaslatról. Az eredményt a mai napig emlegetik Európa-szerte: 3,4 millió magyar mondta az – 98,4 százalékos egyetértés mellett –, hogy a nemzeti szuverenitás szerves részét képezi annak az eldöntése, hogy kikkel szeretnénk egy hazában élni. Az ezt követő nemzeti konzultációk idevágó eredményeit talán kár a sokat látott olvasók számára felidéznem. Ettől az eredménytől hét évvel ezelőtt az illegális bevándorlást támogatók levegőhöz sem jutottak, a szavuk – csak egy időre ugyan – de teljesen elakadt.
Számukra van egy rossz hírünk: a helyzet Magyarországon változatlan. A döntő többség továbbra is azt mondja: nem kér a kvótákból. Elég csak megnézni a friss közvélemény-kutatási adatokat. Ezekből kiolvashatjuk, hogy politikai táborokon átívelő egyetértés tapasztalható az új migrációs kvóta elutasítása kapcsán. Brüsszel 3,4 millió magyar választópolgár kvótanépszavazáson elmondott véleményét, illetve hazánk alaptörvényét is semmibe véve próbálkozhat egy kötelező érvényű uniós mechanizmus révén elosztani a bevándorlókat, de ehhez lesz egy-két szavunk.
A magyar közvélemény élesen elutasítja a brüsszeli bürokraták tervét, a Nézőpont Intézet friss felmérése szerint a kérdésben továbbra is nemzeti konszenzus uralkodik. A válaszadók 77 százaléka ellenzi, hogy a kormány beleegyezése nélkül Brüsszel migránsokat telepítsen Magyarországra, ezzel pedig még a magukat baloldalinak valló válaszadók többsége is egyetért. A nemzeti szuverenitás fontosságáról és a multikulturális kísérletek elutasítottságáról árulkodik a Századvég kapcsolódó felmérése is, mely szerint a válaszadók kétharmada (68 százaléka) úgy gondolja, hogy a kormánynak szembe kell szállnia a brüsszeli döntéssel és tovább kell harcolnia a betelepítési kvóta ellen.
Meglepő ez akkor, amikor Franciaországban fényes nappal, egy kispolgári település utcáján bevándorló-hátterű migráns támad egy nagymamára és unokájára azért, hogy a kislányt elrabolva némi jövedelemre tegyen szert? Aligha. Csakhogy ezek a hírek egy bizonyos médiabuborékon belül maradnak, mert nagyrészt elhallgatják őket. Hogy is férne össze a liberális, haladó, progresszív mainstream média bevándorlást pártoló magatartásával mindaz, ami a „fejlett” nyugati társadalmak lassú, de egyre inkább látható összeomlásához vezet? A Nyugat-Európában elmúlt években tapasztalt kulturális konfliktusok, erőszakos támadások és brutális terrorcselekmények jól mutatják, hogy míg a nyílt társadalom elmélete csupán egy utópia, addig a párhuzamos társadalmak okozta kulturális feszültség sziklaszilárd tény. Felelőtlen ígérgetés és vágyvezérelt politika helyett a problémát a forrásánál kell kezelni. Magyarország 2015 óta nem csak a határvédelem működőképességét bizonyította be, de azt is, hogy lehet tenni a migráció kiváltó okainak megszüntetéséért. A Hungary Helps program az üldözött keresztények megsegítésén keresztül számos kibocsátó országban javított az életkörülményeken.
Csakhogy van itt pár tényező, melyek együttes hatása elodázza az európai politikai elit gondolkodásmódjának megváltozását. Elsőként rögtön az, hogy a beismerés, szembenézés hiányzik. Miért van szükség a szétosztásra? Azért, mert azok az országok, amelyek üdvözölték az ellenőrizetlen bevándorlást, ma küszködnek. Ahelyett, hogy ezt bevallanák, azt mondják, hogy nem a problémát, hanem a megoldást akarják „áttelepíteni”. Az sem jött jól, hogy a Soros-birodalom élén felbukkant az új vezető. Alexander Soros belépője erősre sikeredett: amihez apjának évek kellettek, ő egy hét alatt elérte. Ezt is ígérte: politikaibb fellépést, nagyobb donációkat azoknak, akik támogatják a liberális célkitűzéseit. És az is probléma, hogy egy éven belül EP-választások lesznek. A baloldal politikai többsége most megvan a parlamentben, és idő szűkében agilissá, kapkodóvá váltak. Olyan gyorsan haladnak a javaslat elfogadása felé vezető úton, hogy az már-már irigylésre méltó. Az első trilógust öt nap alatt letudták, így a három fő európai intézmény véleményezhette is a kvótapárti akciótervet. Mindezt akkor, amikor svéd soros elnöksége van Európának.
Ebből is látszik, hogy a kvóta nem vész el, csak átalakul. A lengyel–magyar józan ész azonban megmentheti Európa többi, eddig néma tagállamát is. A következő egy évben pont erre van szükség, a nemzeti egyetértés kiszélesítésére, a nemzetközi konszenzus megteremtésére. Nemcsak a kvóta elutasítása, hanem a háború befejezése kapcsán is.
A szerző kutatási igazgató, Alapjogokért Központ
