Kevesen emlékeznek rá, de 1989-ben két irányból – kelet és nyugat felől is – ezrek menekültek hazánkba. Kelet felől Romániából, nyugatról az NDK-ból. Debrecen hónapok alatt befogadóvárossá vált. Az év tavaszáig húszezerre nőtt a román határt illegálisan átlépők – főleg magyarok – száma. Az első menekülttáborok Debrecenben létesültek. Időközben Magyarország csatlakozott a menekültügyi konvencióhoz, a Németh-kormányt így már nem kényszerítette a „szocialista országok” közti egyezmény a menekültek visszatoloncolására.
A debreceni MDF-esek egy kis csapata 1989. június 16-án Budapestre utazott az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak újratemetésére. A több százezres, méltósággal tüntető embertömeg katartikus élménye ma is bennük él. Budapesten meghívót kaptak a Kiútkeresés Európa közepén témában összehívott Sorsközösség táborba. A táborozók és az előadók Csehszlovákiából, Romániából, Lengyelországból, Jugoszláviából, a Baltikumból érkezett ellenzék képviselői.
Hazatérve Filep Mária – aki mérnökként dolgozott az ország egyik legnagyobb építőipari vállalatánál – június 30-án az MDF debreceni szervezete elnökségi ülésén adott tájékoztatást a Sorsközösség tábor programjáról s Mészáros Ferenc tett javaslatot egy összeurópai találkozóra: „Vegyük kézbe mi, a megosztott Európa polgárai a kezdeményezést. Találkozzunk Nyugat-Európa polgáraival egyszerű, baráti módon, például egy szalonnasütés keretében. Nem is akárhol, a megosztottságot szimbolizáló egykori vasfüggöny helyén!” Elképzelésén előbb mindenki mosolygott. Ám kiderült, a Sorsközösség tábor programja és Mészáros Ferenc ötlete fedi egymást.
Másnapra elkészült a páneurópai piknik részletes terve: „… kiútkeresés Európa közepén, az osztrák–magyar határon, a vasfüggöny kerítésének, a szabadság valós és jelképes határainak bontása Európa népeinek találkozóján”.
Melyik a megfelelő a helyszín? Előbb Kőszeget választották, az ottani ellenzékkel azonban nem sikerült a kapcsolatfelvétel.
Sopron, a hűség városa Magas László, Rumpf János és mások személyében biztosított segítőket. A páneurópai piknik kiáltványát július 20-án fogalmazta meg Mészáros Ferenc. Nyolc nyelvre fordították le. Július 31-én két határőrautó kíséretében Magas László fehér Skodájával járták be a vasfüggöny még létező szakaszát. Keresték azt a helyet, ahol még létezik a vasfüggöny, és az államhatárt meg lehetett közelíteni a földútról. A hazai és a külföldi sajtó jelenléte védelmet jelenthet, ezért „… meghívót és térképet küldtünk a magyarországi nagykövetségekre, tájékoztattuk a hazai sajtót, a Szabad Európa Rádiót. Habsburg Ottótól mint védnöktől a nyugati híradást vártuk el. A Debreceni MDF az ország minden részéből kapott levelet azoktól, akik részt akartak venni a páneurópai pikniken. Egy nappal a rendezvény előtt a Magyar Televízió híradójában a Sorsközösség tábor vezetője adott tájékoztatást a néhány órára megnyíló határról. Nem sokkal korábban tudtuk meg, hogy a védnökök személyesen nem vesznek részt a rendezvényünkön.”
Augusztus 19-én hajnali 4 órakor két busszal, egy rakomány szalonnával, kenyérrel, hagymával, üdítőkkel indultak Debrecenből az ország másik szélére vasfüggönyt bontani, határt nyitni. A páneurópai piknik eredetileg 15 órakor vette volna kezdetét a határkapu felnyitásával és a vasfüggönybontással, az érkező osztrák résztvevőkkel közösen. A soproni sajtótájékoztató elhúzódott, így a szervezők egy része későn érkezett vissza a határra. A helyszínen a kapu, amit nekik kellet volna kinyitni, már tárva volt. Éppen 10 perccel korábban egy odaözönlő egy NDK-s csoport törte át. Ők már hetek óta voltak „vendégei” a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ideiglenes menekülttáborának.
„A menekültek gyorsvonatként száguldottak át a kinyitott kapun – idézte az eseményeket a helyszínen szolgálatos Bella Árpád határőrparancsnok. – Határőreink mindehhez statisztáltak, jóllehet akkor még érvényben volt a tűzparancs.”
A határáttörés a képei bejárták a világsajtót. Ennek hírére még több keletnémet indult Magyarországra. Országunk néhány hét alatt a menekültek országává változott. A páneurópai piknik történései így vezettek a szeptemberi hivatalos határnyitáshoz.
S. Kárpáti György orvosdoktor akkor éppen negyven éves volt. A piknik hírére – melynek szervezői közt ott voltak soproni barátai, ismerősei – kamerát ragadott, s irány a meghirdetett helyszín. A képi dokumentálás a vérében volt, hisz gyermekkora óta fotózott. Gyakorlott amatőr filmesként a páneurópai piknik minden mozzanatát filmezve keveredett a határon át menekülő NDK-s állampolgárok közé. Együtt törtek át a határkapun, s indultak futva a magyar–osztrák határ közti senki földjén keresztül Ausztriába. Ide csak magyar állampolgároknak volt belépési engedélye.
Egy szőke, keletnémet édesapa is ott rohant közöttük feleségével. Karján hároméves-forma kislánya. Kárpáti doktor kamerájával a nyomukban. A fiatal nő megbotlott, elesett. Magyar határőr segítette fel, adta kezébe a kisgyermekét s irányította őket Ausztria felé. A Kárpáti doktor kamerája megörökítette esemény vált a páneurópai piknik és határáttörés szimbólumává. Az általa akkor és ott felvett képsorok – a „szabad világba” érkezett könnyező és kislányát csókolgató apával – Japántól Amerikáig bejárták a világsajtót. A legnagyobb tévétársaságok közvetítették.
Azóta vannak változások mind a „szabad világban”, mind a 34 évvel ezelőtti kezdeményezők, szervezők világképében. Itt is határokat törtek át, illúzióik határait az ígéretes szabadságról és demokráciáról vallott nézeteik.
A szerző nyugalmazott rádiós újságíró
Borítókép: Szerencsés keletnémet menekültek, akiknek a páneurópai piknik alatt sikerült átjutni a magyar–osztrák határon 1989. augusztus 19-én (Fotó: Getty Images)
