Az Európai Unió bizottságának 2020. szeptemberi migrációs és menekültügyi csomagja kísérelte meg közös nevezőre hozni a menedékkérők befogadására kész és az azt elutasító tagállamok érdekeit. A tagállamok, amelyek nem kívánnak menedékkérőket fogadni, más módon vehetnek részt – az elutasítottak hazatérítése, anyagi támogatások – a közösnek szánt migrációs politikában. A csomag gyakorlati alkalmazásának esélyeit szinte azonnal rengeteg kritika érte. Mielőtt azonban erre a próbára igazán sor került volna, kitört az orosz–ukrán háború. Az esemény szándékon kívül, akaratlanul is befolyásolta a bevándorlókkal kapcsolatos terveket, még akkor is, ha egészen más migrációs helyzetekről szólnak.
A nagy tömegű háborús menekült feltétel nélküli befogadása az unió korábbi, ideiglenes védelemről szóló irányelvének az aktiválása alapján történt. Közvetlenül ilyen módon nem hathatott egymásra a migrációs csomag és az ideiglenes befogadás, viszont egy tekintetben mégis. Az ukrajnai menekültek befogadásával kapcsolatos példátlan mértékű európai szolidaritás módját, a nagylelkű és önkéntes befogadást többen át szerették volna vinni a közel-keleti, afrikai bevándorlókra is. Közülük elsősorban érdemes kiemelni Nancy Faeser német szövetségi belügyminisztert. De ezzel együtt sem látszott ez többnek 2022. március közepén, mint egy egyszerű óhajnak.
Ennek ellenére mégis megpróbálták hasznosítani az önkéntes befogadást! Akkor még (2022. március) tíz-tizenkét tagállam részvételét feltételezték az önkéntes befogadásokban, de 2022 nyarán végül tizenhárom tagállam és társult tag tett felajánlást a dublini rendszer következtében túlterhelt déli tagállamoknak, elsősorban Olaszországnak. Az ajánlatok célja az ideiglenes tehermentesítés lett volna. Szolidaritásukat demonstrálva és a kelet-európai új tagállamoktól példakövetést várva, összesen nyolcezer személy befogadásáról nyilatkoztak, amelyből egyedül Németország 3500 főt vállalt magára. A gesztus szépséghibája, hogy a nyolcezer személy csekély részét képezte a kikötőkben összetorlódott ötvenezer főnek.
Mivel ez így nyilván nem lehet működőképes és követendő példává sem válhat, most az „európai értékekre” hivatkozva kvótákkal kötelezik a német–francia törekvésekkel szembenálló tagállamokat a befogadásra – miként éppen tapasztaljuk. Ez nemcsak az önkéntesség elvének mellőzését jelenti, de a 2020-as bizottsági terven is túllép. A „régi” tagállamoknál a hangsúly a menedékhez való jogra, a visszafordítás tilalmára került. A határon történő visszafordításokat, amelyeket a Frontex határügynökség is tudomásul vesz, törvénytelennek tartják. Petra Bendel erlangeni professzor szerint ezek a lépések illegális kitoloncolások. Ezzel párhuzamosan az ukránokat sem ösztönzik a háború utáni hazatérésre. Németországból az ideiglenes védelmet kapott ukrajnaiak 32 százaléka tervezi csak a hazatérést!
Lengyelország és Magyarország külön kezeli az ideiglenes védelem alá eső ukránokat és a közel-keleti, afrikai menedékkérőket. A hangsúly a biztonságon van. Ebben az esetben a határt akár erőszakkal átlépni akaró személyek cselekménye az illegális. Az ukrajnaiak tartózkodását is ideiglenesnek tekintik. Lengyelországban például a munkát talált ukrán menekültektől megvonják az állami támogatást. A hazatérni kívánó ukránok aránya innen nyolcvan százalék. Úgy, hogy egyébként megkapnak minden támogatást, amelyet az ideiglenes védelem irányelv alkalmazása elvár, ráadásul jelentős a társadalmi támogatottság is.
