A mai korszellem egyik termékének is tekinthetjük az állandó önkifejezési kényszert, amely gyakran együtt jár a tudatlansággal és a mérhetetlen önhittséggel. Az információáradat, amivel nap mint nap szembesül az ember, azt az illúziót kelti sokakban, hogy mindenről mindent tudnak, és ezért bátran alkothatnak ítéletet is szinte bármiről.
Ez a tévhit egyes celebritásokat arra késztet, hogy időről időre elmondják sommás véleményüket Magyarországról és a regnáló kormányról. Önmagában ezzel semmi probléma nem lenne, az viszont kifejezetten kártékony, ha valaki valótlanságokat vagy féligazságokat a saját prekoncepciója szerint tálalva gyalázza a saját hazáját. Az utóbbi években divattá vált bizonyos körökben ez a fajta politikai ellenszenvtől motivált acsarkodás, amivel az aktorok a valóságtól elrugaszkodott apokaliptikus képet festenek Magyarországról és az itt uralkodó állapotokról.
Ennek a néha hisztérikus megnyilvánulásoktól sem mentes hazagyalázásnak a mintapéldánya volt legutóbb az a kirohanás, amivel egy Nagy Zsolt nevű színész örvendeztette meg a publikumot. A művész úr azon sopánkodott, hogy szégyellnie kell magát, amikor külföldön jár, és megkérdezik, honnan érkezett. Persze rutinosan áthidalja a problémát azzal, hogy rögtön hozzáteszi: nem ér egyet Orbánékkal. De miért is munkálkodik benne ez a szörnyű szégyenérzés? Az első hatalmas lódítása az, hogy szerinte a magyar kormány cserben hagyta az ukrán népet, elfordult a háború sújtotta emberektől, „miközben békére hivatkozva impotenskedik”.
Akkor nézzük csak a tényeket, hogy milyen galád módon „hagyta cserben” az Orbán-kormány az ukrán népet!
A kormány a másfél éve tartó háború első napján kijelentette, hogy Oroszország agressziót követ el Ukrajnával szemben, ami sérti a nemzetközi jogot és elfogadhatatlan. Azonnal egyértelművé tették azt is, hogy minden ember, aki Ukrajnából Magyarországra érkezik, amint átlépi a határt, menekültnek minősül, és ennek megfelelő ellátásban részesül: élelemmel, szállással, orvosi ellátással, a gyerekeknek oktatással és igény esetén munkalehetőséggel is támogatják azokat, akik Magyarországon szeretnének maradni hosszabb távon. Közben jelentős mennyiségű segélyszállítmányokat is küldtünk Ukrajnába, és – amiről általában mélyen hallgatnak odaát, a nagyon objektív és független megmondóemberek – Magyarország súlyos eurómilliókkal járul hozzá Ukrajna fenntartásához az európai uniós tagállamaként, hiszen a közös uniós költségvetésből finanszírozzák az ukrán államot. Ráadásul éppen a napokban írt a német sajtó arról, hogy az ukrán hadsereg jórészt a Moltól beszerzett üzemanyaggal működteti a harcjárműveit.
Így fest az ukrán nép állítólagos cserben hagyása.
