Ha egy angolt igazán zavarba akarnak hozni, közöljék vele, hogy keresztények. Ha csak azt mondják, hogy reggel épp megváltoztatták a nemüket, még kedvesen gratulálnak is. Ha ufóhívőnek vallják magukat, azt is elintézik egy kis udvarias kacagással. Néhány évvel ezelőtt viszont
a Downing Streeten ácsorogva néhány angol újságíró barátommal beszélgetve, egy meghívásukat azzal utasítottam vissza, hogy sajnos nem megy, vasárnap templomba készülök. A reakciójuk elképesztő volt, azt a sokkos állapotot, ami kiült az arcukra, nehéz lenne leírni.
Olyan volt, mint amikor a westernfilmben Clint Eastwood belép a szalonba két stukkerrel a kezében, szivar a szájában, és merev tekintettel végignéz az ott mulatozó társaságon. A zongorista hirtelen abbahagyja a játékot, a táncosnők megállnak, a csapos ijedtében kiejti a kezéből a rongyot, a kártyások pedig riadt tekintettel leteszik a lapjaikat. Szóval valami ilyen reakciót vált ki egy keresztény megnyilvánulás a mai brit entellektüelek között.
Ilyen tapasztalatokkal a múltamban is meglepett a minap, amikor valaki egy írásban összefoglalta, milyen rendszerszintű bosszúhadjárat zajlik pénzügyi cégeknél az Egyesült Királyságban a keresztények ellen. Nem a szivárványos zászlókat lengető, migránsmentő keresztények, hanem a Bibliát forgató Jézus-követők ellen.
A napokban nagy port vert fel Nigel Farage, a brexitkampány egyik főszervezőjének bejelentése, hogy bankja zárolta a bankszámláját, és a többi ismert brit bank is feketelistázta, és nem hajlandók neki számlát nyitni.
Gondoltam, írok Farage-nak, nyisson számlát az OTP-nél, az aztán tényleg kiverné a biztosítékot a brit üzleti „woke-ráciánál”. De az eset sajnos ennél sokkal nagyobb problémára utal, Farage példája csak a jéghegy csúcsa. A brit bankok már nemcsak a nemzeti szuverenitásért kiállókat, hanem a szélsőbaloldali genderpropagandának ellentmondó hívőket is megfosztják a szinte nélkülözhetetlen banki szolgáltatások jogától.
A múlt hónapban például egy pap számláját zárolták, amiért kritikus levelet írt a banknak a pride hónap alatt (igen, ilyen már nálunk is van) genderpropagandával elárasztott banki szolgáltatásokat és felületeket sérelmezve. Ha nem tetszik a szivárványos zászlónk, viheted a pénzed máshová… Az egyik brit pénzügyi óriást a múlt hónapban büntetés kifizetésére kötelezték, amiért az egy Core Issues Trust nevű keresztény szervezet számláját zárolta annak genderpropagandával ellentétes közleményeiért.
Számos más, ehhez hasonló példa van, de
az esetek egyik közös nevezője, legalábbis Nagy-Britanniában, egy Stonewall nevezetű genderextrémista csoport úgynevezett sokszínűség bajnoki listája, amely pontozza a cégeket aszerint, mennyire befogadók az általuk terjesztett egyre szélsőségesebb genderelméletekre.
Persze a kezdeményezésben való részvétel önkéntes alapon zajlik, de tény, hogy a brit bankok többsége ebben lelkesen részt vesz. Mernének máshogy tenni…
Évtizedekkel ezelőtt, amikor számlát nyitottam az egyik ilyen érintett brit banknál, még nem kellett előtte keresztet megtaposni, mint a japán keresztényüldözések korában. De ma nem vagyunk messze attól, hogy ha nyugaton valaki a pénzéhez akar hozzájutni, szivárványszínű pólóban megjelenve alá kelljen írnia egy nyilatkozatot, hogy élete végéig a Munkáspártra szavaz, az iszlám a béke vallása, anya és apa nincs, Churchill fasiszta volt, 245 különböző nem van, a fehérek pedig elnyomók. Mert ahogy ezt már Brüsszelben is tudják, a pénzt nem elég szorgos munkával megkeresni, az élethez csak az új globális hitvallás követőinek van joguk. A többi tartsa a pénzét cipősdobozban az ágya alatt, vagy még inkább pusztuljon éhen.
A gond persze az, hogy a londoni parlamentben ma nincs egyetlen párt sem, amelyet zavarna ez az újkori vallási és politikai boszorkányüldözés, az átlag brit konzervatív politikus is megközelítőleg annyit tud a konzervativizmusról, mint vakond a tériszonyról. Ennél is végzetesebb az, hogy
az anglikán egyház az egyik leglelkesebb és legfanatikusabb hirdetője a krisztusi tanításnak szinte minden pontban ellentmondó gendertanoknak. Templomtornyaikon szivárványos zászló lebeg, a szószéken Isten igéje helyett történelemtagadó fajelméletek hangzanak el, teológiai szemináriumaikban ontják a szélsőbaloldali propagandát, és magát az anglikán egyházat egy nagy olajvállalat ultraliberális volt menedzsere, Justin Welby érsek vezeti.
Állítólag hirtelen megtalálta Istent… Aztán gyorsan el is adta.
Aki évekkel ezelőtt azt állította, hogy a nagyvállalatok, bankok majd abbahagyják ezt a woke cirkuszt, amint a profitjuk emiatt kezd veszélybe kerülni, az nagyon tévedett. Jobban félnek ezek a genderinkvizíciótól, mint Isten haragjától. Pedig ha ellenállnának ennek a szennynek, senkit sem dobnának az oroszlánok elé, mint a római arénákban, senkit nem feszítenének keresztre vagy darabolnának fel, mint a régi keresztény mártírokat. Csak elvesztenék a pozíciójukat egy üvegkalitkában.
Ilyen olcsón, ilyen banálisan múlik ki az egyik legnagyobb nemzet, amely valaha volt. Csendben, becstelenül, gyáván, Istennek hátat fordítva.
A szerző a Hungary Today főszerkesztője
